2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Nők a rács mögött – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
royal_magazin_PNG

„24” – Nők a rács mögött – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában is több esetben történt rendőri intézkedés, például miskolci garázdákat helyezett szabálysértési őrizetbe a hatóság. Megyénk útjain szeptember 16-án két súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amelyeket a Miskolci, illetve az Ózdi Rendőrkapitányság vizsgál.

Bőcs belterületén a délutáni órákban egy személygépkocsi sofőrje nem tartott kellő távolságot egy gyalogoshoz képest, így elsodorta a visszapillantó tükrével.
A másik nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó baleset szintén a délutáni órákban történt a Dubicsány és Putnok közötti útszakaszon. Egy motoros egy jobbra ívelésű kanyarban kisodródott, majd fának csapódva állt meg.

A rendőrség az esetek kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a közlekedők fokozott óvatossággal és körültekintéssel vegyenek részt a forgalomban és tartsák szem előtt: Mindenkit haza várnak!

Nők a rács mögött

A rendőrök vasárnap folyamán többek között két nő került szabálysértési őrizetbe Miskolcon, mivel kukoricát loptak egy arnóti földről. Egy harmadik nő pedig azért csatlakozott hozzájuk, mert a Besenyői úton kínálta szexuális szolgáltatásait az arra haladó autósoknak, így őt tiltott kéjelgés miatt vette szabálysértési őrizetbe a hatóság. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság az ideiglenes távoltartó határozat megszegése miatt helyezett őrizetbe egy férfit, mivel erőszakos módon zaklatta családtagjait. A tiszaújvárosi rendőrök egy fatolvajjal szemben hoztak személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést.

Garázdaság miatt kellett intézkedniük a járőröknek egy fiatal nővel és egy férfival szemben vasárnap hajnalban Miskolcon. A garázdák két külön helyen szórakoztak, egészen addig, amíg magatartásukkal másokban riadalmat és megbotránkozást keltettek, illetve később hangosan és obszcén módon jellemezték a velük szemben eljáró rendőröket. A szabálysértési őrizetbe vett fiatalokkal szemben garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség.

Rongálás miatt indított eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben. A nyomozás adatai és a szakértők elsődleges megállapításai alapján Kesznyéten külterületén körülbelül 500 szalmabálát szándékosan gyújtottak fel a tettesek.

A Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!