New York, Washington és Athén után Európa legészakibb fővárosát, Helsinkit céloztam meg. Milyen lehet az élet a világ hetedik legélhetőbb városában, amely csak 1917 óta független a Szovjetuniótól?
Milyen nyomot hagytak maguk után a svédek, a dánok, az oroszok…?
Hogyan oszlik meg a lakosság a 315 szigeten?
Minek tulajdonítható a gyors ütemű fejlődés, aminek eredményeként elérték a nyugati világ színvonalát?
Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztattak, míg végül úgy döntöttem, hogy húsvétkor ellátogatok Finnországba, amely ország még kimaradt európai körutazásaim sorából.
Decemberben elkezdtem a felkészülést.
Megvásároltam a zsebrétű HELSINKI útikönyvet.
Az interneten minden kapcsolódó anyagot elolvastam, sőt a térképekkel együtt kinyomtattam. Tanulmányoztam a szállodai lehetőségeket, s kiválasztottam a Balti tenger – finn öböl – partján a városközponthoz közeli SCANDIC GRAND MARINA HOTEL-t.
Percek alatt sikerült a foglalás.
Már csak a repülő jegyről kellett gondoskodnom, de az Air Baltic légitársaság azonnal tudott fogadni.
„Evés közben jön meg az étvágy” szoktuk mondani.
Gondoltam egy merészet és nagyot!
Helsinkiből rövid idő alatt át lehet hajózni a Balti tengeren Észtországba – Tallinba. Feltétlenül meg kell látogatnom az UNESCO világörökség „Ó-VÁROST!”.
A MAHART TOURS-on keresztül – interneten – megrendeltem a hajójegyeket: HELSINKI- TALLIN – HELSINKI viszonylatokra.
A „HELSINKI CARD” megrendelése után – amellyel korlátlanul lehet utazni villamoson, metrón, autóbuszon, sőt valamennyi múzeumba ingyenesen lehet belépni –
még a Sight Seeing – városnéző buszon – is lefoglaltam a helyemet húsvét szombatján 11.00 órára.
Nagypéntekre ütemeztem az indulást.
A „SAJÓ IC”-vel időben, kényelmesen eljutottam a LISZT FERENC repülőtérre.
Kívánságomnak megfelelően tudtak helyet biztosítani közvetlen a „business class” mögött, a folyosó mellett: 3C /Megszokott helyem!/
A BT 0492 járathoz egy hetvenhat személyes, két motoros Q400 Bombardier gépet állítottak ki, tekintettel arra, hogy csak 59 utas jelentkezett e járatra.
Kissé meglepődtem e látványon, ugyanis eddig valamennyi utamra hatalmas BOEING géppel jutottam el.
LISZT FERENC REPŰLŐTÉR 2 B TERMINÁL
KÉT MOTOROS KIS GÉP
RIGA REPŰLŐTÉR 1 TERMINÁL
Beindították a motorokat, s lassan rátértünk a kifutópályára. Hamarosan felgyorsult a kis gép. Pillanatok alatt magunk alatt hagytuk a Liszt Ferenc repülőtér beton pályáját.
Egy tiszteletkör után elhagytuk Budapest légterét.
Napos, szélcsendes idő volt, ezért a mi kis gépmadarunk simán fúrta bele magát az egyre ritkuló levegőbe.
Hamar a felhők fölé emelkedtünk.
Alattunk a fehér gomolyfelhők járták táncukat, felettünk a kék ég.
A kapitány bemutatkozott, közölte a sebességet, a magasságot, s azt, hogy mikor, milyen időjárásban érkezünk Rigába.
A stewardessek – északi szőke szépségek – bemutatták a szokásos gyakorlatokat, hogyan viselkedjünk veszély esetén.
A szokásos kínálgatás elmaradt, de vásárolni lehetett bankkártyás fizetéssel kávét, italokat.
Külön örültem annak, hogy az Air Baltic jóvoltából – terven kívül – eljutottam Lettországba, Rigába.
Itt ugyanis gépet kellett váltanunk.
Nem kis örömömre innen már Boeing fedélzetén folytathattuk utunkat Helsinkibe. Itt is megkaptam a szokásos helyemet. 6 F.
Mivel tranzit utas voltam, nem kellett újra biztonsági ellenőrzésen vetkőznöm.
Ki is használtam a lehetőséget, s elláttam magam egy üveg vodkával a TAX FREE SHOP-ban.
Jól meg is nyakaltam!
Menetrend szerint landoltunk Helsinki Vantaa repterén az 1. Terminálra.
Óriási területen fekszik a reptér, de a felvételi épületek nagysága és sokasága bámulatba ejti az idegent.
Fényes üzletek, éttermek, kávézók, büfék, irodák sorjáznak egymás után.
Közel fél órámba került, amíg megtaláltam az „I” pontot, ahol a Voucheremet beválthattam HELSINKI CARD-ra.
A 30. platformon vártam a 615 – ös buszra, amellyel 35 perc alatt eljutottam a Központi Pu-ra: Rautatieasema. Viteldíj: 4.50 €
Nem mulaszthattam el, hogy be ne kukkantsak a felvételi épületbe és a csarnokba. A Tamperéből érkezett IC-t azonnal lencsevégre kaptam.
Taxiba szálltam, s percek alatt megpillanthattam leendő átmeneti otthonomat a Katanajokanlauturi 7.sz. alatti SCANDIC GRAND MARINA HOTELT-t
Barátságosan fogadtak a recepción, ahová még a reggeli órákban küldtem egy e-mailt, jelezve esti érkezésemet.
Azonnal megkaptam a 309.sz. szoba „kulcsát”, vagyis a mágnes kártyámat, amely még a liftet is működésbe hozhatja.
Ez a biztosíték arra, hogy a liftet is csak a szálloda vendégei használhatják.
Elégedett lehettem a szállodával, a szobámmal, ezért a nap sikeres befejezéseként bevetettem magam a bárba egy jeges whiskyre és egy korsó sörre.
Gyorsan lepihentem, hogy erőt gyűjtsek a húsvét szombatjára tervezett programomhoz. A bőséges svéd asztalos reggeli után elindultam a városba.
Első látványként az USPENSKIN KATHEDRAALI nyűgözött le.
Kisétáltam a finn öböl partjára, s a városi nagy piacon találtam magam. Az árusok ekkor kezdték kirakni portékájukat. Azonnal meg is vásároltam az elmaradhatatlan kis szuveníreket. Itt van viszont a kis hajók kikötője is, ami azonnal magához vonzott, kecses hajóikkal.
SUOMENLINNA II.
PIACTÉR: ANDRE II. EMLÉKMŰ
ELNÖKI PALOTA
HAJÓK A KIKÖTŐBEN
A modern, újkori hajók között lehorgonyzott egy vitorlás, háromárbocos kecses hajó is, ami a piactéren megforduló turisták ellátásáról gondoskodik. Nagy választékban kapható étel a tenger gyümölcseiből, s mindenféle ital, kinek-kinek ízlése szerint.
VÁSÁRCSARNOK
BŐ VÁLASZTÉK
EGYETEM
ALEXANDER II.
MÖGÖTTE: LUTHERAN CHURCH
ESPLANADE HÁZAI
RAVINTOLA KAPPELI
Az ESPLANADE a város szíve, tüdeje, a lakosság gyülekező, találkozó helye.
A Ravintola Kappeli a város értelmiségének, művészeinek, íróinak évtizedek óta kedvelt találkozó helye.
Ennek tudatában ültem be én is egy forró feketére a városnéző busz indulása előtt, amelynek egyébként is itt volt az induló állomása.
10.45 órakor kellett jelentkeznem az idegenvezetőnél, akitől még Miskolcról kértem e-mailben a helyem biztosítását.
Teljesen meg is telt a busz, a világ különböző pontjairól érkezett turistákkal.
Mindenki kapott egy fejhallgatót, s tizenkét nyelvből lehetett választani tetszés szerint. Én úgy fel voltam készülve, hogy erre nem is tartottam igényt.
KÁVÉZÁS A KAPPELIBEN
KÁVÉZÁS A KAPPELIBEN
Marija, az idegenvezetőnk indulás előtt mindent előkészített.
A GPS-t a beütemezett programnak megfelelően beállította. A videó kazettákat az útirány szerint elhelyezte a lejátszó készülékbe.
Ami számomra a legnagyobb újdonságot jelentette, hogy menetközben a gépkocsivezető fölött elhelyezett monitoron láthattuk az elénk táruló utat és a házakat.
Az ismertető szöveget a lemezekről mindenki a saját maga által választott nyelven hallgathatta a fejhallgatóján.
Én csak kapkodtam a fejemet jobbra és balra, mert menetközben is szerettem volna fotót készíteni az érdekesebb látnivalókról, ahol a vezetőnk lassított is éppen ezért.
A kikötő mellett elhaladva nem mulaszthattam el, hogy egy-egy úszó csodát, hatalmas személyhajót lencsevégre ne kapjak.
SYMPHONY M/S.
HELSINKI LEGNAGYOBB ÁRUHÁZA
Amint távolodtunk a belvárostól, egyre több és több fenyő- és nyírfával találkoztunk. Ahogy az meg van írva az erdészek könyvében.
Jóllehet, a városközpontban is sok a fa, a növény, az az érzése az embernek, mintha kertvárosban lenne.
A behavazott tereken most is üde színfoltot jelentettek az örök zöldek. Érkezésem előtt ugyanis még két nappal korábban havazott.
Itt a húsvéti ünnepek még téli hangulatban zajlanak. A nyári időszak ezeken az északi területeken nagyon kevés melegséget áraszt.
Ezért van az, hogy a téli hónapokban fűtik még az utcákat és járdákat is. A függetlenségi harcot vezető / 1918 / Mannerheim marshallról elnevezett sugárúton jutottunk el a szikla templomhoz.
MARSHAL MANNERHEIM
SZIKLA TEMPLOM BEJÁRATA
TEMPLOM BELSŐ
HATALMAS ORGONA
Húsvéti gondolatokkal a fejemben léptem be ebbe a különleges templomba, amelyet bazalt kövekből építettek az evangélikus vallást követő finnek.
Nem csak a templomhoz, lakóházakhoz is sok helyen használták fel ezeket a köveket.
Meghatódottan léptem ki 2012. húsvét szombatján Istennek e különleges házából, a „ROCK CHURCH” vagyis a „Temppeliaukion kirkko”- ból.
Vajon mire gondolhattak a japán, kínai vagy amerikai turisták, miközben fotózgatták a pantheonszerű építményt?
Kár, hogy nem hallhattam meg e csodálatos orgonának három ezer sípjából áradó hangját!
Milyen nagy élmény lehet itt meghallgatni egy koncertet?
Eközben gondolatban már készültem a nagy eseményre.
Tudtam, hogy menetrendünk szerint a Sibelius park következik.
Régi vágyam beteljesülhet? Találkozhatom Joan Sibelius alakjával, legalább is az emlékművével?
Fehér hólepel borította a park zöld gyepét, amelyen át megközelíthettük a hatalmas emlékművet.
Vártam, hogy mikor szólalnak meg az ötszáz acélhengerből – sípból – áradó hangok.
De nem fújt a szél, s a nagy mű csöndben maradt.
Az én füleimben viszont felcsendültek a finnek nagy zeneszerzőjének, Sibeliusnak az egész világon ismert csodálatos dallamai a „Valse Triste”, amely a hófödte parkban is a tavasz leheletét sugározta, s keringőre csábított.
SIBELIUS PARK
MEGÉRTEM
JOAN SIBELIUS
Két helyes kislány készítgette a fotókat az emlékműről, s egymásról.
Nem tudom, hogy milyen nemzetiségűek lehettek, mindenesetre megkértem az egyiket, hogy örökítsen meg engemet is e felemelő pillanatban.
Szívesen tette, de közben Marija már integetett táblájával, hogy tovább kell mennünk. Mindössze tizenöt perc állt rendelkezésünkre, hogy feldolgozzuk e rendkívüli látványt. Újabb izgalom következett.
Néhány perc kocsikázás után feltűnt az olimpiai stadion hetvenkét méter magas tornya.
HELSINKI OLIMPIA 1952
Azonnal kihúztam magam, s dagadni kezdtek kebleim. A kis hátizsákomat úgy fordítottam, hogy jól látható legyen rajta a kis piros-fehér-zöld szalag.
Tudja ez a nemzetközi társaság, hogy mit jelent itt magyarnak lenni?
A nagy Amerika és Szovjetunió mögött ezen az olimpián mi lettünk a harmadikok: 16 arany, 10 ezüst és 16 bronzéremmel.
Ki emlékszik még az olimpiai győztes magyar futball csapatra: Bozsik József, BudaiII. László, Buzánszky Jenő, Czibor Zoltán, Csordás Lajos, Dalnoki Jenő, Grosics Gyula, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Kovács Imre, Lantos Mihály, Lóránt Gyula, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Zakariás József?
Sajnos, már csak ketten élnek közülük: Bozsik József és Grosics Gyula. Kocsis Sándor hamvait mostanában hozzák haza Portugáliából, hogy csatlakozzon régi társaihoz magyar földben.
OLIMPIAI GYŐZTES MAGYAR CSAPATUNK
A stadion mellett helyezték el: The Flying Finn / repülő finn / Paavo Nurmi szobrát, aki atlétikában – futásban – verhetetlen volt a maga idejében.
Hatvanöt éves korában ő gyújthatta meg az olimpiai lángot ebben a stadionban.
Számomra ez a szobor azért is sokat mondó, mivel az én legkedvesebb gőzmozdonyomat a 424- sor. mozdonyt róla, „NURMI”-nak neveztük.
Ez a mozdony is verhetetlen volt a maga idejében! A finnek ma is sokat adnak a sportra, az egészséges életmódra.
Ezért építették meg a Hartwall Arénát, az ice-stadiumot, ahol 1997-ben tartották meg a világ jéghoki bajnokságot, a teniszcsarnokot és egyéb sportlétesítményeket. Az úszó stadion mellett számtalan lehetőséget biztosítanak a várost, a szigeteket körül vevő tavak, a tenger közelsége a vízi sportokra.
NEMZETI MÚZEUM
A jeles esemény helyszínéről tovább gördült velünk a városnéző busz, visszakanyarodva a belváros felé.
Ahogy elhaladtunk a finnek nemzeti múzeuma előtt, óhatatlanul összehasonlítást tettem a mi nemzeti múzeumunkkal. Ismét kihúztam magam!
Ugyanez történt a finn parlamentnél, nem különben a Nemzeti Szinháznál.
FINN PARLAMENT
NEMZETI SZINHÁZ
Helsinki látogatásom egyik izgalmas pontja természetesen a hatalmas központi pályaudvar: RAUTATIEASEMA /HELSINGFORS – svédül/.
Óriási személyforgalmat bonyolít le naponta / 200 000 utas / a tizenkilenc vágányán. Közvetlen vasúti összekötése van Szentpétervárral.
Itt van a város legnagyobb tere, ahonnan indulnak, ahová érkeznek a villamosok, autó-buszok, metrók.
Innen indulnak, ide érkeznek a VANTAA repülőtéri autóbuszok is: 615.
A vörös gránitból épített hatalmas felvételi épület az ötven méter magas óratornyával jó eligazodási pontot jelent az idegen számára.
A várost ismertető túra időtartama egy és fél óra. Ez azt jelenti, hogy szinte roham- tempóban kell bejárni a város látnivalóit. Meg sem állnak olyan pontoknál, ahol fényképet szeretne csinálni a látogató. Legfeljebb lassítanak. Ebből következik, hogy nem is születnek olyan felvételek, ami elfogadható lenne.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy korán felkeltem éppen azért, hogy gyalogosan felfedezzem a tengerpartot.
Így ismerhettem meg közelebbről a kis kikötőt, a piacteret, a vásárcsarnokot, a SENATOR TERET, az elnöki palotát, a városházát, az USPENSKY CATHEDRALIS-t, s a LUTHERAN CHURCH- öt, amelyekről fényképfelvételeket is készíthettem.
Városismertető túránk ott fejeződött be, ahonnan indultunk, az ESPLANADE – n. Mivel éppen ebédidőben voltam, egyértelmű volt, hogy a KAPPELI –ben van a helyem. Amikor betértem délelőtt egy kávéra, azért találtam üresnek, mert éppen akkor – 10 órakor – nyitottak.
Most meglepetten tapasztaltam, hogy megtelt az étterem.
Örömömre találtam egy szabad kétszemélyes asztalt a belső helyiségben, ahová azonnal le is telepedtem.
Jött is azonnal egy nagyon csinos fiatal pincérnő, aki viszont nem az étlapot hozta, hanem egy könyvecskét, amelyben a foglalások voltak előjegyezve.
