Kedden délután 3 órakor Kazincbarcikán, a városi temetőben kísérik utolsó útjára a közelmúltban elhunyt kiváló művészt, Mezey Istvánt.
A köztiszteletnek és nagy szeretettnek örvendő festő- és grafikusművész, Kazincbarcika Város Díszpolgára 66 éves korában váratlanul hunyt el.
Nemcsak szeretett családja gyászolja, de kazincbarcikai lakói, Pista bácsi művészetének őszinte tisztelői, barátai, ismerősei, határon innen és túl.
Személyében egy kiváló művész, egy szellemi városalapító, egy igazán jó és nemes ember távozott el. Nem túlzás, de Mezey István Kazincbarcika ikonja volt, aki akkora űrt hagy maga után a város művészeti és közéletében, ami pótolhatatlan.
Mezey István (1945-2012)
Mezey István 1945 szeptemberében született Szikszón. Sajószentpéteren nőtt fel, Ózdon érettségizett, majd reklámgrafikusi képzettséget szerzett. 1970-ben költözött Kazincbarcikára, ahol a művelődési központ munkatársa lett és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Egyedi, utánozhatatlan és sokoldalú művészetét számtalan grafika, festmény, rajz, illusztráció, köztéri plasztika, díszlet, tipográfiai alkotás idézi. 1993-ban ő tervezte Kazincbarcika város rendszerváltás utáni új címerét, de a szomszédos Edelényét is.
Kiemelkedő munkásságát számos elismerés fémjelzi; megkapta Borsod-Abaúj-Zemplén megye nívódíját (1987), a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét (1995), Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Alkotói Díját (2003), a Pro Urbe Kazincbarcika-díjat (2005), a Pro Urbe Sajószentpéter-díjat (2009) és még ugyanebben az évben Kazincbarcika Város Díszpolgára lett.
Utolsó, „Forgácsok” című jubileumi kiállítását éppen egy évvel ezelőtt láthatta a nagyközönség Kazincbarcikán.
Pista bácsit egész Kazincbarcika ismerte és szerette. Nagyszerű ember, a szó legnemesebb értelmében szerény, dolgos, elismert alkotó, kiváló apuka, férj és nagypapa, aki két lábbal állt a valóság talaján.
Életét és művészi pályáját nem az elismerések és díjak határozták meg, sokkal inkább az – mint mondta -, hogy az emberi értékek a helyén legyenek és nyugalomban, boldogságban alkothasson saját kedvére. Munkásságával, humorával, bölcs és szerény hitvallásával olyan értékeket teremtett, melyek elévülhetetlenek. Tekintélyt és tiszteletet vívott ki nemcsak magának, hanem szeretett városának, Kazincbarcikának is. Mert minden ízében szerette városát, mint ahogy a város, a Barcikán élők is nagyon szerették Őt: mércét jelentett emberségből, tehetségből, igényességből és szerénységből egyaránt. Sokkal inkább volt mindenki szeretett Pista bácsija, mint az elismert Mezey.
A kéz, mely oly csodás dolgokat alkotott, az ecset, a ceruza most végleg megpihent. Az itt maradóknak pedig maradt az, hogy elfogadják a szomorú tényt, ami elfogadhatatlan…
