2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Ingyenes programok a Planetárium nyílt napján
royal_magazin_PNG

Ingyenes programok a Planetárium nyílt napján

A Csillagrapszódiával és A Nap családjával ismerkedhetnek meg mindazok, akik augusztus 14-én ellátogatnak a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő TIT Budapest Planetárium nyílt napjára.

„A nyílt nap során a látogatók ingyenes programok keretében megismerkedhetnek az intézmény történetével, technikájával, műsorkínálatával és ismeretterjesztő munkájával” – hangsúlyozza a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat csillagászati intézménye.

A program a Csillagrapszódiával kezdődik, amely a Budapestről látható csillagos égbolttal ismerteti meg a nézőt. „Napnyugta után több ezer csillag ragyog a fejünk felett. Bemutatásra kerülnek a négy évszak fontosabb csillagképei, a szabad szemmel látható bolygók és azok felgyorsított mozgásai. Végül hullócsillagokban és egy üstökös feltűnésében is gyönyörködhetünk” – hangsúlyozza a Planetárium.

15147_planetriumtu0.jpg
A Nap családja című műsor keretében központi csillagunk Halász Judit hangján szól a gyerekekhez, és bemutatja testvéreit, a távoli napokat, valamint gyermekeit – a bolygókat, és unokáit – a holdakat. Mindezeken túl meteorokat és üstököst is láthatnak az érdeklődők, sőt egy látványos Holdra-szállás, majd a Földre való visszatérés részesei is lehetnek.

A programban szerepel a Sétáló Naprendszer bejárása is a Népligetben, amely érzékletesen szemlélteti közvetlen kozmikus környezetünket. Az egy a tízmilliárdhoz kicsinyítésű, sétáló Naprendszerben egy méter tízmillió kilométernek felel meg.

A nyílt napot a TIT Budapesti Planetáriumban augusztus 14-én, kedden, 13-17 óra között rendezik. Részletesen a programról a Planetárium honlapján olvasható (http://www.planetarium.hu/aktualis.htm#harmincot)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!