Mivel én – természetesen – nem szerepeltem az előjegyzettek között, kedvesen felkínált egy másik asztalt a kávézóban, ahol viszont nagyon udvariasan kiszolgáltak.
Amíg elszürcsölgettem a jeges whiskymet, sikerült kedvemre való ételt találnom.
Olyan finom steaket készített a séfjük, hogy sokáig emlékezetes marad e gasztronómiai élmény.
Egy hideg sör felhajtása után újjászülettem.
Jöhet a következő program.
Irány SOUMENLINNA, a tengeri erőd!
IRÁNY SUOMENLINNA
A Helsinki Cardom érvényes a Helsinki – Suomenlinna – Helsinki között közlekedő hajójáratokra is, ezért nem kellett jegyet váltanom a jegypénztárban. Meglehetősen hideg északi szél lengette a Suomenlinna II. lobogóját, ezért legtöbben a fedett, zárt helyeken foglaltak helyett, különösen a gyermekes szülők.
SILJA LINE MS.
Menetközben szemügyre vehettük a HELSINKI – TALLIN – HELSINKI között közlekedő óriás személyhajót. Holnap talán éppen ezzel szelem át a Balti tengert?
MARIELLA MS.
Találkoztunk a Mariella MS-sal is, amely HELSINKI – STOKHOLM –HELSINKI között szállítja a tenger szerelmeseit.
SUOMENLINNA ELSŐ ÉPÍTMÉNYE
Húsz perces hajózás után megpillantottuk a tengeri erőd első építményét. Itt még nagyon téliesnek találtam az időjárást. Sok helyen még hó födte a talajt. A téli szőrme sapkám jó szolgálatot tett. Egyedül vágtam neki a nagy „harci feladatnak”!
TEMPLOM, EGYBEN VILÁGÍTÓ TORONY
ÁGYÚMESTER
SEA FORTRESS/TENGERI ERŐDÍTMÉNY
A tengeri erődítményt 250 évvel ezelőtt építették a svédek, védekezésül az oroszok támadásai ellen.
Ma is viseli a svéd nevét: SVEABORG, jóllehet nem vár, hanem katonai erődítmény.
Ma már csak a Haditengerészeti iskola kölcsönöz katonai jelleget a szigetnek, ugyanis 850 civil lakos éli itt mindennapjait.
A finneknek, különösen a helsinkieknek, de a külföldi turistáknak is jó kiránduló helyként szolgál, főleg a nyári hónapokban. A hideg idő ellenére azonban most is, húsvét szombatját kihasználva, meglehetősen sokan kerekedtek fel, hogy bejárják a szigetet.
Miután az UNESCO felvette a világörökség listájára /1991/, megnőtt az érdeklődés a tengeri erődítmény iránt.
Én is ilyen megfontolásból látogattam meg a szigetet.
A hideg, télies idő miatt az éttermek, kávézók nagy része be volt zárva.
A hatalmas ágyúk mellett arra lettem figyelmes, hogy magyarul beszélnek a közelemben.
Egy fiatal pár: Zsolt és barátnője Mirjam, akik illedelmesen azonnal bemutatkoztak.
Mirjam már két hónapja él Helsinkiben, Zsolt csak egy pár napra látogatta meg, gondolom, hogy meglocsolja húsvét alkalmából.
Együtt folytattuk utunkat egy jó ideig.
Jó volt magyarul beszélgetni!
Mindketten zenei pályán tevékenykednek.
Zsolt – aki több hangszeren is játszik – zenekarával járja a világot, sok tapasztalatot szerezve a nemzetközi életben.
Különváltam folytattam a meglehetősen fárasztó sétát, de a kikötőhöz közeledve újra találkoztunk.
Zsolt nagyon kedvesen meghívott egy forró feketére az egyetlen nyitva tartott kávézóba. Nehéz volt szabad helyet találnunk, de végül sikerült.
Behajózás előtt váltunk el, kellemes ünnepeket kívánva egymásnak.
FAGYTÓL VÉDIK A NÖVÉNYEKET
Jellemző a finn emberekre, hogy mennyire tisztelik, szeretik a természetet, a növényeket, virágokat.
A kikötőből visszasétálva az Esplanadera, a Redintore Kappeli /étterem – kávézó/ előtt azt tapasztaltam, hogy a még éppen kibontakozó virágok között tüzet gyújtottak a növények védelme érdekében, nehogy elfagyjanak a hidegben.
