2025. 07. 17. csütörtök

Endre, Elek

1 EUR 399 HUF
1 GBP 462 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Gólyák a Miskolci Egyetemen
miskolc_egyetem

Gólyák a Miskolci Egyetemen

A hagyományoknak megfelelően augusztus vége egyet jelent az elsőéves hallgatók, a gólyák táborával a Miskolci Egyetemen. Az idén több mint 800 gólya érkezik augusztus 27-én, hogy a felsőbb éves hallgatók 5 napon át bevezessék őket a miskolci egyetemisták életébe, hagyományaiba. A Gólyatábor Prof. Dr. Patkó Gyula rektor által tartott hivatalos megnyitójára augusztus 28-án, kedden este 8 órakor kerül sor − az időjárás függvényében – az egyetemi étterem előtt vagy az étteremben.

A csaknem egyhetes Gólyatábor az idén is számos izgalmas programmal várja a „beavatás” résztvevőit
a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának (ME-HÖK) szervezésében.
A campus ideális hely arra, hogy ennyi gólyát egyszerre elszállásoljon, tápláljon, és ami ezeknél sokkal fontosabb: szórakoztasson. A tábor egyik kiemelt célja ugyanis, hogy összerázza és közösséggé formálja az elsőéveseket. Ennek jegyében lesz tehát minden, a stand up comedy-től, a vetélkedőktől az éjszakai túrázásig, a családias gulyásozástól a sportnapig. A nyitó koncerten hétfőn Majka, a zárónapon pedig a Komix fog fellépni a ME-HÖK jóvoltából.
A programok másik fele a tanulmányok megkezdéséhez elengedhetetlen ismeretek megszerzéséről szól majd. Bemutatkoznak az egyetem vezetői, diák- és más szervezetei, de a későbbi mindennapokhoz nélkülözhetetlen tanulmányi és hallgatói ügyintézésről is számos fontos és nélkülözhetetlen információhoz juthatnak majd a gólyák.
Az egyetem hét karát és az intézetét képviselő felsőbb évesek, a szervezők a Miskolci Egyetem egyedülálló diákhagyományainak is fontos helyet biztosítottak a gazdag program összeállításakor, hogy az intézmény napjainkban is élő tradícióival is megismerkedhessenek a fiatalok.
Az elsőévesek számára fontos információkat több kiadvány is megörökíti a gólyák számára: a tábor kezdetére jelenik meg a MERt-gólyahír, szeptember elejére pedig a Hallgatói Információs Zsebkönyv, mely egész tanévre hasznos és praktikus információkkal szolgál majd a hallgatói mindennapokhoz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!