2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Több millió forinttal támogatja Mezőkövesden a mezőgazdasági startmunkát a Kormány
13024-szocialis_foldmunka

Több millió forinttal támogatja Mezőkövesden a mezőgazdasági startmunkát a Kormány

Zöldséget, hagymát, burgonyát ültetnek a mezőgazdasági startmunkaprogram résztvevői Mezőkövesden. A megtermelt nyersanyagokat a település közétkeztetésében használják majd fel.

Mezőkövesd Önkormányzata is élt azzal a lehetőséggel, amelyet a Kormány kínált a mezőgazdasági startmunkaprogram keretében. A dél-borsodi város nyertes pályázata révén, a szociális földmunkaprogram mellett így újabb 10 fő kapcsolódhat be a mezőgazdasági munkába.
A Kormány azzal a céllal hozta létre ezt a foglalkoztatást elősegítő programot, hogy azoknak az embereknek, akiknek jelenleg nincs munkájuk, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülnek, illetve álláskeresők, azok valódi, értékteremtő munkát vállaljanak.
Ezen mezőgazdasági program révén a résztvevők értékes, hasznos tevékenységet végeznek, hiszen a földeken megtermelt nyersanyagokkal hozzájárulnak a település fejlődéséhez. Az is előny, hogy akik itt dolgoznak, azok nyitottak legyenek arra, hogy otthon is műveljék a földet, hogy megtermeljék az étkezésükhöz szükséges minimális  zöldségmennyiséget.
A projekt a dolgozók bére mellett az eszközök beszerzését és más dologi kiadások finanszírozását is lehetővé teszi, amelyre az önkormányzat 3,4 millió forintot kapott.
„Ebből az összegből a vetőanyagokat, a szükséges kemikáliákat, a gondozáshoz szükséges eszközöket, rotációskapát tudunk beszerezni, illetve az is a terveink között szerepel, hogy bevetett területet, amint lehet, körbekerítsük kerítéssel, hogy megfelelően védett és őrzött legyen.” – közölte dr. Hajdu András alpolgármester.
A földterületen már elvetették az alapvető zöldségféléket, elduggatták a hagymát, és hamarosan elültetik a burgonyát. A program keretében a tényleges fizikai munka mellett képzéseket is szeretnének szervezni a résztvevőknek, amelyen a növénytermesztés és -tartósítás elméleti és gyakorlati ismereteit sajátíthatják el.
Az alpolgármester mindezek mellett köszönetét fejezte ki a Belügyminisztériumnak, Tállai András államtitkárnak, akinek támogatásával sikerült elnyerni a foglalkoztatáshoz és anyagbeszerzéshez szükséges forrásokat.

M.    Zs.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!