2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Több ezren a barcikai államalapítási ünnepen
14513-tobb-ezren

Több ezren a barcikai államalapítási ünnepen

Kazincbarcika – Szabadtéri mise, ünnepi testületi ülés kitüntetésekkel, kenyérszegés, örömkoncert és tűzijáték – ez volt a barcikai ünnepi nap öt fő eleme.

Mindezekre több ezren voltak kíváncsiak, nemcsak helyiek, hanem a kistérségből és a megye számos pontjáról is érkeztek vendégek.
Az ünnepi napnak hagyományosan a város Fő tere adott otthont: délelőtt 10 órától szabadtéri szentmisén vehettek részt az érdeklődők.
Délután az ünnepi testületi ülést az Egressy színháztermében tartották, ahol Szitka Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd alpolgármestereivel együtt kitüntetéseket adott át.
A programot Avedikián Viktória énekművész és Dányi Krisztián színművész műsora színesítette.

Magas rangú elismerések

Az ünnepi testületi ülésen húszan Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét vehették át az élet különböző területein – államigazgatás, egészségügy, sport, tudományok, civilszervezeti mozgalom – végzett kiemelkedő tevékenységükért.
Hárman – Dr. Balogh Imre radiológus főorvos; Bazsó Bertalanné, az Ádám Jenő Általános Iskola nyugállományban lévő igazgatója és Hidas Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium nyugállományban lévő pedagógusa – „Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Elismerő Plakett”-je kitüntetésben részesültek.
A díj azoknak a városhoz kötődő személyeknek adományozható, akik a tudományok, a művészetek, az oktatás-nevelés, a kulturális, társadalmi és gazdasági élet, a gyógyítás területén, valamint a város közigazgatásában kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kazincbarcika fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez.
A „Pro Urbe Kazincbarcika Díj”-at is az állami ünnepnaphoz kötődően nyújtották át. Ez az elismerés azoknak a városban élő, alkotó vagy munkásságukkal a városhoz kötődő alkotóművészeknek, elméleti és gyakorlati szakembereknek adományozható, akik a műszaki, természet-és társadalomtudomány területén kimagasló teljesítményt értek el, akik a közművelődés területén maradandó értéket alkottak, és akik a közélet egyéb területén az átlagot meghaladó, magas színvonalú munkavégzésükkel a város lakossága körében is elismerést vívtak ki.
2012-ben hagyományosan ketten részesültek „Pro Urbe Kazincbarcika Díj” elismerésben: Ludányi Attila vegyészmérnök, közgazdász, politológus; illetve Szathmáry-Király Ádám, FIAP Gold Medál díjas fotóművész.

„Közszolgálati” elismerések

Az ünnepségen rendhagyóan két szakmai díj is méltó gazdára talált.
A „Kazincbarcika Város Közszolgálatáért Díj”-at minden esztendőben az a köztisztviselő veheti át, aki a város közszolgálatában több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez. A „Kazincbarcika Város Közszolgálatáért Díj”-at 2012-ben Kacsándiné Bartha Éva, a Szociális és Gyermekvédelmi Osztály vezető főtanácsosa kapta.
A „Kazincbarcika Város Egészségügyéért Díj” minden esztendőben olyan személy birtokába kerül, aki az egészségügyi alap- vagy szakellátásban dolgozik és aki több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez. Vagyis a kitüntetett szintén a „köz-ért” dolgozik…  Az elismerést a hétfői rendezvényen Dr. Román Mária, nyugállományban lévő háziorvos vehette át.
Az ünnepségen külön köszöntötték Petróczi Gábort, akinek Szent István király államalapító ünnepén Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója a rangos elismerést a Szépművészeti Múzeumban Balog Zoltántól, az Emberi erőforrások miniszterétől vehette át több évtizeden át végzett elhivatott oktató-nevelő munkája és eredményes iskolavezetői tevékenysége elismeréseként.

Varga Gyula lett a város Díszpolgára

Az ünnepi testületi ülésen a legnagyobb tapsot Kazincbarcika új Díszpolgára kapta, ezzel is bizonyítva, hogy a díj odaítéléséről döntő kuratórium jól dolgozott. A kitüntető cím a város legnagyobb erkölcsi elismerése. Azoknak a személyeknek adományozható, akik a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében maradandót alkottak, egész életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, jó hírének, elismertségének növeléséhez.
A „Kazincbarcika Város Díszpolgára” kitüntető címet idén Dr. Varga Gyula gyermekgyógyász kapta meg.
Dr. Varga Gyula már az egyetemre való jelentkezéskor elhatározta, hogy gyermekgyógyász lesz, sikerült neki és ezt a szép hivatást 45 éven keresztül gyakorolta. A diploma megszerzése után a kazincbarcikai kórház gyermekosztályán kapott munkát. Nyugat-német szaklapok alapján technikai újításokat vezetett be, az első 200 sikeres újraélesztésről dokumentációt készített. A kórház első laringoscopját ő gyártatta le, és ő alkalmazott először a régióban az újszülötteknél túlnyomásos lélegeztetést. Mellékállásban évtizedekig volt a vérellátó állomás vezetője, kirendelés alapján pedig a Nagybarcai Egészségügyi és Csecsemőotthon orvos-vezetője. Az 1970-es évektől tagja volt annak a munkacsoportnak, amely feldolgozta a közel 15.000 Lactobacillussal történt oltás eredményét. Ők írták le és bizonyították a világon először, hogy a koraszülés és ezen keresztül az újszülött- és csecsemőhalálozás hátterében döntően nőgyógyászati gyulladás áll. Az akkoriban a széles területen használt vakcinációnak több száz ember köszönheti az életét. 1992-ben céget hoztak létre a vakcina gyártására, jelenleg ennek az igazgatója.
Három éve nyugdíjas. Az aktív nyugdíjas napok mellett rengeteg időt szakít az unokáira, valamint a kikapcsolódást nyújtó teniszre és vadászatra is.
Kazincbarcika Város újdonsült Díszpolgára meghatottan vette át az erről szóló tanúsítványt.
Zséda és a tűzijáték

