A hat Oscar-jelölést begyűjtő Hadak útján című film sikerére való tekintettel újra kiadásra került Michael Morpurgo regényeredetije is.
Engedjék meg, hogy elnézést kérjek mindazoktól, akik a bevezetőt elolvasva azt gondolták, hogy ez egy hagyományos könyvkritika lesz. Eredetileg ugyan én is olyasmit szerettem volna írni, de nem érdemes, és nem is megy. Egy-két órája fejeztem be az olvasást – szünet nélkül –, ám még mindig a hatása alatt vagyok. Mindannak dacára ugyanis, hogy esetleg egynémely irodalomtudós beleköthetne abba, hogy a Hadak útján szerkezetileg felületes, történetileg netán csapongó, én képtelen vagyok nem szuperlatívuszokban beszélni róla.
Bár számos ifjúsági regény játszódik a huszadik század elején, s közülük jónéhány az első világháborúban, a Hadak útján nem csupán azért számít különlegesnek, mert ezúttal Joey, a ló szemén keresztül tekinthetünk az eseményekre. Joey, miután gazdája eladta a hadseregnek, bejárta Franciaország nagy részét, a háború változásaival párhuzamosan szolgált brit és német katonákat, szert tett barátokra és ellenségekre, segített másokon és segítettek rajta is, és még hosszan sorolhatnánk a lóval megtörtént emberi események láncolatának elemeit.
S éppen ez teszi a regényt érdekessé, sőt lerakhatatlanná. Sem pusztán az a tény, hogy főhősünk egy hősies ló, sem pedig a világháború emberi hátterének bemutatása nem érne el ilyen hatást, ám az a tény, hogy mindaz, ami Joey-val megtörtént, akár nem csak hogy velünk is előfordulhatna – hisz emberek is kötnek barátságokat, csalódnak, félnek, örülnek –, de vélhetően mindannyian éreztünk, gondoltunk már hasonlókat, így teljes mértékben át is érezzük a helyzetet.
Legalábbis velem nagyjából ez történt olvasás közben. Ugyan értelemszerűen a világháborúban nem jártam, a lényegen ez mit sem változtat. Ráadásul ifjúsági regényről lévén szó, a viszonylag leegyszerűsített emberkarakterek zömével kapcsolatban úgy is éreztem, hogy ráismertem valakire – s ez csak még inkább alátámasztotta az ismerős élethelyzetekre vonatkozó érzést.
További érdekesség a regényben megfigyelhető kettősség. Hiszen míg a főszereplő, annak dacára, hogy ló, valódi emberi tulajdonságokkal, sőt emberi gondolatokkal rendelkezik, és még a hónapok változását is pontosan tudja érzékelni, érzésvilágában ténylegesen állati szinten maradt – hűség, biztonság, ragaszkodás, félelem az alapvető reakciói. Bár, s ebben a biológusok között hosszú ideje komoly vita van, ez akár azt is jelentheti, hogy maguk az emberek sem túl összetettek… Ezek a gondolatok messzire vezetnek, ám ez mit sem von le a regény értékéből.
A filmet pedig leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy egyszerűen méltó a könyvhöz – s ezzel máris mindent elmondtam. Igaz ez – talán a főszereplő fiatalembert megformáló Jeremy Irvine kivételével – a színészek játékára, Steven Spielberg rendezésére, John Williams varázslatos dallamaira, s a szintén aranyszoborra jelölt Janusz Kaminsi operatőri csúcsteljesítményére is. Érdekesség, hogy bár a szakértők szinte ódákat zengtek a filmről, a nagyközönség korántsem fogadta átütő sikerként, s az internetes hozzászólásokat böngészve számos negatívumot említenek. Ők azonban nagyrészt még aligha olvasták el a könyveredetit, pedig úgy számos rendezői megoldás világossá válna előttük is.
DicsukD
