2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Határtalan segítség
13023-hatartalan-segitseg

Határtalan segítség

Magyar Istvánné, Lázár János. Két személy azon 500 magyar, illetve azon 17 mezőkövesdi és térségi mozgássérült közül, akik számára a kerekesszék megvásárlása már nem jelent gondot, hiszen ők ingyen hozzájuthattak egy-egy darab székhez egy amerikai adományozó közösség jóvoltából.

Az óceánon túlról, Amerikából érkezett hazánkba az az 500 kerekesszék és egyéb segédeszköz, amelyet a Magyarországon működő mozgássérült egyesületek tagjai, valamint kórházak között osztottak szét. Az amerikai Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza által, a vallási közösség tagjainak összefogásából jöhetett létre immár harmadik alkalommal ez a nagy jelentőségű felajánlás, amely nagy változást, előrelépést jelent több száz, a mozgásában korlátozott embertársunk életében, mindennapjaiban.
A Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete idén is pályázott, hogy részesülhessen az adományból, így ez alkalommal a civil szervezethez tartozó településeken összesen 17 kerekesszéket tudtak szétosztani. Az adományt ünnepélyes keretek között, szívet melengető, megható ünnepség keretében adták át a részesülteknek április 11-én.
Ezzel 17 embertársunk számára könnyítették meg az életet, megteremtve ezzel azt a lehetőséget is számukra, hogy könnyebben eljussanak a kapuig, a boltba, vagy épp vasárnap délután együtt el tudjanak menni a családjaikkal egy sétára, a közeli parkba.

M.    Zs.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!