A Macskák, Az Operaház Fantomja, a Spamalot, a József és a színes szélesvásznú álomkabát és a Jézus Krisztius Szupersztár után újabb világszerte sikeres musical érkezett meg a Madách Színházba. Az Erzsébet körúti teátrum a 2012/13-as évad első bemutatójaként ugyanis a Mary Poppinst tűzte műsorára.
Az esernyős dadus történetének musicalváltozata 2004 decemberében kezdte meg világhódító útját a West Enden, majd a londoni premiert követően többek között Európa nagyvárosaiban, a Broadwayen, Ausztráliában és Mexikóban is színpadra állították. E sikertörténet legújabb epizódjaként 2012. szeptember 21-én Budapesten, a Madách Színházban tapsolhatott a publikum a musicalnek.
Bár az előadás maga voltaképpen egy tündérmese, ez közel sem jelenti azt, hogy a darab megalkotása is egyszerű feladat lett volna. A munka egy jelentős darabja szemmel láthatóan Tihanyi Ákos koreográfusra hárult, hisz a „statikus” látványvilág (díszletek-jelmezek) mellett nagy szerephez jutottak az ensemble tömegjelenetei is – ám a nehézségeken, Bóbis László sztepptáncosnak köszönhetően szó szerint is könnyed léptekkel jutottak át.
A címszerepet megformáló Mahó Andrea véleményünk szerint a legjobb választás volt a címszereplő megformálására. Játékában megtaláltuk mindazt a bájt, karakánságot és intelligens kedvességet, amit az eredeti regény írónője által ábrázolt Mary Poppinsről elképzeltünk, ráadásul különleges hangszíne is illik a szerephez. Ezzel persze nem a másik két színésznő hitelességét kívánjuk elvitatni, sőt, kíváncsiak vagyunk Oroszlán Szonja és Polyák Lilla alakítására is.
A mellékszerepek között is számos különlegességre lelhettünk. Öröm volt újra, ráadásul bizonyos szempontból jutalomjáték-szerepben színpadon látni Hűvösvölgyi Ildikót, Dobos Judit és Sánta László pedig ismét bizonyíthatták, hogy remek karakterszínészek, és – meséről lévén szó – ők, valamint Sáfár Mónika (még mindig könnyezek a nevetéstől, ha alakítására visszagondolok) és Serbán Attila annyi humorral örvendeztetik meg a publikumot, amennyi színpadi jelenlétükből adódóan csak lehetséges. Ezek az epizódok nyilván részben a fordító és a koreográfus érdemei, de szemmel látható volt az is, hogy e művészek nélkül nem lehetett volna felhelyezni a pontot arra a bizonyos i-re.
Vitathatatlan tehát, hogy a Szirtes Tamás igazgató által vezetett alkotó stáb is kitett magáért (és persze a darabért). Közülük is kiemelkedik Rományi Nóra jelmeztervező munkája, hisz az öltözékek hiteles varázsától nem egyszer szinte tátva maradt a szánk. Mindent egybevetve tehát egy újabb, világszerte már befutott legenda elevenedett meg a szemünk előtt, s ismét egy remek előadást köszönthettünk Budapesten.
Dicsuk Dániel
Fotó: Madách Színház
