2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kerékpár-megáldás Mezőkövesden
royal_magazin_PNG

Kerékpár-megáldás Mezőkövesden

Országos viszonylatban is egyedülálló kezdeményezésként kerékpár-megáldási ünnepséget szerveznek május 13-án 9 órától Mezőkövesden, a Jézus Szíve templom előtt. Az eseményre több ezer kerékpárost várnak.


Mezőkövesd mint „biciklis város” életében fontos szerepet tölt el a kerékpár, a kerékpározás. Ehhez kapcsolódva hirdette meg a Jézus Szíve Egyházközség, dr. Berkes László pápai prelátus, plébános vezetésével a kerékpár-megáldási ünnepséget, amelyet május 13-án vasárnap 9 órakor szentmise keretében tartanak meg.

A szervezők szeretettel várják a családok apraját-nagyját, mindenkit a saját kerékpárján. A szertartás után, a kétkerekű járművek megáldása után pedig a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai tartanak bicikliátvizsgálást, hogy a kerékpárok a KRESZ-nek megfelelően legyenek felszerelve.

A program háttere, célja:

„Az áldás a teremtő Isten jóakaratának lehívása arra a személyre, élőlényre, tevékenységre vagy tárgyra, amely közel áll az emberhez, amelynek léte, épsége minden nap fontos számunkra. Itt Mezőkövesden, tekintettel arra, hogy a város sík terepen terül el, meglehetősen közkedvelt a kerékpárral való közlekedés. Illő tehát, hogy erre a közlekedési eszközre, amelyet talán minden nap használunk, Isten áldását kérjük. Jó alkalom ez az ünnep arra is, hogy a közlekedéssel kapcsolatos hibáinkat, esetleg bűneinket is tudatosítsuk, megbánjuk, illetve, hogy a biztonságos közlekedésért, valamint a közlekedésben résztvevők nagylelkűségéért és figyelmességéért imádkozzunk.” – emelte ki a kezdeményezés célját dr. Berkes László pápai prelátus.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!