2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Befejeződött a Bolt utca felújítása Szikszón
royal_magazin_PNG

Befejeződött a Bolt utca felújítása Szikszón

Birtokba vehették a szikszóiak szeptember közepén a felújított Bolt utcát.  Az abaúji település egyik belvárosi utcájának számító közterületet  Szikszó városában nívós településközpont kialakítása”(ÉMOP-3.1.2/A-2f-2010-0003) program keretében újították fel.

Szikszó polgármestere Füzesséri József arról beszélt: az útszakasz nemcsak új aszfaltot kapott, hanem csapadékvíz elvezetőt és járdát is építettek. Szikszó városában nívós településközpont kialakítása” projekt érdekessége, hogy a pályázatba bevontak a civil szervezetet  és vállalkozókat is. Ott ahol eddig  egyedül nem ment, most közösen sikert arattak.  Az önkormányzati beruházásokon túl-amely tartalmazza még a  Rákóczi utca több szakaszának átépítését, Kistérségi Okmányiroda Központ létrehozását, parkoló építését-  a program keretében megújul a református parókia, és a város központjában lévő két vállalkozás telephelye is.
A Szikszó városában nívós településközpont kialakítása beruházás értéke 430 846 ezer forint, amelyből  348 997 ezer forintot sikerült pályázat útján elnyerni.
Az építkezések jelenleg is tartanak a belvárosban. A Rákóczi utca és az okmányiroda parkoló várható befejezése november 30-a, az okmányiroda épületét és a református parókia felújítását 2013 tavaszán adják át.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés