2026. 04. 17. péntek

Rudolf

1 EUR 363 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » K&H gyógyvarázs: dobozokba gyűjtött gyógyulás
15033-kesh

K&H gyógyvarázs: dobozokba gyűjtött gyógyulás

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében öt K&H bankfiókban gyűjtöttek játékokat, könyveket a beteg gyerekeknek

A K&H gyógyvarázs program ismét játékokkal és könyvekkel járul hozzá a beteg gyermekek gyógyulásához: 2012-ben immár 59 bankfiókban szervezett gyűjtőakciót, amelynek eredményét, összesen mintegy 5200 darab játékot és könyvet, 33 intézmény gyermekosztálya, illetve gyermek szakrendelés számára viszi el a program. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében öt helyszínen várták a már nem használt, de jó állapotú játékokat és könyveket. A mai napon a miskolci és a sárospataki bankfiókban gyűjtött adományokat, 100 darab ajándékot adtak át a miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház részére.

„A K&H gyógyvarázs program az elmúlt 9 év során igyekezett nemcsak a gyermekek testi, hanem lelki gyógyulásához is hozzájárulni. Könyv- és játékgyűjtő programunkat 2008-ban indítottuk, ekkor még dolgozóink körében, 2009-ben már bankfiókjainkat is bevontuk. Az első évhez képest a helyszínek száma idén mintegy tizenötszörösére nőtt. A mai napon a miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház részére hoztuk el az adományokat. Egy-egy ajándék eltereli a kicsik figyelmét a kellemetlenségekről, így könnyebbé teszi az orvosok és ápolók munkáját, könnyebbé teszik a vizsgálatot, ezáltal a gépek, műszerek kihasználtsága is nő. A K&H Csoport így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai, köztük a kisbetegek mielőbb újra teljes életet élhessenek. Nem először járunk ebben az intézményben, hiszen 2010-ben a K&H MasterCard bankkártyás vásárlásokból több mint négymillió forint értékben kaphattak műszereket, és még ugyanebben az évben könyveket és játékokat is hoztunk a kis betegeknek.. Ezúton is őszintén köszönöm minden kedves adományozó ügyfelünknek, hogy idén 100 játékot és könyvet hoztak el a miskolci és a sárospataki bankfiókba, és járultak hozzá így a gyerekek felépüléséhez.” – mondta Anga János, a K&H Bank miskolci fiókjának vezetője.    

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Turbózzuk fel magunkat tavaszra!
Így szállj szembe a tavaszi fáradtsággal! Megérkezett a tavasz, hétvégén itt az óraátállítás és a nyári időszámítás is. Azt várnánk, hogy a hosszab…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés