Szakmák, Titkok!
Király Attila: „Leginkább színész vagyok, aki emellett foglalkozik koreografálással, és rendezéssel is. Nagyon szeretem, amikor megmondják nekem, hogy mit kell csinálnom – tehát, amikor teljesen hagyományosan, színész tudok lenni. Eközben szeretek rendezni, és nagyon szeretek koreografálni is.
Természetesen vannak szakmai alapelvek, amelyekhez próbálom magam tartani,
de közben azt gondolom, hogy a mi szakmánkban az ember akkor tud jó lenni,
ha ezek a szakmai alapelvek felülírhatóak, vagy megkerülhetőek – ha az
adott helyzet, vagy a kolléga úgy kívánja. Az ember a saját ötletéhez
általában a végletekig ragaszkodik, de szerintem nem szabad. Szerintem meg
kell hallani azt, ha van egy másik ember, akinek jobb ötlete van…
Szabolcs: Otthon, szakmai kérdésekről szoktatok rendszeresen beszélni?
(Édesapád Király Levente a Nemzet Színésze, feleséged Haumann Petra
színésznő.)
Természetesen nem elkerülhető, hogy otthon a szakmáról szó essen, de
amikor hazamegyek, akkor apa vagyok, és férj – megpróbálok nem színházi
ember lenni.” Hallgasd itt: www.sztarportre.hu
Vadász Zsolt: „Elsősorban énekesnek tartom magam, eddig főleg az opera, és
az operett műfajában tevékenykedtem. Az eredeti szakmám teljesen más: A
Pázmányon végeztem teológia szakon, és ebből is diplomáztam. Nekem mindig
is nagyon tetszett a színház, az éneklés – rengeteget hallgattam opera
lemezeket, már gyermekkoromban is… Egyszer csak elmentem felvételizni a
Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakára, és nem sikerült.
Következő évben elmentem az operett tagozatra, és oda sem vettek fel, de
végül a főiskola egyik tanára Gencsy Sári azt mondta, hogy nekem olyan szép
hangom van, szívesen foglalkozna vele. Elkezdtem hozzá járni, utána
elkezdtem színházakhoz próbát énekelni, bejelentkezni, és végül is
sikerült. Otthagytam a hittudományt.
Az énekeseknek nagyon fontos a technika – hogy megfelelő támasszal,
légzéssel, megfelelő pozícióban énekeljünk. Ezt az ember, ha az évek alatt
elsajátítja, és egy jó technikai szintet fejleszt ki magának, akkor
szerintem minden kisebb nehézségen – fáradtságon, náthán, megfázáson,
kisebb rekedtségen -, túl tud lépni. Tehát nem kell feltétlenül lemondani
az előadást egy ilyen esetben, és a közönség ebből talán észre sem vesz
semmit.
Van egy nyaklánc, amit még valamikor Édesanyámtól kaptam, és ezt mindig a
nyakamban hordom. Ha olyan a jelmez, hogy nem lehet a nyakamban, akkor
pedig beteszem a zsebembe – mindig nálam van, és ad egy megnyugtató
érzést.” (Folytatás adásban.) Hallgasd itt: www.sztarportre.hu