A Szent István-napi városi ünnepség este fél nyolckor a Fő téren folytatódott.  Avedikián Viktória énekművész gyönyörű előadását követően Szitka Péter polgármester tartott ünnepi köszöntőt, majd megszegte az új kenyeret. A Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékeinek jóvoltából a közönség is fogyaszthatott belőle, miközben a színpadon már a népszerű énekesnő Zséda következett. A magyar könnyűzenei élet kiválóságának Rouge című élő koncertje elvarázsolta a közönséget, ismertebb dalait hangosan énekelte a közönség is. Az este fénypontja a hagyományos tűzijáték volt, melyre több ezren voltak kíváncsiak.


Kitüntetések

1. A „Kazincbarcika Város Díszpolgára” kitüntető cím a város legnagyobb erkölcsi elismerése. Azoknak a személyeknek adományozható, akik a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében maradandót alkottak, egész életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, jó hírének, elismertségének növeléséhez.

„Kazincbarcika Város Díszpolgára” kitüntető címet kapott:
Dr. Varga Gyula gyermekgyógyász.

2. „Pro Urbe Kazincbarcika Díj” adományozható azoknak a városban élő, alkotó vagy munkásságukkal a városhoz kötődő alkotóművészeknek, elméleti és gyakorlati szakembereknek, akik a műszaki, természet-és társadalomtudomány területén kimagasló teljesítményt értek el, akik a közművelődés területén maradandó értéket alkottak, és akik a közélet egyéb területén az átlagot meghaladó, magas színvonalú munkavégzésükkel a város lakossága körében is elismerést vívtak ki.

„Pro Urbe Kazincbarcika Díj”-ban részesültek:
1. Ludányi Attila vegyészmérnök, közgazdász, politológus
2. Szathmáry-Király Ádám, FIAP Gold Medál díjas fotóművész

3. „Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Elismerő Plakett”-je azoknak a városhoz kötődő személyeknek adományozható, akik a tudományok, a művészetek, az oktatás-nevelés, a kulturális, társadalmi és gazdasági élet, a gyógyítás területén, valamint a város közigazgatásában kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kazincbarcika fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez.

„Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Elismerő Plakettje” kitüntetésben részesültek:
1. Dr. Balogh Imre radiológus főorvos
2. Bazsó Bertalanné, az Ádám Jenő Általános Iskola nyugállományban lévő igazgatója
3. Hidas Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium nyugállományban lévő pedagógusa

Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetésben részesültek:

1. Andó Péter, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rendőrhadnagya
2. Éles Gáborné,a Borsodi Bányászok Területi Tagozat Központi Üzemének alapszervezeti elnöke
3. Fazekas Katalin, a Kazincbarcikai Teljes Életért Egyesület elnökségi tagja
4. Fodor Pál villamosmérnök, irányítástechnikai szakmérnök, a BorsodChem   fejlesztési főmérnöke
5. Galicz Szilvia, a Kazincbarcikai Védőnői Szolgálat védőnője
6. Dr. Ivády Katalin, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályának vezető főtanácsosa
7. Dr. Kara Zoltánné, a Timpanon Kft. nyugállományban lévő ingatlangazdálkodási előadója
8. Kiss Olivérné, a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztályának vezető tanácsosa
9. Kozma Gáborné, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályának főtanácsosa
10. Kristóf  László, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó századosa
11. Lövey Zoltán, a Barcika Príma Kft. ügyvezetője
12. Molnár Gábor, a Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 11. osztályos tanulója, a Tiszaújvárosi FC NB III-as felnőtt labdarúgója
13. Nagy Vilmosné, a Kazincbarcikai Közbiztonsági Egyesület alelnöke
14. Pálinkó Gábor, a Polgármesteri Hivatal Kabinetjének köztisztviselője
15. Pongrácz Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Kabinetjének munkavállalója
16. Sperling Jánosné, a Barcika Park Kft. nyugállományban lévő csoportvezetője
17. Dr. Tannouri Nabil fogorvos
18. Dr. Váradi József szülész – nőgyógyász főorvos
19. Dr. Varga Valéria felnőtt háziorvos
20. Zsuga Imre, sportoló, edző, oktató, szakosztályvezető, a súlyemelés atyja

A „Kazincbarcika Város Közszolgálatáért Díj”-at minden esztendőben az a köztisztviselő veheti át, aki a város közszolgálatában több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez.

„Kazincbarcika Város Közszolgálatáért Díj”:  
Kacsándiné Bartha Éva, a Szociális és Gyermekvédelmi Osztály vezető főtanácsosa

A „Kazincbarcika Város Egészségügyéért Díj”-at minden esztendőben az az egészségügyi alap- vagy szakellátásban dolgozó személy veheti át, aki több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez.

„Kazincbarcika Város Egészségügyéért kitüntető díj”:  
Dr. Román Mária, nyugállományban lévő háziorvos

Az ünnepségen külön köszöntötték Petróczi Gábort, aki Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!