2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Megújul a Dunántúl legnagyobb templomának tetőszerkezete

Megújul a Dunántúl legnagyobb templomának tetőszerkezete

Az egyházközség valamint a Veszprémi Érsekség önerőből újítja fel Pápa jelképét a Nagytemplomot.

 

Két évvel ezelőtt, az első ütemben a két oratórium tetőszerkezetét cserélték ki, valamint rézlemez burkolatot kapott az épületrész. Továbbá belül egy védőtetőt kapott a templom, mely a freskók védelmét szolgálja.

Az első ütemben beszerezték az egész templomra szükséges cserepeket is, mivel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével új cserépburkolatot kaphat a Nagytemplom.

A most kezdődött, második ütemben a felújítást végző szakemberek kicserélik a gerendákat és a szarufákat. Ezt követően új tetőszerkezetet, majd cserépfedést kap az épület.

Az egyházközség valamint a Veszprémi Érsekség önerőből újítja fel Pápa jelképét, ám a források nem teszik lehetővé, hogy az egész tető most megújuljon. Az templom teljes tetőcseréje meghaladná a kétszáz millió forintot.

A mostani, mintegy 47 millió forintos ütemben csak a Nagytemplom fele kap új tetőt. A  munkálatok várhatóan szeptemberig tartanak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés