2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » A megyei fejlesztési programban kiemelt szerepet szánnak Tokaj-Hegyaljának

A megyei fejlesztési programban kiemelt szerepet szánnak Tokaj-Hegyaljának

A világörökséggé nyilvánításának tizedik évfordulójához érkezett Tokaj-Hegyalja Történelmi Borvidék „születésnapját” nagyszabású rendezvénysorozattal ünneplik meg. A Világörökségi Jubileumi Napok programindító eseménye csütörtök délután volt a megyei kormányhivatalban, ahová hivatalos volt a világörökségi területhez tartozó 27 település polgármestere.
Demeter Ervin megyei kormánymegbízott a megbeszélést követően elmondta, hogy a települések vezetőivel arról egyeztettek, hogy közös külső megjelenés égisze alatt egyfajta egész éves programsorozatban ötvözik a térség falunapjait, szüreti ünnepeit. Mint kiderült, 13 település már a mostani megbeszélésen csatlakozott az elképzeléshez, a többieknek pedig időt adtak az átgondolásra.

Versenyelőny
Dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalja gazdasági értékével, a tokaji borral és idegenforgalmi sajtárosságaival különös szerepet tölt be a megyei gazdaságfejlesztési programjában. „Azt a versenyelőnyt, amelyet a bor és a turizmus rejt magában, ki kell használni a megye kitörési pontjának kijelölésénél” – jelentette ki az elnök.
ÉM-SZB

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés