2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Robog a kulturális sztrádán a „Zsák utca 2012”, azaz ismét nagyot szólt a Rendőr-Rock!
13523-rendor-rock

Robog a kulturális sztrádán a „Zsák utca 2012”, azaz ismét nagyot szólt a Rendőr-Rock!

Teltház előtt mutatta be a Miskolci Művészetek Házában immár harmadik, saját szerzeményű musicalét Albert Tamás r. őrnagy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója által vezetett Musical Műhely Miskolc (MMM) társulata.

Az elmúlt évek sikerei után a főnyomozó vezette társulat a kulturális sztrádán haladva csak képletesen futott zsákutcába. A drogprevenciós musical középpontjában a fiatalok körében népszerű parti drogok és stílszerűen a köré épült bűnözés áll. Figyelem: a musical utolsó jelenete megrázó, és nem volt happy end! De csak a szövegkönyv szerint a taps ugyanis most sem maradt el.

Érdemes figyelemmel követni a feltörekvő, és egyre népszerűbb csapatot, hiszen tagjai között igen tehetséges énekesek, táncosok, színészpalánták bontogatják szárnyaikat. Albert Tamás, a Musical Műhely Miskolc elnöke és egyben zeneszerzője szívén viseli a csapat fiatal tehetségeinek sorsát, folyamatos felvételt és fellépési lehetőséget kíván biztosítani a műhely tagjainak és az újonnan érkezőknek is.
A „Zsák utca 2012” ősbemutatóját követően a társulat a közeljövőben újabb előadásokat tervez Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében. Így június 13-án 11.00 órától és 17.00 órától a miskolci Művészetek Házában újra fellép az MMM társulata.

Információs háttér – „Zsák utca 2012”:

A darab modern hangvételű, a fiatalokhoz közel álló mai zenei világgal (hip-hop, beatbox, rap). A cselekmény a jelenben játszódik, szereplői fiatalok. A főszereplő egy lány, aki hugát egyedül neveli, mivel szülei meghaltak. Mint minden fiatalnak, neki is vannak tervei, álmai, barátai. Megismerkedik egy fiúval, és szerelem szövődik közöttük. A fiú bemutatja barátainak, ám az új társaság hamarosan bevezeti a lányt a drog útvesztőjébe. A csapat szelleme magával ragadja. A lógás, a füvezés vagányságnak, jó heccnek tűnő időtöltés, de nem számol a következményekkel. Ezen az úton számára nincs megállás. A darab bemutatja, mennyire könnyű a drogfogyasztás hálójába gabalyodni, s hogyan válhat az eleinte menőnek tűnő életvitel egyre inkább létszükségletté, életformává, hogyan evez egyre jobban veszélyes vizekre. A lány személyisége megváltozik, régi barátait elutasítja, testvérét elhanyagolja. Razzia elől menekül, hazudik, pénzt lop otthonról, s amikor már az is kevés a drogra, barátja ráveszi, hogy testével keresse meg a rávalót. Nem veszi észre, hogy kihasználják, kezdi elveszíteni emberi méltóságát. A musical utolsó jelenete megrázó. Nincs happy end, csakúgy, mint a legtöbb valós történetben, de végig nyomon követhetőek a drog szorításából való kiszállás lehetőségei.

További információk:

web: www. musicalmuhely.com

B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés