2025. 01. 8. szerda

Gyöngyvér
1 EUR 416 HUF
1 GBP 501 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Finn dallamok a Zeneiskolában

Finn dallamok a Zeneiskolában

Európa szerte ismert, és a világ több országában koncertező finn gitárművész adott koncertet február 13-án a mezőkövesdi Zeneiskolában. Az est során főként barokk dalok csendültek fel.

Lauri Manninen komoly zenei előmenetellel rendelkezik, hiszen már hamar közel került a zenéhez. Még iskolakezdés előtt kezdett gitározni, édesapja tanította. Később járt zeneiskolába jó pár évig szülővárosában, 15 éves korától pedig  konzervatóriumba járt. 2010-ben Helsinkiben folytatta tanulmányait. Már több európai országban is koncertezett, mint például Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban vagy épp Finnországban. A gitárművész mintegy egy órás koncerttel készült a mezőkövesdi közönségnek. Egyebek mellett előadott két barokk szonátát, melyet eredetileg furulyára írtak, de  átalakított szóló gitárra. Egy korabeli finn dalt, Suilamo „Eidola” című művét is előadta, ami nagyon különleges darabnak számít. Emellett olasz zeneszerzők műveit is elgitározta, mint például Di’Angelo-tól Due Canzioni lidie-t és a műsor végén Haug Toccatája is felcsendült.
A finn zenész oroszországi koncertjéről érkezett hozzánk. Először járt Magyarországon, és elsőként Mezőkövesden adott koncertet.

M. Zs.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés