2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Néhány nap alatt elfogták a kesznyéteni néni bántalmazóit
kekfeny

Néhány nap alatt elfogták a kesznyéteni néni bántalmazóit

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi osztálya nyomozást folytat  életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy kesznyéteni férfival szemben.  A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egyik körzeti megbízottja aktív közreműködésének köszönhetően a bűncselekmény elkövetését követő ötödik napon a nyomozók elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

A rendelkezésre álló információk szerint 2012. január 27-én az éjszakai órákban Kesznyétenben négy férfi arcát maszkkal eltakarva, erőszakkal behatolt egy 82 éves helyi néni lakásába, ahol a sértettet bántalmazva pénzt követeltek, illetve a lakásban készpénz után kutattak. Az idős asszony a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hozzátartozója másnap délelőtt talált rá. A négy rabló mivel nem kaptak és nem találtak pénz a házban, értékek nélkül távoztak.

A mindenre kiterjedő, tanúkihallgatásoknak, széleskörű adatgyűjtésnek, illetve a személyi ismereteknek köszönhetően a rendőrség látókörébe került egy 34, és 40 éves helyi testvérpár, illetve 34, és 19 éves rokonuk, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével.

Az elkövetők kihallgatásuk során elmondták, hogy egyikük lakásán italoztak a délutáni órákban. Amikor elfogyott a bor, ketten újabb adagért indultak és ekkor nézték ki maguknak az idős néni házát, mivel tudták, hogy beteges és egyedül él. Este már feszítővassal és kesztyűkkel felszerelkezve rontottak rá a televíziót néző nénire. Először a hátsó bejáratnál próbálkoztak, de ott csak a padlásfeljárót találták. Ekkor lekapcsolták a villanyórát, kifeszítették az ajtót, majd mikor a néni rákérdezett, hogy ki az, azonnal bántalmazni kezdték és pénzét követelték.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő súlyára, illetve a szökés, elrejtőzés veszélyére mind a négy elkövetőt őrizetbe vette, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk elrendelésére.

A 19 éves elkövetőt kivéve, a másik három tettes már több esetben volt büntetve, elsősorban lopás, garázdaság, rongálás bűntettének gyanúja miatt.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kamionban gurult a márkás kamu
Több mint 900 darab hamis márkajelzésű ruhát és táskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös a…
Tele a kocsi, üres a sztori
Bár a lakásban nem találtak tiltott árut, az udvaron parkoló autóban viszont annál többet. Nem dőltek be a látszatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NA…

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!