2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Borkaiéknak ennyit ér a röplabda?
royal_magazin_PNG

Borkaiéknak ennyit ér a röplabda?

A sportirányításban immár teljhatalommal bíró és a vezetésébe kormánypárti pártkatonákkal teletűzdelt MOB a rendkívül sikeres olimpiai szereplés után sebbel-lobbal elkészített egy – az elkövetkező 8 évre vonatkozó – sportfejlesztési koncepció-tervezetet. Ebben négy csoportba osztották a sportágakat a tervezett támogatások nagysága szerint. A legcsekélyebb mértékű támogatásra számítható csoportba a Magyarországon kevésbé ismert és kevésbé eredményes sportágak, valamint szabadidősportágak kerültek.
Furcsának találjuk, hogy a legkisebb támogatási kategóriában található a röplabda sportága is, többek között a curlinggel, a gyeplabdával, a snowboarddal, a szánkóval egy kalap alá véve. Nem lebecsülve az említett sportágakat, a Jobbik Sportkabinet nem gondolja azt, hogy a röplabda annyira népszerűtlen, eredménytelen, múlt nélküli vagy kevésbé látványos volna Magyarországon, hogy a legalsó kategóriában kapjon helyet. A MOB fideszes vezéreinek ezen döntése egyet jelent a röplabda sportág halálos ítéletével és jövőjének megpecsételésével.

A parlament előtt jelenleg is ott fekszik a Jobbik azon törvénymódosító javaslata, ami lehetővé tenné, hogy minden – hazánkban sportszövetséggel rendelkező – sportág részese lehessen a társasági adó sporttámogatási rendszerének. Felszólítjuk tehát a kormányt, hogy szavazza meg ezt a javaslatunkat és tegye lehetővé minden sportágnak, hogy kihasználhassák a társasági adó nyújtotta sporttámogatás lehetőségeit. Amennyiben erre nem hajlandó a „forradalmi kétharmad”, és ragaszkodik a négy csoportban kategorizált sportfinanszírozási koncepcióhoz, a MOB-ot szólítjuk fel arra, hogy a röplabda sportágat ne végezze ki és tegye az őt megillető támogatási csoportba.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kormányra kerülése esetén kiterjeszti a társasági adóból nyújtható sporttámogatást minden sportágra, a fogyatékkal élők sportjára, a diáksportra és a szabadidősportra is. Elősegítjük, hogy minden sportszövetség és annak tagjai részese lehessenek ennek a rendszernek és hozzájuthassanak az ebből származó forrásokhoz. Azt is megígérjük, hogy egyetlen sportágat sem fogunk magára hagyni, legyen az a röplabda vagy bármely más, ami elősegíti, hogy hazánk egy testben és lélekben erősebb, egészségesebb nemzetté váljon.

Jobbik Sportkabinet

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!