2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ismét Borsodban tárgyal Kína harmadik leggazdagabb tartományának magas rangú politikusokból és üzletemberekből álló delegációja
14009-ismet-borosdban

Ismét Borsodban tárgyal Kína harmadik leggazdagabb tartományának magas rangú politikusokból és üzletemberekből álló delegációja

A mai napon a Kínai Népköztársaság harmadik leggazdagabb tartománya, Shandong – magas rangú politikusokból és jelentős nagyvállalatainak vezetőiből álló – delegációja folytatta idén márciusban megkezdett tárgyalásait Borsod megye vezetőivel. Zhang Jianguo, Shandong kormányzó helyettese, a küldöttség vezetője, Miskolcon gazdasági és kereskedelmi együttműködési megállapodást írt alá a megyei közgyűlés elnökével, Dr. Mengyi Rolanddal.

A két fél közötti tárgyalásokon a tartomány és a megye vezetői mellett részt vettek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének képviselői, valamint a Wanhua-BorsodChem elnök-vezérigazgatója is. A kínai delegáció tagjai között volt a tartomány több jelentős nagyvállalatának vezetője, így többek között a háztartási készülékeket gyártó Haier két, a kelet-európai régióért felelős igazgatója, a vasúti sínek és kocsik, valamint szélerőművek gyártásával foglalkozó CNR Jinan alelnöke, valamint a Zibo Minkang Gyógyszerészeti Gyár elnöke is. A hivatalos tárgyalások eredményeképpen, a felek a következőkben állapodtak meg:
•    Kiemelt célként kezelik a vegyipari előállító, feldolgozó és értékesítő vállalkozások közötti kapcsolatok megteremtésének elősegítését és továbbfejlesztését.
•    Együttműködési lehetőségeket keresnek a Shandong tartományban működő autóipari kutató és fejlesztő cégek, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő autóipari alkatrészeket és részegységeket gyártó vállalkozások között.
•    Megvizsgálják a Borsod-Abaúj-Zemplén megye mélyszíni szénbányászata által kínált gazdasági lehetőségeket.
•    Támogatják a mezőgazdasági vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok kialakítását. Közreműködnek a vegyipar, az anyagtudomány, a nanotechnológia, a bányászat és az energetika területén elért kutatás-fejlesztési eredmények közvetítésében a vállalkozások felé.
•    Támogatják az önálló Konfucius Intézet létrehozását a Miskolci Egyetemen – együttműködésben egy Shandong tartományi egyetemmel –, illetve kutatás-fejlesztési együttműködést ösztönöznek a Miskolci Egyetem és a Shandong tartományi egyetemek között.
•    Segítik az idegenforgalmi vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok fejlesztését.
„A Kína dinamikus gazdasági növekedésében kulcsszerepet betöltő, s az ország egyik vezető ipari és termelési központjának számító Shandong tartomány hivatalos delegációja idén – március után – második alkalommal érkezett Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. Jelentős előrelépésnek és Shandong tartomány megyénk iránti komoly elkötelezettségének tartjuk azt, hogy a tavasszal kiadott – a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kialakításának szándékát rögzítő – közös nyilatkozat után, most konkrét együttműködésekről is aláírhattunk egy megállapodást kínai partnereinkkel” – jelentette ki az aláírási ceremónián Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
„Örömünkre szolgál, hogy delegációnk Shandong képviseletében idén másodszor is ellátogathatott Magyarországra és Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, amelyet kiemelt gazdasági partnerünkként tartunk számon, hiszen itt található a shandongi központú Yantai Wanhua leányvállalata, a Wanhua-BorsodChem, Kína legnagyobb kelet-közép-európai befektetése. Biztos vagyok benne, hogy az eddigi, mindkét fél számára gyümölcsöző gazdasági kapcsolatok és a folyamatos tárgyalások elősegítik a jövőben a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok bővítését, a tőkebefektetések növelését és a beruházások elősegítését” – tette hozzá Zhang Jianguo, Shandong kormányzó helyettese.
A kínai delegáció hivatalos programja keretében ellátogatott többek között a Miskolci Egyetemre, a Tokaj-hegyaljai borvidékre, továbbá a BorsodChem-Wanhua Zrt. kazincbarcikai PVC, MDI és TDI üzemeibe is.
Néhány fontos adat Shandongról:
•    715 milliárd amerikai dollár értékű bruttó hazai összterméke (GDP) alapján Kína harmadik leggazdagabb tartománya; GDP-je mintegy ötszöröse Magyarországénak;
•    területe 157,000 km², népessége 96 millió fő (összehasonlításképpen, Németország lakossága 82 millió fő);
•    a tartomány híres szülötte az egyik legismertebb keleti bölcs, Konfucius; Shandong az ősi kínai kultúra és a hagyományos konfucianizmus bölcsője;
•    a tartomány ad otthont számos jelentős nemzetközi kínai vállalatnak és jól ismert márkának, itt található többek között a Tsingtao sör, a Haier, és a BorsodChem anyavállalata, a Yantai Wanhua központja is.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!