2025. 02. 13. csütörtök

Ella, Linda
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában is több esetben történt rendőri intézkedés.

Megyénk útjain két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, melyekben ketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedtek. Ezen felül további nyolc anyagi kárral végződő ütközés jutott a rendőrség tudomására.

Szeptember 28-án délelőtt Miskolcon a Kis-Hunyad úton a Dózsa György út irányába közlekedett egy személygépkocsi, ami a jelzőlámpa piros jelzésére forgalmi okból megállt. Az autó jobb első ülésen utazó 23 éves utas ekkor kinyitotta a gépkocsi ajtaját, melynek az álló járműsor jobb oldala mellett elhaladó robogó nekiütközött. A balesetben a segédmotorpár 16 éves vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

Péntek koraeste a Miskolc, Szentpéteri kapu – Blaskovics utca kereszteződésénél egy nagymotor a belváros irányába közlekedve – a forgalom irányító fényjelző készülék tilos jelzésénél álló járműoszlop között – járművével előre haladt. A motor 40 éves vezetője a zöld jelzésre elindulva a neki bal oldalt szintén elinduló személygépkocsi jobb hátsó részének súrlódásszerűen nekiütközött, majd a kétkerekűvel felborult. A balesetben a motoros könnyebb sérüléseket szenvedett.

A közlekedési balesetek bekövetkezésének körülményeit az illetékes Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.

Az Ózdi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított, mivel a járőrök a Hangony és Susa közötti, mintegy 6 kilométeres határszakaszon végrehajtott ellenőrzésük során több határjelkövet megrongálva találtak.

A Miskolci Rendőrkapitányság két bolti tolvajt és egy a feleségével, majd a kiérkező rendőrökkel szemben is agresszíven viselkedő garázda férfit vett szabálysértési őrizetbe. A rendőrség három napon belül, gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a tetten ért elkövetőket.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés