2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 399 HUF
1 GBP 463 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Rés a pajzson – Van megoldás trükkös tolvajokkal szemben!
royal_magazin_PNG

Rés a pajzson – Van megoldás trükkös tolvajokkal szemben!

Újabb és újabb módszerekkel próbálkoznak az úgynevezett trükkös tolvajok, de van ellenük megoldás! Legutóbb Mezőkövesden próbálkoztak, de az idős sértett mondhatni résen volt.

Egy mezőkövesdi idős asszonyt azzal keresett fel számára két ismeretlen férfi, hogy szeretnék leolvasni a gázóráját, s ha már ott vannak, megnéznék a villanyórát is. Majd közölték a 84 éves nénivel, hogy túlfizetése van, amit helyben oda is adnak neki, ha felváltja a náluk lévő húszezer forintos bankjegyet. Mindeközben egyikük bement a fürdőszobába, hogy „leellenőrizze” a vezetékeket, a házi gazda pedig utána ment. Hamar eszébe jutott a nyugdíjasnak, hogy a másik egyedül maradt a szobában, így ránézett. Jól tette, mivel a férfi már kutatni kezdett az értékek után. A tulajdonos ekkor határozottan felszólította hívatlan vendégeit, hogy azonnal távozzanak az otthonából, amit meg is tettek.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás kísérlete miatt indított eljárást az ügyben egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben.


Figyelem: trükkös lopások!

A rendőrség az eset kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy ismeretlen személyeket lehetőleg ne engedjenek be lakásukba! Ha mégis, akkor soha ne hagyják őket felügyelet nélkül! A magukat hivatalos személyeknek kiadóktól pedig minden esetben kérjenek igazolványt!


További jó tanácsok:

A magukat hivatalos személynek kiadó emberekről kérjék el igazolványukat, esetleg telefonon hívják fel az őket kiküldő szervezetet, intézményt személyazonosítás céljából!
Lehetőség szerint kerítésen át (bezárt kapuk, s kulccsal zárt lakás ajtók mellett) kérdezzék meg az Önökhöz becsengetőket jövetelük céljáról, mielőtt beengednék őket bizonyosodjanak meg állításuk valódiságáról!
Bármilyen gyanús körülmény esetén azonnal értesítsék a rendőrséget az ismert és ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es telefonszámon!
Amennyiben a média hírcsatornáin keresztül értesülnek az úgynevezett trükkös tolvajok tevékenységéről, értesítsék és figyelmeztessék szomszédjaikat, ismerőseiket!

Összegzett tapasztalatok:

A bűnelkövetők különböző kitalált történettel jutnak be a sértettek lakásába, ahol az ott lakók figyelmét elterelve értékeiket, de elsősorban készpénzüket tulajdonítják el. A tettesek (2-3 személy) általában a következő fals történetekkel keresik fel kiszemelt áldozataikat:

Tartoznak az ott lakó egyik rokonának, és a kölcsönt szeretnék visszafizetni,
Zöldséget, szenet, fát árulnak,
Vasat, hulladékot, papírt vásárolnak,
Nyugdíjfolyósító Intézettől eseti nyugdíjat hoztak,
Valamely szolgáltató munkatársai  

Az is előfordulhat, hogy az elkövetők arra kérik az érintetteteket, hogy a náluk lévő 20 000 forintos bankjegyet váltsák fel. A váltópénz előkeresése alkalmával kifigyelik, hogy áldozatuk hol tartja a pénzét, majd egyikük egy pohár vizet kér, vagy más indokkal a lakás/kert egy távolabbi pontjára csalják az áldozatukat, s miközben elterelik a figyelmét, a másik elkövető eltulajdonítja a tulajdonos értékeit, készpénzét.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kamionban gurult a márkás kamu
Több mint 900 darab hamis márkajelzésű ruhát és táskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös a…
Tele a kocsi, üres a sztori
Bár a lakásban nem találtak tiltott árut, az udvaron parkoló autóban viszont annál többet. Nem dőltek be a látszatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NA…

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!