„Már mikor az ember hatvan felé jár…”
Énekeltük még negyed századdal ezelőtt volt munkatársaimmal a megszokott avasi boros pincében egy-egy hétvégi szalonnasütést követő borozgatás közben.
Hol vannak ma már ezek a jólelkű, vidám emberek?
Talán a csillagok közül letekintve keresik a nótázó, borozgató barátokat?
Nincsenek ma már baráti összejövetelek.
Mi történt?
Megváltozott a világ?
Nyolcvan felé közeledve hajlamos az ember arra, hogy megpróbáljon választ kapni a ki nem mondott kérdésekre is.
Mit kaptam én e világtól, s mit adtam én a környezetemnek?
Nagyon sokat kaptam, s úgy érzem, hogy én sem maradtam adósa e kiismerhetetlen UNIVERSUM – nak.
Már csak azért is szerencsésnek tartom magam, mert a gólya a Kárpát medencében e csodás országban pottyantott le.
Hogyan tudtam sáfárkodni az élettől, a körülményeimtől kapott talentumokkal?
E földi élet végéhez közeledvén megpróbálom összegezni mind azt, amit kaptam, s amit adtam embertársaimnak.
Szorgalmas szüleim jóvoltából diákja lehettem a miskolci ref. Lévay József gimnáziumnak, s ott nagy örömömre cserkész is lehettem. Bele kóstoltam a népi kollégiumok életébe is.
Átvészeltem közben a II. világháború szörnyű pusztításait.
Érettségi után – „egyéb származású” lévén – megismerhettem bugafelkészítő segédmunkás- ként a vasgyári munkások verejtékes életét.
Egy esztendő megpróbáltatásai után a MÁV. szolgálatába álltam abban a reményben, hogy ily módon lehetőségem nyílik az ingyenes európai utazásokra.
Kis gyermekkorom óta kiolthatatlan vágyat éreztem az utazások iránt.
Szorgalmas munkám alapján hamar beiskoláztak a budapesti MÁV. Tisztképzőbe.
Itt éltem át a forradalom első napjait, amit az Astoriától, a Magyar Rádiótól elhurcolva a Deák téri cellákban „élvezhettem” az ÁVH. „vendégszeretetét” mindaddig, amíg a forradalmárok ki nem szabadítottak.
Élvezettel, örömmel végeztem munkámat a miskolci MÁV. Igazgatóságán különféle vezető beosztásokban, amit méltóképpen elismertek és jutalmaztak is.
A Közlekedéstudományi Egyesület munkájában is oroszlánrészt vállaltam, amiért megkaptam az egyesület ARANYJELVÉNYÉT.
Ma már a SENIOROK munkájában tevékenykedem.
Feleségem az egyetem elvégzése után Miskolcra kérte magát, s közlekedési mérnökként egy osztályon / forgalmi / dolgoztunk.
Negyvenkét boldog esztendő alatt – haláláig – beutaztuk egész Európát.
Vonaton, gépkocsin, hajón egyaránt élveztük az utazást.
KOPPENHÁGAI KIKÖTŐBEN
WINDSOR: BABUS ÉS GÁBOR
A fiam is élvezhette a szabadjegy előnyeit mindaddig, amíg a diplomáit megszerezte.
Ma már a három kis unokám jár a középiskolák valamelyik tagozatára.
ÖRÜLÜNK EGYMÁSNAK
Nyugdíjba vonulásunk után a Tisza partján vettünk egy nyaralót a tiszacsegei üdülőfaluban.
ÉDENKERTEM
Első ténykedésem volt Tiszacsegén, hogy megszerveztem az idegenforgalmat a 360 nyaraló-házból álló üdülő faluban.
Megnyertem a nyugat európai turistákat a településnek, akiknek napi fakultatív program aján-
latokat kínáltam fel, melyeket örömmel vettek igénybe.
A nyaralók tulajdonosait így tudtam jövedelemhez juttatni.
A tiszacsegei képviselő testülettől „PRO URBE” kitüntetést kaptam.
1993 – tól, újra beindítottuk a tiszai személyhajózást a tiszacsegei bázis állomásról.
Tizenkét éven át szerveztem, irányítottam, vezettem a hajózást a MAHART PASSNAVE lo-bogója alatt, mint tiszteletbeli hajóskapitány.
Örömmel fogadtam a világ minden részéről utasaimat a legendás „CSEGE”, a „MATTHIAS REX” s végül a legnagyobb 250 személyes „ZEBEGÉNY M/S” fedélzetére, hogy bemutas-
sam hazánk legszebb folyóját, a kanyargó szőke Tiszát.
A kiváló, magas színvonalú teljesítményemért megkaptam a „MAGYAR SZEMÉLYHAJÓ- ZÁSÉRT” kitüntetést.
„BUDAPEST M/S” KONFERENCIA HAJÓN
A Tisza – tavi régióban elsőként kaptam meg a Regionális Idegenforgalmi Bizottság kitüntető
címét.
A tokaji borvidékre hangulatos, zenés – műsoros járatokat indítottam.
ANNA-TÚRÁN TOKAJBA A „MATTHIAS REX M/S.” FEDÉLZETÉN
A Magyar Rádió „POGGYÁSZ” c. műsorának felelős szerkesztője: Csillag Sándor pályázatot hirdetett azzal a címmel, hogy „Ismered a szomszédomat?”
Azonnal megírtam „TISZACSEGE” –t tizenhat oldalon.
A pályázaton elnyertem az országos első díjat, melynek alapján kaptam – többek között – egy néhány napos utazást a Garda-tóra.
Feleségemmel együtt gyönyörködhettünk Itália egyik ékességében.
A pályázatot előadó művészekkel olvastatták be a Kossuth rádió műsorában.
Így került be első ízben a médiákba Tiszacsege neve.
A „MAGYARORSZÁGRÓL JÖVÖK…” c. műsor szerkesztője: Vágner Mária abból az alka-lomból hirdetett pályázatot a Kossuth rádióban, hogy tíz éves lett a műsor sorozat.
Ekkor voltam éppen tíz éves nyugdíjas /:2000:/, ezért „AZ ÉN TÍZ ESZTENDŐM…” c. írtam meg a pályázatomat.
Sikerült megnyernem a pályázatot, de a kapott jutalmak, ajándékok mellett számomra az volt a legnagyobb élmény, hogy a márvány teremben lezajlott nyilvános felvétel után módom volt megismerni a rádiós szakma jeles képviselőit.
A budapestieken kívül jelen voltak a vidéki stúdiók eminens riporterei is.
Ezek az eredmények is arról győztek meg, hogy vállalni kell a kihívásokat, a rendhagyó fela-datokat is.
Becsülettel, lelkiismeretesen – ha kell, kisebb áldozatok árán is – a legjobb tudásunk szerint eleget kell tennünk az elvárásoknak.
Az eredmény nem marad el!
A legendás „CSEGE M/S”.
Hetvenhárom évesen – 2004 végén – bejelentettem a MAHART PASSNAVE vezetőinek, hogy befejezem „hajós” pályafutásomat.
Fájó szívvel tettem, de annyira felfuttattam a forgalmat tizenkét esztendő alatt, hogy nem lehettem biztos abban, hogy fizikailag bírnám-e a megnövekedett feladatokat egyedül ellátni.
Időközben ugyanis elveszítettem életem legnagyobb kincsét, a mindig hűséges és segítőkész feleséget, Babuskámat./:2000:/
Egyedül vonultam le a nyári hónapokra tiszacsegei nyaralómba.
Magammal vittem hűséges munkatársamat, a laptopomat, s hogy hasznosan töltsem hosszúnak ígérkező szabadságomat, megírtam életem első hetvenöt esztendejének kalandos történeteit: „FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN” címmel.
ELSŐ KÖNYVEM
A könyvet 2007. március 22-én sajtótájékoztató keretében mutattuk be a nagy létszámú érdeklődő kedves közönségemnek.
Ezt követően Budapesten a „Kulturális Alapítvány Székházában”, a gyönyörű budavári palotában, majd Miskolc – Diósgyőrben, szülővárosomban Alsózsolcán, és Radostyánban író-olvasó találkozók keretében mutattam be hangulatos műsorokat beszerkesztve.
A könyvbemutatók után megkezdtem illetve folytattam világkörüli utazásaimat.
Az öreg kontinensen túl, más földrészek, népek, kultúrák megismerése is foglalkoztatta érdeklődésemet, kíváncsiságomat.
A Nyilas jegyében születettek esetében ez általában jellemző.
A vonatozás és autózás után át kellett térnem a repülésre. Ily módon órák alatt eljuthattam egyik földrészről a másikra.
Kis-Ázsia után Afrika következett: TUNÉZIA, MAROKKO, JORDÁNIA, KÖZEL KELET, EGYIPTOM –két ízben is – AMERIKA két alkalommal.
Csodálatos szigetek: SICILIA, CAPRI, MÁLTA/GOZO, CIPRUS.
Bámulatba ejtett a világ örökség néhány csodája.
