Részlet a rádióműsorból:
Váratlan siker?
Zorán: „Mondjuk konkrétan egy dal esetében: Olyan már volt, hogy egy dalról én magam nem feltételeztem azt, hogy sikeres lesz, aztán mégiscsak az lett. Ez már kezdődött a legelején, a Kócos Ördögök című régi Metrós nóta, csak egy kis szösszenetnek indult, aztán – a műsor szempontjából – az egyik fontos dalunk lett.
A Játékelmélet
Elég sokat olvasgattam a Játékelméletről, ahol a racionalitás, és az
intuíció közötti arány nagyon fontos témakör – hogy az életünkben lévő
döntésekben, mennyire hagyatkozunk a megérzéseinkre, és mennyire próbálunk
tudatosan dönteni. Ez a Játékelmélet nevű tudomány, határozottan állítja,
hogy sokszor a megérzésből fakadó döntések, jobb eredményt hoznak, mint a
racionális döntések.
Persze ezeket konkrét esetekre kell értelmezni, de azon belül egészen
pontosan, matematikailag levezethető, hogy van olyan, amikor a pénzfeldobás
módszere eredményesebb tud lenni – mint ha az ember baromira végig gondol
valamit, és úgy próbálja eldönteni a kérdés. Mondjuk úgy, hogy kellene
valamiben döntenem, de valahogy húzom az időt – magam sem tudom, hogy miért
-, és kiderül, hogy menet közben történt valami olyan esemény, ami szinte
magától eldöntötte a kérdést. Ha nagyon előre gondolkodva próbáltam volna
rögtön meghozni a döntést, akkor esetleg kimaradok ebből a lehetőségből,
hogy ezt a később bekövetkezett, megváltoztató tényezőt, belekalkuláljam
majd az egész döntésbe.
A játékelmélet például társadalmi vonatkozásokban nagyon komoly tudomány –
bele tartozik a közgazdaságtanba. Amikor nagyon sok faktorról van szó –
akár azért, mert egy nagyobb embertömegről kell valamit mondani, vagy egy
gazdasági folyamatról -, olyankor például sokszor, nehéz racionális
döntéseket hozni. Ezért született meg ez a tudomány, amelyik ezeket nagyon
jól tudja kezelni.
Ahhoz, hogy mi sikeresek legyünk…
Ahhoz az is kell, hogy az embereknek legyen kedvük eljönni például
koncertekre, vagy megvenni a lemezeket. Ehhez kell egy olyan lelkiállapot,
ami nem terhelt az anyagi problémákkal, és egyáltalán – mindenféle más
problémákkal. Nem tudok jobbat kívánni sem magamnak, sem másnak, mint hogy
legyünk most már egy kicsit nyugisabb helyzetben mindannyian, és legyen
kedvünk mást is csinálni azon kívül, hogy robotolunk – hogy felszabadultabb
levegőben élhessük az életünket. A Kóló is erről szól, a lemez alcíme –
egyik mondata -, hogy próbáljuk meg ezt az összekapaszkodásból származó
közös örömet megélni, mert a Kóló – mint tánc – egyik meghatározása éppen
ez. Úgy táncolják, hogy összekapaszkodva körbe, vagy szétszakadt körben, de
összekapaszkodva, és ezt mindenki nagyon szereti csinálni. Akármilyen
zihálva száll ki valaki ebből a körből, ott van mindig a mosoly az arcán.
Amikor tízezer ember elé kiállsz, akkor másodpercek, vagy percek telnek
el, amíg feloldódsz? Hogy működik ez nálad?
Ez egy-két dal, inkább így mondanám. A belecsapás a húroktól kezdve, el
kell mennie legalább két dalnak ahhoz, hogy a közönség reakciói egyáltalán
megjelenhessenek, és akkor az – mai divatos szóval élve – interaktív
folyamat. Ha a közönség reagálása jó, akkor az doppingolja az embert fent a
színpadon, és akkor még többet ki tud hozni magából – és ez oda-vissza
megy. Ha mi egy kicsit még jobbak vagyunk, akkor a közönség még jobban
örül, vagy még jobban tapsol… Persze az sem mindegy, hogy a kilépéskor
milyen taps fogadja az embert, mert rögtön van egy ilyen hatás is, de
valamit le kell tenni először ahhoz, hogy a közönség úgy érezze: Na, úgy
néz ki ez egy jó buli lesz.
Az én életemben a legtöbb siker, az biztos, hogy valami elhatározás
eredményeképp jött létre. Tizenéves koromban már Dusánnal együtt elkezdtünk
mindenféléket építeni – hajómodelltől kezdve, elektronikus cuccokat: Saját
építésű rádiót, később erősítőt… Mindig valami ügyködésben voltunk
mindketten.”
A teljes beszélgetés a Sztárportré rádióműsorban meghallgatható:
www.sztarportre.hu