2026. 06. 13. szombat

Antal, Anett

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Miskolc gazdasági-pénzügyi helyzete az ÁSZ jelentés tükrében
royal_magazin_PNG

Miskolc gazdasági-pénzügyi helyzete az ÁSZ jelentés tükrében

Miskolc 1, 2 milliárd forint támogatásban részesült.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere:

„Miskolc 2007 és 2010 közötti gazdálkodásának az Állami Számvevőszék által feltárt tényei:
Miskolc Megyei Jogú város – Pécs után – minden más magyar településnél több adósságot halmozott fel három esztendő alatt. 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben 21 milliárddal nőtt az adósságállomány és lett 32 milliárd forint, ami a szégyenteljes politikai döntések eredménye.

A legsúlyosabb azonban az, hogy ez a vizsgált három év a soha vissza nem térő lehetőség korszaka lehetett volna. Ebben az időszakban kellett volna megalapozni a város jövőjét, de az akkori városvezetés nem ezt tette. A szocialisták törlesztőrészleteket hagytak ránk és ami ennél is borzasztóbb az az, hogy nem csak ránk, hanem gyerekeinkre és unokáinkra is, hiszen a felvett hitel milliárdokat 2032-ig kell visszafizetni.  
Mindezek után azt olvasom – mondta Kriza Ákos, hogy :”Ma sem csinálnám másképpen, mint ahogy akkor tettem.” – utalva a volt polgármester közelmúltban tett kijelentésére az ÁSZ vizsgálattal kapcsolatban. Kriza Ákos hozzátette: A jelenlévő újságírók jól tudják: elődömtől eltérően én Káli Sándor személyes teljesítményét soha  nem minősítettem, de nem mehetek el  emellett a mérhetetlen cinizmust tanúsító kijelentés mellett. „Ha ez a folyamat így folytatódott volna, vajon hol tartanánk most? – tette fel a kérdést a polgármester.

Dr. Kriza Ákos elmondta azt is, az Állami Számvevőszék jelentése azonban azt bizonyítja, hogy 2011. valóban a konszolidáció éve volt és az ÁSZ szakemberei is jogosnak tartják azokat a lépéseket, melyeket az önkormányzat az elmúlt egy évben meghozott. Példaként említette a költségcsökkentést és a költségvetési zárolást. Vagyis nyugodt szívvel jelenthetem ki újra: „Letettük a konszolidáció alapjait, így sikeresnek érezzük a 2011-es évet, amely megalapozta a gazdasági előrelépés lehetőségeit” – tette hozzá Kriza Ákos.

Miskolc polgármestere beszámolt arról is, hogy Miskolc 1, 2 milliárd forint támogatásban részesült a kötelező feladataik biztonságos finanszírozásához és az EU-s források eléréséhez szükséges önrész előteremtéséhez. Abban, hogy Miskolc kapta Hódmezővásárhely mellett a legnagyobb támogatást az országgyűlési képviselőinknek :Sebestyén Lászlónak, Zsiga Marcellnak, Csöbör Katalinnak és Nagy Kálmánnak is vitathatatlan az érdeme.

Zsiga Marcell, Miskolc alpolgármestere:

A kormány döntése alapján csaknem 25 milliárd forint többlettámogatást utalt át a Magyar Államkincstár az önkormányzatoknak. 17 önkormányzat -köztük Miskolc- összességében több mint nyolcmilliárd forintot kap fejlesztések támogatására.

Ekkora mértékű támogatásra – Tállai András államtitkár szerint – az elmúlt 20 évben nem volt példa.

A Kormány 1481/2011.(XII. 23.) Korm. határozatában egyedi döntéssel Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát 1,2 milliárd Ft támogatásban részesítette.

A támogatás felhasználásának és utólagos elszámolásának feltételeiről, részleteiről a Kormány az Önkormányzattal 2012. február 15-ig fog támogatási megállapodást kötni. A támogatás felhasználásának konkrét céljai ekkor véglegeződnek.

A Minisztériummal a felhasználásra vonatkozóan az egyeztetések jelenleg folynak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés