A Miskolci Szimfonikus Zenekar már több éve tart mesterkurzusokat a Párizsi Konzervatóriummal együttműködésben. A több hetes párizsi felkészülés, majd miskolci zenekari munka eredményeit egy ünnepélyes gálakoncerten mutatják be az ifjú karmesterek a közönségnek. Idén április 26-án kerül sor a karmesterkurzust lezáró gálakoncertre a Művészetek Házában, este 19 órai kezdettel.
A hangverseny műsorán olyan népszerű művek szerepelnek, mint Rachmanyinov Szimfonikus táncok című darabja, Mahler V. szimfóniájának Adagietto tétele, és Strauss Till Eulenspiegel című műve. A fiatal, tehetséges karmesterek tanára az elmúlt hetekben a zenekar művészeti vezetője, Kovács László volt. A koncerten a kurzus több karmestere is vezényel majd, így különböző vezénylési stílusokat és karaktereket tapasztalhat meg a közönség. Jegyek 800 Ft-os áron kaphatók a Művészetek Háza jegypénztárában.
2012. április 26. csütörtök 19.00
Művészetek Háza
Karmesterkurzus záró gálakoncert
Rahmanyinov: Szimfonikus táncok
Mahler: V. szimfónia Adagietto tétel
R. Strauss: Till Eulenspiegel
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Kurzusvezető tanár: Kovács László
Vezényelnek: a Párizsi Konzervatórium (CNSMDP) növendékei
Az elhangzó művekről:
RAHMANYINOV: SZIMFONIKUS TÁNCOK, OP. 45.
Szergej Rahmanyinov (1873 – 1943) a 2o. század egyik legkiválóbb zongoraművésze és népszerű zeneszerzője volt. 1917-től kezdve Németországban és Svájcban élt, majd végleg az USA-ban telepedett le, ahol állampolgárságot is szerzett. Zeneszerzői stílusa az utóromantika világába tartozik, műveiben a 19-20. századforduló zenei nyelve időnként az orosz népdalhagyománnyal és az ortodox liturgikus zenével is színeződik. Életműve 45 opust foglal magába, (ezen belül a zongoradarabok sorozatokban jelentek meg), közülük 39 még 1917 előtt született, s csak hat művet komponált az amerikai emigrációban. Erről egy helyen azt írta, hogy véleménye szerint, a zeneszerző stílusát és világnézetét, alapvetően a szülőföldjén szerzett élmények, az anyanyelv, a vallás és a kulturális környezet határozza meg. Ezek szerint az ő zenéje első sorban orosz zene.
A Szimfonikus táncok keletkezéstörténete 1915-ig nyúlik vissza, a szerző ekkor egy balett írásába kezdett, de külföldi útjai miatt félretette. Évekkel később, 1940-bben, Amerikában vette elő újból a partitura-részleteket és különösen nagy igyekezettel, napi 14 órás munkával, öt hét alatt befejezte. A balett színrevitele azonban ismét meghiúsult a koreográfus, Mihail Fokin váratlan halála miatt. Rahmanyinov végül a háromtételes zenekari művet a Philadelphiai Szimfonikus Zenekarnak és vezetőkarmesterüknek, Ormándy Jenőnek ajánlotta. A bemutató 1941 januárjában volt.
A Szimfonikus táncok Rahmanyinov utolsó alkotása, életművének összefoglalása. Az egész művet áthatja az orosz népzene és az ortodox egyházi himnuszok dallamvilága. A zárótételben idézet hangzik el a középkori latin „Dies Irae” gyászmise dallamból és a szerző korábbi vallásos kompozícióiból is.
A három tétel három különböző tánc.
I. Non allegro. Stilizált főrésszel indul, melynek különböző dallamait egy állandóan lüktető ritmus tartja össze. A középrészben a fúvósoké a vezető szerep.
II. Andante con moto. (Tempo di Valse). Lassú keringő, melynek egyes szakaszait egy jellegzetes, rézfúvós frázis köti össze.
III. Lento assai – Allegro vivace – Come prima – Allegro vivace. A zárótétel lassú bevezetéssel induló, majd tarantella-szerű tempóba és ritmusba átcsapó, gyors Finale.
MAHLER: ADAGIETTO
Az Adagietto Gustav Mahler (1860 – 1911) ötödik szimfóniájának negyedik tétele. Ez a szimfónia stílusváltást jelez a zeneszerző művészetében. Az előző négynek közös vonása az emberek örök boldogság felé törekvése, vágyakozása. Az ötödik szimfónia fájdalma és öröme világi, most nem a vizionárius, misztikus Mahler szól hozzánk, hanem az energikus, a sorssal megküzdő zeneszerző.
Komor gyászinduló, küzdelmet festő második tétel és a zeneirodalom egyik legmonumentálisabb scherzója után hangzik fel a szimfónia legismertebb részlete, az Adagietto. Sehr langsam. Csupán vonósokra és hárfára írt rövid, lírai jelenet. Csodálatos melodikus invenció, végtelenül finom hangszínek karakterizálják a formailag románcnak nevezhető miniatűr remekművet. A teljes szimfónia előadásakor pihentető közjátékot jelent a szünet nélkül kapcsolódó hatalmas finálé előtt.
STRAUSS: TILL EULENSPIEGEL VIDÁM CSÍNJEI, OP. 28.
Richard Strauss (1864 – 1949) szimfonikus költeményének hőse, Till nem csak a népművészet költött alakja: feltehetőleg a braunschweigi Kneitlingenben született és Möllnben halt meg 1350-ben. Merész tréfáival sok borsot tört embertársainak orra alá, de nemcsak vásott falurossza volt, hanem a nép humorának és kritikájának megtestesítője. Alakja végül Charles de Coster regényében kapott irodalmi formát, 1867-ben.
A szimfonikus költemény címét a szerző ezzel egészíti ki: „Régi tréfás mesék nyomán rondó formában nagyzenekarra átültetve.” Till alakját három fő motívum ábrázolja, ezek mindig változó formában térnek vissza, ahogyan hősünk maga is különböző álruhákban jelenik meg a kalandok során. Az első Till-témát a kürt mutatja be, a másodikat az éles hangú kis klarinét, a harmadik a hegedűkön szólal meg. A motívumok hősünk jellemvonásait karakterizálják: az ifjúi lendületet az első, a csúfondáros jókedvet a második, a melegszívű kedélyvilágot a harmadik gondolat.
Prológus. Volt egyszer egy vidám fickó, akit Till Eulenspiegelnek hívtak. A továbbiakban megismerjük a ravasz legény csínyjeit.
– Lovát átugratja a piacon a kofák kosarai felett.
– Vándorló barátnak öltözik, és papi ruhában gúnyolja ki az álszenteskedést.
– A szerelmes Till finom bókokat mond a leánynak, de kosarat kap. Mérgében bosszút esküszik a világ ellen.
– Dühét a tudomány nagyképű képviselőin tölti ki. Tudósjelöltként jelenik meg előttük és kigúnyolja őket. Vidám utcai dalt fütyörészve távozik.
– Till csínyjeivel mindenkit magára haragít. Elfogják, és törvény elé hurcolják.
– Vidáman felel a bírák kérdéseire, csak akkor retten meg, amikor elhangzik a halálos ítélet.
– Dobpergés kíséretében viszik Tillt a vesztőhelyre. A hóhér a nyakába akasztja a hurkot, megszakadó fuvolatrilla és pengetett vonósakkordok jelzik halálát.
Népies hangulatú, költői epilógus teremt ismét mesehangulatot. Till motívuma még egyszer utoljára a magasba lendül, hirdetve, hogy szelleme a nép emlékezetében tovább él.