EGYIPTOM: SZFINX ELŐTT
PETRA
Megismerhettem észak és dél, kelet és nyugat időjárási különbözőségeit.
Dideregtem a hideg északon és izzadtam a mediterrán forróságban.
Hajózhattam a világ nagy folyóin, tengerein és az óceánokon.
Szemtanúja lehettem annak, hogy a természet milyen pusztításokra képes.
POMPEI MARADVÁNYAI
Jártam a gazdagok és a szegények világában, a fény és az árnyék mindenütt jelen van. Eltölthettem napokat Amerikában a „HIGH SOCIETY” társaságában, s találkoztam Afrikában földbe vájt barlangokban élő berberekkel.
CALIFORNIÁBAN
100 ÉVES BERBER ASSZONNYAL LAKÁSA ELŐTT
LAS VEGASI CASINOBAN
FÉNYÁRBAN A CASINÓK VÁROSA
Életem során sokszor volt lehetőségem kamatoztatni azt a szerény nyelvtudást, amit különböző szinteken elsajátíthattam.
Gimnazista koromban nyolc évig tanulhattam a latint, ami több nyelvnek is képezi alapját.
Az angolt csak öt évig tanultuk, de eljártam társalgásra.
Az orosz nyelv csak a MÁV. Tisztképzőben volt kötelező, az eszperantót viszont illett meg-tanulni minden valamire való vasutasnak. Ezért tanfolyamokat is szerveztek az önként jelentkezők részére.
Eszperantó világkongresszusra is eljutva, nagy hasznát vehettem Zamenhof nyelvének.
Ilyen rendezvényen köttettek tartós barátságok, akikkel éveken át lehetett levelezni, s életben tartani a világ legkönnyebb nyelvét.
A német nyelvet csupán autodidakta módon próbáltam elsajátítani.
Az angol nyelv lett a kedvenc tantárgyam, mivel Miss Clara Mátyussal rendszeres levelezést folytattam, aki New Yorkban élt magyar származású szüleivel. Sajnálatos módon nem tanulta meg a szép magyar nyelvet.
Ekkor –tizenhat évesen- határoztam el, hogy New Yorkot nekem is meg kell ismernem.
Bármennyire is lehetetlennek tűnt ebben az időben egy amerikai utazás, én nem adtam fel!
Sokszor töprengtem azon, hogy miért is nincs nekem valami közeli rokonom ezen a föld-részen, aki meghívhatna magához.
A teremtő jó Isten – aki mindig a tenyerén hordott – most is megajándékozott egy nagy lehe-tőséggel.
Sylvia Larsontól Californiából kaptam egy nagyon kedves meghívást néhány napra, ami két hetet jelentett.
KEDVES VENDÉGLÁTÓIM
Los Angelesből megérkezve Orange Countyba úgy éreztem, hogy itt a földi paradicsom.
Egy merőben más világ, mint amit itthon megszokhattunk.
Tisztaság, rend, fegyelem az utópályákon is.
Virágok minden mennyiségben, hatalmas hegyek és mind ez a Csendes Óceán partján.
Nagyon ki akartam használni ezt a néhány napot, ezért sűrű programot állítottam össze.
Érkezésemet követő napon már San Franciscoba repültem, hogy megcsodáljam a világ egyik
legnagyobb hídját. A GOLDEN GATE-n át is autóztam.
Hajóval megkerültem ALCATROZ szigetét, hogy szemügyre vegyem azt a börtönt, ahol a világ egyik legnagyobb gengszterét, AL CAPONE –t őrizték annak idején.
LosAngelest követően a világ filmcsillagainak központjában HOLLYWOOD-ban felkerestem a hírességek sétányán kedvenc színészeimnek lábnyomát és a nevüket megörökítő csillagokat.
Az otthonukra is kíváncsi voltam, ezért BEVERLY HILLS sem maradhatott ki.
Nagyon zárt világ!
Sylviának köszönhetően újabb izgalmas repülőút következett.
Floridába kellett mennie egy rendkívül színvonalas konferenciára.
Kathleen – a leánya – és én elkísérhettük.
Texas államban szakítottuk meg utunkat, így beleszagolhattam DALLAS levegőjébe is.
Képzeletemben megelevenedtek azok a filmkockák, amelyek Kennedy elnök meggyilkolását mutatták ebben a városban.
BREAKERS HOTEL
PALM BEACH –be érkezve a csodálatos látvány hamar elfeledtette bennem a gyilkosság emlékezetét.
Az öt gyémántos /!/ Breakers Hotel szívesen látott vendégei voltunk közvetlenül az Atlanti Óceán partján.
Öt napon át élvezhettük a szálloda minden luxus kényelmét.
Amíg Sylvia a konferencia előadásait hallgatta, addig Kathleennel az Óceán homokos strandján élveztük a decemberi nap sugarait, időközönként belevetve magunkat a hűs hullámokba.
DECEMBERI FÜRDŐZÉS PALM BEACHBEN
A konferencia végeztével Sylvia is csatlakozni tudott hozzánk.
Taxiba ülve behajtottunk a városba, s szokás szerint le kellett vizitelni a fényes, de méreg drága üzletekben.
Volt miben válogatni!
Az örömteli vásárlások után következett a kávézás és fagyizás.
Az esti vacsorához a hotel taxija repített ki bennünket a város steak house éttermébe.
VACSORA ELŐTT, PALM BEACHBEN
A JOHN WAYNE AIRPORT – ról repültünk át Las Vegasba ismerkedni a várossal.
PÁRIS – LAS VEGASBAN
HELIKOPTERREL ARIZONABA
COLORADO FÖLÖTT A GRAND CANYONBAN
Las Vegasba érkezve, már a repülőtér felvételi épületében is a játék gépek sokasága fogadta az érkezőket.
Ez a látvány már sejtetni engedte, hogy mi várhat ránk a világ legnagyobb szórakoztató központjában.
A hatalmas felhőkarcolók, elegáns szállodák, fényes üzletek látványa egy elvarázsolt világba vezette tekintetemet.
Egy luxus szálloda huszonnegyedik emeletén rendezkedtünk be, ahonnan remek kilátás nyílt az alattunk elterülő szórakoztató központokra.
Megcsíptem a bal karomat, hogy meggyőződjek arról, nem álmodom?
Hihetetlennek tűnt számomra ez a hamisítatlan valóság, amelynek részese lettem.
Ebben a városban csak a játékról, szórakozásról, vásárlásokról, evés-ivásról szól az élet.
A szállodák árait azért tartják – relatíve – alacsony szinten, hogy ezzel minél több vendéget tudjanak becsalogatni.
Van is vendég bőven! Főleg idősebb korosztály, akik a meggazdagodás, a nagy nyeremények reményében jönnek ide.
A tapasztalat szerint ez csak nagyon kevés embernek sikerül.
A legtöbben itt hagyják még az összegyűjtött kis vagyonkájukat is.
Nem ritka az öngyilkosság sem a végső elkeseredésben.
A játék kedvéért mi is megkockáztattunk néhány centet.
Sylvikének sikerült is néhány dollárt bezsebelni.
Szép, szép, izgalmas, de ez nem az én világom!
Nagyon örültem annak, hogy California, Texas és Florida után eljutottam Nevada államba is, de a kíváncsiságom tovább hajtott.
Itt van a szomszéd állam Arizona, amely a világörökség egyik csodáját rejti magában.
Habozás nélkül bejelentkeztem egy túrára a GRAND CANYON – ba.
Kis busszal vittek ki a közelben lévő helikopter repülőtérre.
Mérlegelés következett, s megkaptuk a beosztásunkat.
Egy japán családdal kerültem egy fedélzetre.
Előtte azonban fényképeket készítettek rólunk, amelyeket visszatérés után díszes kivitelben megvásárolhattunk.
Gerd Müller, a helikopter pilótája ellátott bennünket fejhallgatóval, s angolul tartotta az idegenvezetést.
Felejthetetlen élmény volt a GRAND CANYON –ban, a COLORADO folyó fölött elrepülni.
Meg is örökítettem néhány fotóval az élményt.
Leszállásunk előtt tehettünk még néhány kört az alvó város fölött.
Itt ugyanis éjjel élnek, nappal pedig kipihenik az éjszakai szerencsejátékok minden izgalmát.
Ez alatt az én kedves vendéglátóim: Sylvike és Kathleen tovább folytatták az üzletek látogatását, s természetesen a vásárlásokat.
Kölcsönösen, nagy örömmel ajándékozták meg egymást is.
Az estét már ismét DOVE CANYON – ban értük meg.
Mielőtt haza tértem volna a „földi paradicsom” – ból, Sylvike bemutatta a CSENDES ÓCEÁN partján a híres üdülő városokat, településeket.
DANA POINT – YACHT KIKÖTŐ
BOEING 737 FEDÉLZETÉN BUDAPEST FELÉ
A második pohár jeges whisky után – amit oly kedvesen szolgáltak fel légi utaskísérőim – megjelentek képzeletemben életem emlékezetesebb eseményei.
Amsterdamig több órán át volt időm felidézni kedves emlékeimet.
