2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Előzetesben a miskolci futtató
royal_magazin_PNG

Előzetesben a miskolci futtató


Egy miskolci férfi több lányt is prostitúcióra kényszerített, a rendőrök elfogták a futtatót, illetve a hatóság több nőt is bíróság elé állított tiltott kéjelgés miatt.

A Miskolci Rendőrkapitányság kitartottság, zsarolás, személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást egy 30 éves miskolci férfival szemben. A nyomozás adatai alapján többnyire fiatalkorú lányokat kísért, illetve szállított Miskolc területén több közterületre, ahol prostitúcióra kényszerítette őket. A futtató folyamatosan figyelte, felügyelte a tiltott kéjelgőket, akiktől elvette a napi bevételüket. De volt olyan eset is, amikor a kuncsaft a gyanúsítottnak fizette ki a szolgáltatás díját.

A 30 éves férfi a lányok számára lakhatást is biztosított, ami sokkal inkább börtönre hasonlított. Hiszen a fiatal nők nem hagyhatták el azt, aki megpróbálta arra bántalmazás várt.

A Miskolci Rendőrkapitányság a beszerzett bizonyítékok alapján előterjesztést tett a napokban bűnügyi őrizetbe vett és már több alkalommal büntetett gyanúsított előzetes letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.


Elzárt test munkások

A fenti nyomozáshoz szorosan kapcsolódik, hogy a napokban a miskolci  rendőrök több fiatal nőt is tetten értek, akik szexuális szolgáltatásaikat kínálták Miskolc védett övezeteiben, az arra elhaladó gépkocsivezetőknek anélkül, hogy a tevékenységükhöz szükséges orvosi igazolással rendelkeztek volna.

A nők a szexuális szolgáltatással összefüggő korlátozást, illetve tilalmat megszegték azáltal, hogy védett övezetben követték el tettüket. Továbbá nem rendelkeztek külön jogszabályban előírt orvosi igazolással sem, ezért a Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette őket, s gyorsított eljárás keretében, tiltott kéjelgés szabálysértés elkövetése miatt bíróság elé állította a törvényszegő hölgyeket.

A test munkások cselekményükért 5-től 25 napig terjedő elzárást, illetve egy fő pénzbüntetést kaptak.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés