Vincze Lilla: „Nekem nagyon fontosak a körülöttem lévő barátaim – úgy hívom őket, hogy a csipet csapatom. Folyamatosan születnek új dolgok: A tanítványaim körében is látok kiteljesedést, de a bátyám sikerének is nagyon örülök – aki építészmérnök, és folyamatosan új dolgokat tervez.
A párom természetvédő, és rendkívül jó szervező, nagyon sok mindent kitalált, megálmodott – a természetvédelemben, állatvédelemben -, ez is egy siker. Csupa olyan barátaim vannak, akik mind nagyon kreatívak, és a saját területükön abszolút pozitív emberek.
A legfontosabb, hogy olyan sikert éljünk meg, ami nem feltétlenül mindig
nagyon látványos – kifelé megfelelés -, hanem olyan különleges kapcsolat,
ami megmarad. Amíg az ember kíváncsi, tanul, képzi magát, küzdőképes, és
ilyen barátokkal, kollégákkal veszi körül magát, addig ereje van.
Elkezdtem újra vitorlázni a párommal – imádom a Balatont. Sokat
sportoltunk, bicikliztünk – nagyon sok örömet szerzett ez a nyár.
A Napoleon Boulevard mellett, a templomi koncertezés is lassan 10 éve
folyamatosan zajlik az életemben, és nagyon szeretem. Nyáron voltam például
Dévaványán, ami számomra azért különleges helyszín, mert először jártam a
városban, és rendkívüli a templom – maga az épület -, és olyan csodálatos
városi élet van ott, hogy példaképül szolgál – nagyon nagy élmény volt ott
énekelni.”
Pásztor Anna (Anna and the Barbies): „A siker viszonylagos: Egy kicsi országban vagyunk, úgyhogy amikor itt sikereket elér az ember, az világsikernek tűnik – de nyilvánvalóan világviszonylatban ez eltörpül – nem is ezzel kell foglalkozni. Nagyon örülök annak, hogy hívnak minket, rengeteg felkérés van, szereplések, úgyhogy ez hatalmas felelősség is –
hogy mikor, és mit mondok, hogyan jelenek meg. Nagyon szeretem a közönséget
elkényeztetni, és különböző csatornákon megközelíteni őket: Például
vizuálisan ugyanúgy szeretem aláhúzni a mondanivalót, mint az erőteljes
szöveg hangsúlyozással, az énekkel – és szeretek bohóckodni. Az összes
elmebeteg indián dolgot én festem a színpad előtt magamra. Ez olyan, mint
amikor a fiúk harcba indulnak, kifestik magukat harci színekkel, és olyan
lelkiállapotba kerülnek, amikor meg merik támadni a sápadtarcúakat…
Siker kapcsán nagy örömmel látom, hogy azok a zenekarok, akikkel nagyjából
együtt kezdtük, szépen haladnak, haladunk fölfelé: Nemjuciék, Supernem
zenekar, Czutor Zoliék, Irie Maffia, Péterfy Bori… Lehet tudni, hogy kik
azok – az alternatív rock, vagy punk rock zenei generáció -, akik így
összetartoznak, ez is csodálatos. Volt olyan is, hogy például nonprofit
szervezetek megkerestek minket, hogy segítsük azokat a szülőket, akiknek
kevesebb pénzük van például iskolakezdéskor, és kérték, hogy szólaljunk
fel. Rendkívül megtisztelő, és nagy felelősség, hogy ilyenkor mit mondunk.
Szoktál beszéddel készülni, vagy inkább annak a híve vagy, hogy jó
lelkiállapotban legyél, és akkor úgyis eszedbe jut valami?
A lelkiállapot nagyon fontos. Tudom, hogyha szanaszét van a fejem, és
lelkileg is darabokban vagyok, akkor nagyon nehezen tudok adni. Ha egyben
vagyok, akkor a mondanivaló úgyis meg fog érkezni egy jó helyről – és
úgysem én fogom kitalálni a nagy okoskodásommal. Ez egy kicsit misztikus
dolog, de én ebben hiszek, hogy ha az embernek feladata, hogy jó dolgokat
tolmácsoljon – amik jó helyről jönnek -, akkor csak alkalmassá kell tenni
magát erre. Jógázni szoktam, egy kicsit lenyugodni, összeszedni a
gondolataimat, és akkor egy szócsőként csak megnyílok, és hagyom, hogy
átfolyjon rajtam. Ha pedig feladat van – például televízióba meghívnak egy
üggyel kapcsolatban -, akkor alapvető kötelességem, hogy ennek utánanézzek,
utánaolvassak, és lefekvéskor szoktam ezeket átgondolni.
Utolsó órában, mikor már mindent megbántam…
Nagyon jó lenne, ha sikerülne egy kicsit kilépni ebből a
huszadik-huszonegyedik századi rabszolgaságból, amikor az elméket a
digitalizáció, és a média hatalmas nyomása egészen laposra döngöli. Nagyon
szeretném, ha az emberek felszabadulhatnának egy picit a hippi lét felé:
több szabadságot, szabadidőt egymásra, magukra… Most készül új
nagylemezünk, és ebben a szellemben próbáljuk összerakni. Van egy nagyon
szép számunk, Márti dala – egyik hajnalban felébredtem, és megjelent a
fejemben. Ennek visszatérő motívuma, hogy kezdjetek el élni. Az utolsó
versszak: Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni. Utolsó órában, mikor
már mindent megbántam, ezerszer megbántam, hogy oly sokáig vártam, hogy
elmúlt az élet… Kezdjetek el élni.”
A teljes beszélgetés a Sztárportré rádióműsorban meghallgatható:
www.sztarportre.hu
