2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Elnöki látogatás a Shinwa-ban

Elnöki látogatás a Shinwa-ban

Borsod-Abaúj-Zemplén megyének a jövőben jobban ki kell használni azokat a tapasztalatokat, amelyek a több évszázados ipari hagyományokból erednek- mondta dr. Mengyi Roland, Shinwa Magyarország Precíziós Kft-ben. A megyei Közgyűlés elnöke szerint fontos, hogy még több munkahely létesüljön, ezzel is elősegítve a fiatalok helyben maradását.

A Shinwa jó példával jár elől, hiszen a gazdasági válság kezdetekor nem a cégbezárás, hanem új üzletek megszerzése mellett döntött a management, aminek 2012-ben már jelentős eredményei látszanak. A dolgozói létszám 2 év alatt megháromszorozódott, 2011-12-ben pedig közel két milliárd forintos technológiai fejlesztést hajt végre a vállalat – hangzott el a gyárlátogatáson.
Bottyán Zsolt, a miskolci gyárigazgatója szerint a továbbiakban sem lehet csökkenteni az üzletkötések hatékonyságát, ugyanis autóipari beszállítóként egy projekt 5-6 év alatt kifuthat, azonban a Shinwa vezetése hosszú távra tervez Magyarországon.
A dinamikus fejlődést, nemcsak a Shinwában, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén több vállalkozásánál is segíthetik azok a források, amelyeket a következő években már a nagyvállalatok is felhasználhatnak. A pályázatokban a cégek számíthatnak a megye vezetésére – emelte ki dr. Mengyi Roland.
Fontos feladat annak a potenciálnak a jobb kihasználása is, amit a közép illetve felsőfokú képzések jelenthetnek a régióban. A célzott, piaci igényekhez igazított oktatás ugyanis hosszú távú lehetőséget biztosíthat a fiataloknak a lakóhelyükön maradásra. Ez, az évek óta tartós elvándorlással küzdő Borsodban elengedhetetlen.
Bottyán Zsolt hangsúlyozta: több összetevő is szerepet játszott abban, hogy a Shinwa Miskolcon építette fel egyetlen európai gyárát 1999-ben, de a japán tulajdonosok az elmúlt években sem tettek le arról, hogy befektetéseikkel folyamatosan új munkahelyeket létesítsenek, és kiszámítható jövőt biztosítsanak munkavállalóiknak.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp