…csapok az asztalra, megjátszott komolysággal, hogy az ”egy éves” érezze, nem minden úgy van ám, ahogy Ő akarja. / Pedig, igenis úgy van./ Fürkészi az arcomat, komoly tekintettel vizslat. Nem bírom sokáig a nagy szigorúságot, kicsit elmosolyodom. Elvesztem. Máris jön a reakció, az egy éves is az asztalra csap. Felhúzza szemöldökét, vág egy komolykodó grimaszt… Ezzel aztán minden fegyelmezésnek itt van vége.
Sohasem hittem el igazán, amikor Édesapám, ma már Dédpapa mondta, – amikor kicsit összeráncoltam a homlokom, hogy túl sok mindent megenged az unokáinak, s jóval nagyobb kedvezményeket kapnak, mint amikor Én voltam a gyerek -: majd meglátod kislányom, ha egyszer unokád lesz, az egy egészen „más állapot”. Nem neked kell nevelni, arra majd ott lesznek a szülők, mindent megengedhetsz, csupán szeretni kell, s örömöt szerezni neki. Mert neked is abban lesz örömöd.
Persze, mint a tanmesét úgy hallgatja ezt az ember, hiszi is nem is.
Kiderült, Édesapám minden szava igaz. Érkezik az „egy éves”, boldogok vagyunk, hogy velünk tölt néhány napot. Már egyedül jár, nagy az öröm, s ezzel együtt az óvó figyelés is. Jön, megy a házban, s látjuk, hogy egyáltalán nem bababarát a helyszín. Sok a lelógó vezeték, amelynek végén, magasan, – szerintünk veszélyt rejtő – Ervin érdeklődése szerint viszont, vonzó, érdekes gombokkal teli műszaki eszközök vannak: hangszórók, telefonok, töltők. A küszöbök, még meglehetős akadályt képeznek, de Ervin megoldja, ott négykézlábra ereszkedik ahol bizonytalan a lépés, s iszonyú sebességgel halad tovább. Perceken belül eléri a ház minden zugát, hol itt tűnik fel, hol ott, Mi pedig követjük minden lépését. Némely bútor sarka éles, van amit ingatagnak ítélünk. Nosza, rakjuk ki az udvarra a veszélyes tárgyakat! Már a teraszon van a fél nappali: virágtartó, asztal, kandalló-szett, szőnyegek, lábtörlők, virágok, székek sorakoznak odakinn.
Ráadásul, Ervin pakol. Nem is akárhogy. A szekrények tartalma percek alatt a földre kerül, élvezi a kuplerájt, illetve Őt egyáltalán nem zavarja. Térdig járunk a könyvek, s egyéb tárgyak között. Örömmel konstatálom, nincs mind a földön, mert van, amit még nem ér el. A konyhaszekrényben nem sok minden marad. Már nincs gomb a hifin, minden televízió távirányítója üzemben van, sikerült átprogramoznia az összest, a számítógépek klaviatúrájából hiányzik néhány gomb, a zongora billentyűi is vonzóak. Látjuk az örömteli felfedezéseket az arcán, elfoglalja magát akár egy pille palackkal is. Perceken belül a feje tetején áll az egész ház, s mi nagyszülők valóban nem bánjuk, nem fegyelmezzük, hiszen nekünk csak szeretnünk kell.
Nem is érdekel már igazán, hogy mikorra lesz itt rend…?
Orosz B.Erika