Ugyanezt tapasztaltam további sétáim során is.
Mindezek mellett feltűnő volt számomra a makulátlan tisztaság az egész városban.
Egyetlen épületen vagy járművön nem lehetett látni graffiti rajzokat!
A piactéren amint az árusok elbontották sátraikat, azonnal megjelentek a korszerű takarító gépek, s percek alatt rendet teremtettek.
Ugyanezt tapasztaltam a kora reggeli órákban is a város utcáin.
Élvezik az emberek a tiszta tengeri levegőt, s ki is használják.
Az egészséges táplálkozás – sok tengeri hal – és sportos életük következtében nem láttam egész Helsinkiben egyetlen elhízott embert sem.
Békés, nyugodt életmód, az elégedettség látszik az utca emberének arcán.
Az árak – a mi forintjainkhoz képest – általában magasak, de ahhoz meg van a megfelelő jövedelmük is.
Felszálltam a 15/A jelzésű autóbuszra, s kimenten a West Harbourba, ahonnan másnap át kell hajóznom a Balti tengeren Észt országba, Tallinba.
Meg akartam a helyszínen győződni arról, hogy reggel hol kell majd bejelentkeznem s beváltanom a voucheremet hajójegyre.
Ezek után nyugodtan pihentem le, hogy másnap ismét nagy útra keljek.
Bőséges reggeli után taxiba szálltam, hogy időben kiérjek a kikötőbe.
Megváltottam a felszálló kártyákat, s vártam a behajózásra.
Tömegesen érkeztek az utasok, meglehetősen nagy csomagokkal, bőröndökkel.
Én most is csak a lepke könnyű kis hátizsákomat vittem magammal, rajta a piros-fehér-zöld szalaggal.
Hatalmas felvételi épület, s óriási hajók.
Útlevélvizsgálat természetesen itt sem volt!
Megnyíltak a kapuk, s megindult a tömeg fegyelmezetten a kijelölt útiránynak megfelelően.
HONFOGLALÁS A FEDÉLZETEN
ÜZLETSOROK A FEDÉLZETEN
Megszólalt a hajó kürtje, a matrózok eloldották a köteleket, s az „úszó város” elindult Helsinkiből Tallinba.
A méretes színpad fölött két hatalmas monitoron megjelentek az első filmkockák, s elindult egy kellemes zenei program.
A jó hangulatban igyekeztek az utasok helyett foglalni a büfé előtti sorokban.
Kávé, sör, whisky, szendvics, s minden, ami kell egy kellemes hajós utazáshoz.
Sikerült egy kis külön asztalt birtokba vennem, ahol élvezettel szürcsölgethettem a finom feketémet.
Csendes, napos időt fogtunk ki, a tenger is csak olyan apró hullámokkal támadta a mi kolosszális méretű hajónkat, hogy észre sem vettük a hullámok erejét.
A reggelik, tízóraik elfogyasztása után megindult a népvándorlás az üzletsorok irányába.
Úgy tapasztaltam, hogy az érdeklődés kimerült a választék és az árak tanulmányozásában. Nekem semmi szándékom nem volt vásárlásra.
Inkább a hajót tanulmányoztam, s figyeltem az ellenirányban közlekedett óriás monstrumokat.
BALTIC QUEEN
A Balti tenger királynője magával ragadta mindenki kíváncsi tekintetét. Percek alatt elhagyta a nagy tömeg hajónkat. Fegyelmezetten viselkedtek az utasok. A személy- és tehergépkocsik gyors ütemben gurultak ki a komphajó gyomrából. Kíváncsian fürkésztem körül tekintetemmel az óriásnak tűnő kikötőt, de csak részben tudtam felismerni a helyzetet, kissé bonyolultnak találtam. Új, ismeretlen ország, másfajta emberek, idegen szavak, s ki tudja, milyen szokások? Sok – egyelőre megválaszolatlan – kérdéssel a fejemben léptem ki a felvételi épületből. Napsütés és olvadozó latyakos utak fogadtak. Visszapillantottam a magam mögött hagyott SADAMA HARBOUR-ra, s elkészítettem első észt felvételemet.
„D” TERMINÁL
A taxik egész sora várakozott a nemzetközi utazó közönségre. Én természetesen gyalog indultam el az Ó-város felé, hiszen elsődleges célom az volt, hogy az UNESCO által a világ örökség listájára felkerült városrészt megismerjem.
ELSŐ TEMPLOM TORNYOK
St. Olav’s Church
Már a tenger partjáról feltűnt a városrész legmagasabb templom tornya. 124 méter magasságával alkalmas volt arra is, hogy fényjeleket adjon a tenger hajósainak. Lighthouseként is nagy szerepe volt.
Tűtornyával a város jelképe lett.
A város sokszínűségét már az első lépések után, hamar felfedeztem.
Nem csoda, hiszen az oroszok után a svéd, a lengyel és dán hatások is visszatükröződnek. A macskaköves utakon bolyongva egyre jobban kitárulkoztak előttem a várfalak, s a várfalak közé épített hegyes, piros tetős tornyok, amelyek nagy részét még ma is használják lakásoknak.
A húsvéti ünnepek első napján – vasárnap – elsősorban a turisták lepték el a várost, talán éppen ezért nyitva volt minden üzlet.
Nem okozott nehézséget ilyen körülmények között megvásárolni a szokásos szuveníreket, s a várost bemutató angol nyelvű könyvecskét.
Az éttermek, kávézók és sörözők egyre jobban megteltek, de a templomokat is sokan látogatták.
LAKÓHÁZAK ŐRTORNYOKKAL
Kíváncsi voltam a templomok belső hangulatára, ezért be-benézegettem, ahol lehetőségem volt rá. Belső részeken nem volt engedélyezve a fényképezés, azért megbújva egy széles oszlop mögött lencsevégre kaptam egy kis kórust az oltár előtt.
A városháztér egy központi helye a városnak, körös-körül éttermekkel, szórakozó helyekkel. Jó találkozási pontja lehet a helybéli közönségnek és a turistáknak egyaránt.
Ki is használják ezt a lehetőséget, amint tapasztaltam.
Dacolva a még, meglehetősen hűvös idővel, a térre kihelyezett asztalokat is elfoglalták, melegen öltözve, vidáman múlatva az időt.
A városháza jelenleg múzeumként üzemel.
TALLINI DÓM
ÉSZT PARLAMENT
ALEXANDER NYEVSZKIJ ORTODOX KATEDRÁLIS
ORTODOX BELSŐ
MÚLT ÉS JELEN
Körbe jártam a TOOMPEA HILL-t /UPPER TOWN/, amely a déli órákra teljesen megtelt a turisták hadával.
Nagyon sok személykocsi parkolt a parlament és az ortodox katedrális körül, de taxit véletlenül sem találtam a környéken.
Nagyon nagy szükségem lett volna már rá, ugyanis a sok gyalogmenetben meglehetősen elfáradtam.
Az idő is nagyon sürgetett, mivel a magyar étteremben interneten lefoglaltam az asztalomat, sőt az ebédemet is megrendeltem 14-15 óra között.
A Pärnu mnt. 30. még nagyon távol volt tőlem, tudtam, hogy gyalogosan nem érek oda időben. Szerencsémre felbukkant egy szabad taxi a láthatáron, amit azonnal leintettem.
Már éppen tizennégy óra volt. Presztízskérdést csináltam az ügyből. Nem akartam szégyent vallani a rendelésemmel.
Sofőröm ismerte a „TENKES KAPITÁNYA RESTORANT”.
Tizennégy óra tíz perckor megálltunk a Pärnu mnt 30 sz. alatti étteremnél.
Meglepett a sofőr kérdése: mennyit kérjen? Négy-öt euró? Legyen öt!
A taxi órája ugyanis nem volt bekapcsolva.
KAPTEN TENKES
Örömmel tapasztaltam meg az étterem magyaros berendezését, de még inkább annak, hogy a főpincér tudott az érkezésemről, sőt a rendelésemet is ismerte: magyaros gulyás- leves és brassói.
MAGYAR ÉTTEREM
A hosszú városnézés közben el is fáradtam, meg is éheztem.
Jól esett a frissítő jeges whisky és a helyben gyártott csapolt sör.
Elegáns kiszolgálást kaptam a rezervált asztalomnál.
Nagyon finom volt a magyaros gulyás és a brassói is.
A hatalmas monitoron közben Budapestet bemutató videót, majd a magyar feltalálókról készült magyar filmet mutatták be.
Talán éppen az én tiszteletemre?
Ismét kihúzhattam magam, s dagadtak a kebleim. Itt is jó volt magyarnak lenni!
Azt tapasztaltam a két órás jelenlétem alatt, hogy általában házaspárok látogatják ezt a magyar éttermet.
A városban egyébként nagyon sok különféle nemzetiségű étterem működik.
Miután kipihentem magam ilyen „hazai” körülmények között, gyalogosan indultam végig a sugárúton, hogy megismerjem az „új” várost is.
MODERN ÜVEGPALOTA
NEMZETI SZÍNHÁZ
KADRIORG PALOTA
BEHAJÓZÁS ELŐTT
Hosszúnak tűnt a séta, de a KADRIORG PALOTÁHOZ mindenképpen el akartam jutni.
Két rendőr jött velem szembe, akiket megkérdeztem, hogy milyen távolságra van még a Palota?
Mivel gyalogosan 4-5 kilométert kellett volna még megtennem, az első szálloda előtt sorakozó várakozó taxiba vágtam magam, azzal percek alatt eljutottam utolsónak beütemezett látnivalómhoz.
Kissé csalódottnak éreztem magam, mivel a gyönyörűen kialakított park virágait, növényeit hólepel borította.
Innen már csak a kikötőbe vitettem magam, ahol behajózásig még volt időm kiülni a felvételi épület előtt egy szabad padra, s élvezni a télies nap sugarait.
Egyre többen érkeztek a városból gyalogosan, taxikkal, csomagokkal, többen vidám hangulatban, leendő útitársaim.
Sokan voltak közöttük, akiket már felismertem a délelőtti hajóútról.
Gyorsan ment a beszállítás, szigorú – többszörös – jegyellenőrzés mellett. Természetesen itt sem volt útlevél ellenőrzés.
Kényelmes fotelben foglaltam helyet egy kis külön asztalnál, ahonnan figyelemmel tudtam kísérni az utasok mozgását.
Meglepő volt a tapasztalatom, ugyanis a hajó elindulása után szinte kivétel nélkül mindenki az üzletsorokat célozta meg.
Ott is elsősorban a választékos italokat kínáló részleget támadták meg.
Kiderült számomra, hogy a helsinkiek elsősorban azért hajóznak át a Balti tengeren egy tallini kirándulásra, hogy nagyot igyanak, s a vámmentes hajón hosszú időre ellássák magukat szeszes italokkal.
Komikusnak találtam, amikor egy hölgy nyolc-tíz üveg pezsgővel az ölében igyekezett a hosszú folyosón átvergődni.
Többen a kis kerekes kocsijukat – bőrönd helyett – sörös és boros palackokkal pakolták meg.
Ilyen mulatságos látványok mellett gyorsan telt az idő a fedélzeten.
Két órás nyugodt hajózás után értünk partot Helsinkiben.
Lepkekönnyű kis hátizsákommal könnyen feljutottam a 15/A jelzésű buszra, amellyel a központi pályaudvarig mehettem, vagyis a végállomásig.
Innen már pár perces sétával elértem a szállodámig.
Utolsó éjszakámat töltöttem a finnek fővárosában, mivel húsvét másodnapján haza akartam repülni.
Korán kellett kelnem, hogy időben kijussak a Vantaa repülőtérre.
Az első villamos a szállodámtól csak hét óra után öt perccel indult, ezért gyalog vágtam neki a még alvó városon át a főpályaudvarig.
Már ismerősként találtam meg a 30. terminálon a 615-ös buszt, amely közvetlen járat a pályaudvar és a repülőtér között.
Mínusz öt fokos hidegben tettük meg a 35 perces utat az 1. terminálig. Elsők között jelentem meg a chek in pultnál, ahol egy bájos szőke szépség foglalta le számomra a szokásos helyemet.
Ismét a kis két motoros Q400 Bombardier géppel repültem Rigáig, majd onnan tovább Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig.
A miskolci IC-n már otthon éreztem magam.
A sok kellemes, szép élmény után újra megfogalmazódott bennem:
JÓ MAGYARNAK LENNI, JÓ MAGYARORSZÁGON ÉLNI!
2012 HÚSVÉT
ÉSZAK – EURÓPÁBAN
HELSINKI – TALLIN
