2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Megkezdődött a 13. Országos Fekvenyomó Diákolimpia Kazincbarcikán
13012-fekvenyom-do-4

Megkezdődött a 13. Országos Fekvenyomó Diákolimpia Kazincbarcikán

Kazincbarcika – 201 versenyző részvételével szombat délelőtt megkezdődött a rangos diákolimpiai verseny.

Az országos megmérettetésre 39 település 201 versenyzője érkezett, akik két napot töltenek a Nemzeti Sportvárosban, Kazincbarcikán.
Az esemény ünnepélyes megnyitója szombat délelőtt volt, melyen a házigazda város nevében Klimon István alpolgármester köszöntötte a versenyzőket. Mint mondta: „… a sport önuralomra nevel, ez az egyik legfontosabb érték az ember életében, s a versenyzők büszkék lehetnek arra, hogy e szép sportág legjobbjai közé tartoznak…”

Rangsor

Megnyitó beszédében Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke kiemelte a helyi versenyzők eddig elért legfényesebb sikereit, majd arról szólt, hogy a diáksport és a szakszövetség közötti kötődés erősítése céljából milyen fontos ez a verseny.
„Nem ott áll a sportág a magyar rangsorban, amit megérdemelne, hiszen
volt olyan év, amikor az 5. legeredményesebb sportág az erőemelés volt hazai szinten. De mivel nem kapta meg a kellő publicitást és elismerést, így az átlag ember ezt nem is nagyon tudja…”
Mint ahogy arról is kevesen hallottak, hogy ma Kazincbarcikának van egy
világbajnoki ezüstérmes erőemelője Kiss Róbert személyében. A Deákba járó fiatalember 2011-ben az Ausztriában megrendezett Ifjúsági Világbajnokságon magyar korosztályos válogatottként érte el ezt a szép eredményt.
Robi és barcikai társai, továbbá az országos versenyre érkezett IV-V-VI. korcsoportos fekvenyomó bajnok-jelöltek két napon át küzdenek az érmekért és helyezésekért. Szombaton a lányok és a fiúk egy része versenyzik, vasárnap pedig a 83 kg-os súlycsoport feletti férfi küzdelmek lesznek. A szervező Surányi középiskola és tagintézményeinek pedagógusai, diákjai bíznak benne, hogy az országos viadal eredményes és sikeres lesz, melynek végén számos különdíjat is átadnak versenyzőknek és felkészítőknek egyaránt.

Képforrás: O Pont fotó / Pálinkó Gábor

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!