2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „Úton – útfélen” – bábverseny gyermekeknek
royal_magazin_PNG

„Úton – útfélen” – bábverseny gyermekeknek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei Balesetmegelőzési Bizottság a tavalyi évhez hasonlóan az idén második alkalommal hirdeti meg az „Úton – útfélen” elnevezésű közlekedési és balesetmegelőzési témájú bábversenyét.
A szervezők olyan óvodai és általános iskola alsó tagozatos csoportok jelentkezését várják, akik valamilyen közlekedéssel kapcsolatos történetet, mesét adnak elő saját készítésű bábokkal.

A korosztályok külön versenyeznek.

A pályázat célja a gyermekbalesetek megelőzésének elősegítése. Napjaink közlekedési kultúráját szemlélve a szabályismeret minél korábban történő elsajátítása fontos társadalmi érdek, melynek segítségével tudatos, szabálykövető és azt betartó felnőttekké válhatnak az érdeklődő és részt vevő gyermekek egyaránt. Az előadások során a megjelenített közlekedési szituációk által, valamint az előadások megtanulása, begyakorlása során mind az előadók, mind a nézők játékosan megismerkedhetnek a közúti közlekedési szabályokkal.

A bábdarabok időtartama: 5-10 perc lehet, az időtúllépés pontlevonással jár.

Díjazás: mindkét kategóriában az I-III. helyezett csoport értékes ajándékot kap.

Jelentkezési határidő: 2012. november 22. Pályázni a mellékelt nevezési lapon, a területileg illetékes rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályán lehet. Nagyon fontos az összekötő pedagógus nevének, e-mailes, telefonos elérhetőségének feltüntetése, mivel a továbbiakban minden információt neki továbbítanak a szervezők!

Értékelési szempontok:

Színpadkép, kellékek, a bábok kidolgozottsága

Az előadás tartalma, a darab felépítése színházművészeti szempontok alapján
A KRESZ szabályainak érvényesülése a műben
Egyéb szempontok (nyelvezet, szövegismeret, előadásmód)

A verseny során kizárólag a bábprodukciókat értékeli a zsűri.

A csoportok használhatnak:

tartóvázas bábokat (botos, pálcás, síkbábok),
benyúlós (ujj-, kéz-, kesztyűs-, fejbábok),
valamint felső mozgatású (marionett) bábokat.

A bábverseny tervezett időpontja: 2013. január.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!