2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Lemondott a német államfő
royal_magazin_PNG

Lemondott a német államfő

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
– Lemondott pénteken a német államfő, miután a hannoveri ügyészség indítványozta a törvényhozásnál mentelmi joga felfüggesztését. A kormány a volt NDK állampártjának utódszervezetéből kialakult Baloldal kivételével valamennyi parlamenti párttal együtt kíván működni Christian Wulff utódjának kiválasztásában, az egyeztetések az ellenzékkel már a hét végén megindulnak.

Christian Wulff az államfői hivatalban, a berlini Bellevue kastélyban délelőtt rövid sajtónyilatkozatban jelentette be lemondását. Hangsúlyozta: nem csupán a többség, hanem egy széles többség bizalma és támogatása szükséges az államfői feladatok ellátásához, de ez a bizalom és vele együtt cselekvési képessége „tartósan kárt szenvedett”, ezért visszalép, és ezzel lehetővé teszi az utódlás kérdésének mielőbbi rendezését.
„Hibákat követtem el” – mondta Wulff, hozzátéve, hogy mindig őszinte volt. Hangsúlyozta: meggyőződése szerint az utóbbi hetekben felmerült ügyek jogi természetű tisztázása „a legteljesebb mértékben felmenti” a vele szemben megfogalmazott vádak alól. Hozzátette: sértő volt számára és felesége számára az a mód, ahogyan a sajtó az utóbbi hetekben tálalta a személyéhez kötődő híreket.
A lemondás egy két hónapja dúló küzdelem végére tesz pontot. Christian Wulff körül hetek óta fogyott a levegő, a végső lökést a hannoveri ügyészség csütörtök esti, a mentelmi jog feloldására vonatkozó közleménye adta meg.
A sajtó – nevezetesen a legnagyobb példányszámú országos német napilap, a Bild – december közepén szellőztette meg Wulff lakásvásárlási kölcsönét. Ez elindította azt a lavinát, amely végül képletesen szólva maga alá temette a magas, jó kiállású kereszténydemokrata politikust.
Az 52 éves politikus volt a legfiatalabb szövetségi elnök, és ő töltötte be a legrövidebb ideig – összesen 598 napig – a tisztséget. Az egyelőre kérdéses, hogy megkaphatja-e a volt államfőknek járó évi 199 ezer eurós tiszteletdíjat. Utódját 30 napon belül, legkésőbb március 18-ig, kell megválasztani, az államfői feladatokat addig a Bundesratnak, a törvényhozás felsőházának elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU vezetője látja el. A szövetségi elnököt a törvényhozás alsóházának (Bundestag) képviselőiből és a tartományok azonos számú küldötteiből álló szövetségi közgyűlés választja meg.
A jelölt kiválasztása során a kormányzó koalíció politikai oldalakon átívelő együttműködésre törekszik, a cél az, hogy a következő államfő többpárti jelölt legyen – mondta Angela Merkel kancellár. Berlini értesülések szerint a konzervatív-liberális koalíció pártjainak vezetői – a CDU-t irányító kancellár, Horst Seehofer, valamint Philipp Rösler, a liberális FDP elnöke – már péntek este megkezdik az egyeztetéseket, és a hétvégén bevonják a legnagyobb ellenzéki erőt, a szociáldemokrata pártot (SPD), valamint a Zöldeket.
A Baloldal pártjával a koalíció nem tervez együttműködést, a volt keletnémet állampárt utódszervezetéből kifejlődött parlamenti párt ezt erősen kifogásolta és összpárti jelölt kiválasztását szorgalmazta. Az SPD és a Zöldek üdvözölték a kezdeményezést.
A lehetséges jelöltek köre óráról-órára bővül. Péntek este koalíciós körökben többek között Wolfgang Schäuble CDU-s pénzügyminiszter és Andreas Vosskuhlének, az alkotmánybíróság elnökének neve is felmerült. Korábban a német sajtó arról írt, hogy legjobb esélyekkel a legutóbbi, 2010-es államfőválasztáson az SPD és a Zöldek által jelölt Joachim Gauck párton kívüli evangélikus lelkész, keletnémet polgárjogi harcos, a volt NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatal első vezetője rendelkezhet. Esélyesnek tartják még többek között a jobb- és baloldalon egyaránt köztiszteletnek örvendő Norbert Lammertet (CDU), a Bundestag elnökét és az ugyancsak széles körben elismert Thomas de Maiziere védelmi minisztert (CDU).
A jobb- és a baloldal közti konszenzussal eddig egyszer választottak államfőt Németországban: 1989-ben az akkor ellenzékben lévő szociáldemokraták nem állítottak ellenjelöltet a második mandátumáért ringbe szálló Richard von Weizsäckerrel, az először a CDU színeiben megválasztott elnökkel szemben.
A német államfő túlnyomórészt ceremoniális funkciókat lát el, legfőbb feladata a nemzet egységének képviselete és az erkölcsi példamutatás. E szerepben számos megfigyelő szerint Weizsäcker érvényesült a legjobban, emberségével, polgárközeli magatartásával, a múlt kollektív bűneiért érzett és mutatott őszinte megbánásával, az egykori ellenségek felé kinyújtott békejobbjával bel- és külföldön a legnépszerűbb államfője lett Németországnak.
Wulff mentelmi joga a lemondással automatikusan megszűnik, így minden külön intézkedés nélkül elindulhat az ügyészségi vizsgálat a kereszténydemokrata politikus ellen. Az eljárás várhatóan már szombaton megindul. „Abból indulunk ki, hogy a mentelmi jog holnap megszűnik” – fogalmazott pénteken a hannoveri ügyészség szóvivője. Részleteket nem közölt a tervezett eljárásról. Sajtóbeszámolók alapján az ismert, hogy a hatóság Wulff és David Groenewold filmipari vállalkozó kapcsolatát kívánja megvizsgálni.

pbm \ kszk

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!