A festői faluban élő helyiek bíznak abban, hogy rövid távú gazdasági érdekekre hivatkozva ekkora pusztítást mégsem végezhetnek
Festői szépségű apró falu várja a látogatókat az Aggteleki Nemzeti Park tőszomszédságában. A madárdaltól és tücsökciripeléstől hangos galyasági falvacskából, Teresztenyéről indult útjára egykoron a vendéglátásnak az a válfaja, amit ma már közismerten falusi turizmusként emlegetünk. Mindez nem véletlen, rekreációra ugyanis kevés ennél alkalmasabb helyet találhatunk az országban. A csend, a nyugalom a fő vonzereje a falunak, a kristálytiszta hegyi patakok, karsztvizek, a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok.
Sokkoló hír
A közelmúltban megdöbbentő információ látott napvilágot, amely sokkolja a helybelieket. Eszerint külszíni bánya létesül a falu bejáratánál. Pedig páratlan természeti értékekkel büszkélkedhet a huszonkét lelkes Teresztenye, a többi között ez az oka annak, hogy a magyar állam csaknem harminc esztendeje támogatja a falusi turizmust az idilli településen. A falu alatt hatalmas feltáratlan barlangrendszer húzódik, ennek köszönhetően kristálytiszta hegyi patak szeli át a települést. A helyszínen, e patak mentén sétálva tájékozódtunk arról, hogyan érinti az üdülőfalu lakóit a tervezett ipari beruházás híre, s hogy egyáltalán miféle bányászati tevékenységről van szó a világörökségnek számító Aggteleki Nemzeti Park határában.
A kemény munka gyümölcse
A 78 éves Vanyó Jánosnénak és családjának nem kis szerepe van abban, hogy Teresztenye kitűnt a hagyományosan nehéz sorsú, infrastruktúrahiányos magyar falvak közül, s igazi üdülőfaluvá vált. Magdi néni és fia csaknem 27 éve kezdte el a vendégfogadást Teresztenyén. A borsodi megyeszékhelyet hagyták el a varázslatos faluért, mert – mint mondták – a település természeti szépsége lenyűgözte őket. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy akkoriban még nem volt virágzó település Teresztenye. „Lerobbant, elhanyagolt falukép fogadott bennünket, öregedő lakosokkal, kiüresedett házakkal. Az is igaz, hogy nagyon szép régi parasztházak sorakoztak a faluban, amelyekre persze ráfért a felújítás.” A település arculatát egyébként ma is meghatározzák a fehérre meszelt, kőből és vályogból épült tornácos parasztházak, amelyek a betelepülő városiaknak köszönhetően az utóbbi években sorra megújultak. Magdi néni így folytatja: először csak egy házat vásároltunk, aztán amikor láttuk, hogy milyen szívesen töltik itt szabadidejüket barátaink és ismerőseink is, elhatároztuk, hogy berendezkedünk a vendéglátásra, s annak fogunk élni. „Szívesen, nagy lelkesedéssel vágtunk bele a feladatba, pedig akkoriban a falusi turizmus fogalma még ismeretlen volt az országban, mi sem tudtuk pontosan, mire is vállalkozunk. Az bizonyos, hogy amit nyújtani tudtunk, a friss levegő, a szépen felújított műemlék jellegű házak, a vendégszeretetünk vonzották a turistákat. Idővel vásároltunk még három lerobbant ingatlant, amelyet ugyancsak felújítottunk. Hát így fejlesztgette a családunk a helyi vendéglátást az idők folyamán” – emlékszik vissza a kezdetekre az idős hölgy. Azt is elárulja, hogy a falusi turizmus komfortfokozatának növelése címen évtizedekig támogatta az állam – méghozzá vissza nem térítendő támogatásként – az ez irányú vendéglátást. Nem csoda tehát, hogy Magdi néni és családja megdöbbent a hír hallatán. Miképp mondta, az egész életük munkásságát teszi tönkre az, aki itt bányát nyit, vagy ehhez asszisztál.
Pihenés a bánya mellett?
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a bányászati tevékenységet hogyan tudják majd összeegyeztetni a falusi turizmussal. Ezt kérdeztük a 73 éves Oravecz Dezsőné Aranka nénitől is, aki ugyancsak évtizedek óta vendéglátással foglalkozik. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy folytatni tudjuk a munkát. Hiszen ki szeretne egy működő bánya mellett pihenni? Ennek a tájnak a csend, a természeti értékek, a védett élővilág a fő varázsa. Jómagam is ezért költöztem ide a megyeszékhelyről – mondja, majd így folytatja: – Visszajáró vendégeink vannak, akik nem a bányagépek zörejét akarják hallani a madárfütty helyett.”
Aranka néni keserűen mesélt arról, hogy bár ezer szállal kötődik a településhez, komolyan fontolgatja, hogy megválik vendégházaitól, és végleg elhagyja a falut. De nem pusztán azok körében váltott ki felháborodást az ügy, akik megélhetési forrást találtak a faluban. Kallós Ferencné, Szerénke néni tősgyökeres teresztenyei. A hetvenéves néni, aki a település Árpád-kori templomának gondnoka, éppen onnan sétált hazafelé, amikor arról kérdeztük, mit szól a bánya létesítésének tervéhez. „Helytelenítem! – mondta határozottan, majd szomorúan hozzátette: – Én nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhet. Mit fog akkor érni a házunk, mit ér akkor az egész falu?” – kérdezte az idős néni, majd arról beszélt, hogy ő pár napja, a távolsági buszon hallott első ízben a beruházásról. Ez utóbbi mondat különös színezetet ad a dolognak.
Fiókban ragadt értesítő?
A faluban nem Szerénke néni az egyetlen, akit a helyi önkormányzat valamilyen oknál fogva elfelejtett felvilágosítani a tervezett projektről. Hozzá hasonlóan Oravecz Dezsőné és Vanyó Jánosné sem kapott semmiféle értesítést arról, mit terveznek. Lapunk nem talált olyan helybélit, akinek tudomása lett volna az ipari beruházásról.
Éppen házfelújítás közben értük utol a miskolci környezetmérnököt, Kovács Elemért, aki ez évben vásárolt ingatlant a faluban azzal a céllal, hogy feleségével és hét-, valamint négyéves gyermekével itt töltsék szabadidejüket. „Régóta nézegettük a környékbeli falvakat, míg végül Teresztenyére esett a választásunk, az érintetlen természeti környezet, a jó levegő, és a nyugalom miatt.” Mint a 37 éves környezetmérnök elmondta, a kikapcsolódásra nagy szüksége van, hiszen munkájából adódóan rengeteget utazik, hosszú időt töltött Mexikóban, Kínában, Hollandiában és az Egyesült Államokban. Bejárta a világot, mégis Teresztenyén találta meg azt a nyugalmat, amire régóta vágyott. Ezért szinte sokkolta a bánya létesítésének híre. Kovács úr szakmájából eredően pontosan tudja, hogy egy bányanyitás milyen negatív hatást gyakorol a természeti környezetre. Másrészt sokakkal együtt ő sem kapott felvilágosítást az ügyről.
Titokban zajlik a beruházás?
Mind a tősgyökeresek, mind a betelepültek egybehangzóan állítják, hogy senkitől nem kaptak információt arra vonatkozóan, miféle beruházást terveznek. Megkerestük az ügyben a falu jegyzőjét, Nahaj Ferencet. Állítása szerint nem tartottak vissza közérdekű információt. Mint mondta, „a bányászati tevékenységgel kapcsolatos tájékoztatást hirdetményként kifüggesztették a falu hirdetőtáblájára, ezenkívül téma volt a falugyűlésen is.” Az ügy mindenesetre több sebből vérzik. A Magyar Hírlap által megkérdezett lakosok szerint legalább egy esztendeje nem is volt falugyűlés. Ezt a jegyző később maga is megerősítette, elmondása szerint 2011. május 13-án volt az utolsó, ahol érintőlegesen a bányaügy is felvetődött. Kérdésünkre, miszerint összehívtak-e valaha azzal a céllal falugyűlést, hogy a településen ingatlannal rendelkezőket tájékoztassák az ipari beruházás tervéről, a jegyző nemmel válaszolt. Sokak számára különös, hogy ilyen horderejű ügyben miért nem látja indokoltnak a helyi önkormányzat a lakosság tájékoztatását. Főképp annak fényében, hogy a „bányaügy” az utolsó falugyűlés óta megjárta az illetékes bányakapitányságot, jelenleg az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vizsgálja a kérelmet. A kétes ipari beruházás tehát sosem volt aktuálisabb, mint jelenleg.
Húsz éven át bányásznának
Felkerestük a területileg illetékes bányakapitányságot is, amelynek vezetője, Izsó István rövidre zárta a beszélgetést. A kapitány épp szabadságát töltötte ugyan, egy különös mondat azonban elhangzott tőle. Mint mondta, az ügy „jelenleg nem aktuális”. Mindez meglehetősen sok kérdést vet fel, hiszen közlemény jelent meg az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen indult, a 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet („R”) hatálya alá tartozó előzetes vizsgálati eljárásról. Az ügy a 18994/2011-es számon fut, a kérelmező pedig a miskolci székhelyű Aranyboksa Kft. A közlemény szerint a kérelem lakossági igényeket kielégítő szén biztosítására irányul, amely húsz évig tartó termelés révén valósulna meg, csaknem 24 hektár nagyságú lignitbánya leművelésével. Az érintett települések: Teresztenye és az azzal szomszédos Szőlősardó. A helyrajzi számok is nyilvánosak, előbbi 01/9-es, utóbbi pedig a 05/9-es házrészszámot érinti. Érdemes megemlíteni, hogy a tervezett bánya mérete majdnem azonos lenne az üdülőfalu alapterületével. A felügyelőségre beérkezett kérelem kitér a várható kitermelési kapacitásra is, amely ötvenezer tonna évente. Az említett közlemény szerint az eljárás megindításának napja 2011. november 3. Az ügy aktualitását azonban mi sem bizonyítja jobban, mint hogy napjainkban éppen a környezeti hatásvizsgálat lefolytatása zajlik.
Lapunk arról kérdezte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, hogy lezárult-e a bányászati kérelem előzetes vizsgálati eljárása, és milyen határozatot hoztak. Mint Kopácsi Éva igazgató válaszából kiderült: „Az előzetes vizsgálati eljárás a 2012. március 9-én kelt határozat kiadásával lezárult, amelyben megállapítottuk, hogy a dokumentációban foglaltak megvalósítása jelentős környezeti hatásokkal járhat, ezért környezeti hatásvizsgálat lefolytatása szükséges.” Megállapították továbbá, hogy „a tervezett tevékenység Szőlősardó és Teresztenye településrendezési tervével nincs összhangban”. Ezt a kizáró okot a tervezett tevékenységhez szükséges létesítési, építési engedély kiadására jogosult hatóság döntéséig meg kell szüntetni.
Lesz is bánya meg nem is?
Bővebben a Magyar hírlapban…
Kégl Ildikó