Hogyan utazgattam át a vén Európát: Moszkvától – Barcelonáig, Stockholmtól – Opatijáig /Abbázia/, Luxemburgtól – Siracusáig, Isztambultól – Edinburghig…
Azt a töménytelen kincset, amit felfedezhettem a világ nagy múzeumaiban: Kairóban az Egyiptomi Múzeumban, Londonban a British Múzeumban, Párisban a Louvreban, Moszkvában a Tretyakov Képtárban, Lisszabonban a Gulbenkian Múzeumban, Szentpéterváron az Ermitázsban, Washingtonban a Smithsonian Air & Space, illetve a Madam Tussaud’s Múzeumban, ma már elő sem tudom hívni a kisagyamból.
Azok az előadások, zenei élmények, koncertek, amelyeket a Magyar Állami Operaházban, a Fővárosi Operett színházban, a New Yorki Broadway New Amsterdam színházában élhettem meg, ma is elevenen tükröződnek vissza lelkemben.
A párisi Folies Bergere világhírű varieté műsora azért is marad egy életre szóló élmény a számomra, mert meghívóm, Monsieur Michel Gyarmati művészeti igazgatóval – kihasználva egy szünetet – saját asztalánál személyesen ismerkedhettem meg kiváló francia pezsgő iszogatása közben.
Balatoni nyaralásaink után megfürödhettem a Földközi tengerben, Fekete tengerben, Vörös tengerben, Holt tengerben, az Atlanti-, sőt a Csendes Óceánban is.
Nyugdíjba vonulásom után is munkasikerként éltem meg, hogy SENIOR társaimnak tanulmányi utakat szervezhettem, vezettem a Miskolci Művészetek Házába, a Budapesti Művészetek Palotájába, az új Nemzeti Színházba, a Magyar Állami Operaházba, vagy a Gödöllői Királyi Kastélyba.
Elmélyült gondolataimból a kapitány figyelmeztetése zökkentett ki, aki arra kérte utasait, hogy készüljünk fel a leszállásra.
Amsterdam következik!
A tranzit váróban kellett várakoznunk mindaddig, amíg a MALÉV gépet felkészítették fogadásunkra.
Itt találkoztam Verebes István magyar előadóművésszel, rendezővel, színház igazgatóval, akivel végre magyarul válthattam szót.
Ez már Európa!
Majdnem Magyarország…
A MALÉV gépen már nem a múltammal, hanem a jövőmmel foglalkoztam.
Nagyon örültem annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok öt államába bekukkanthattam, de szomorú szívvel gondoltam arra, hogy NEW YORK nem fért bele ebbe a programba.
Oda pedig mindenképpen el akartam jutni! Erre diákkori elhatározásom is kötelezett.
Ezt meg kellett szerveznem!
Nem sokat töprengtem, miután azt a kedvező hírt olvastam az interneten, hogy 2011.04.06. –tól beindítják a közvetlen légi járatot Budapest és New York között.
Azonnal lefoglaltam a helyemet az első járaton, s április hó 7-én már a New Yorki JFK. reptéren landoltam.
„Ha lúd, legyen kövér!”, tartja a magyar közmondás.
Óriási ötletem támadt.
Az életben még egyszer nem igen fogok eljutni Amerikába, ezért úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki az Egyesült Államok fővárosát, Washingtont.
Meg kell látnom a Capitoliumot és a White House-t.
A Fehér Ház előtt még egy tüntetésnek is részese lehettem.
Ezeket a felejthetetlen élményeket külön fejezetben írtam meg:
„NEW YORKBÓL – WASHINGTONBA” címmel, amely megjelent a www.royalmagazin.hu/utazas rovatban.
Haza érkezésem után, két miskolci vállalkozó kérésére – hét esztendei szünet után – felvállaltam a tiszai személyhajózás újra indítását.
A 100 személyes „LEÁNYFALU M/S.” programjait elvittem a budapesti, miskolci és debreceni utazási kiállításokra.
Megszerveztem – korábbi hagyományaimhoz híven – az ünnepélyes szezonnyitást a tiszacsegei kikötőben, április 29-én.
BUDAPESTI UTAZÁSI KIÁLLÍTÁSON
ÜNNEPÉLYES SZEZONNYITÁS TISZACSEGÉN: 2011.04.29.
ÚJRA HAJÓZUNK A TISZÁN
Nagyon változékony időjárást értünk meg ezen a nyáron.
Harminchét fokos kánikulát hideg, esős napok váltottak fel.
Szélviharok, felhőszakadások közben nem volt ritka a jégeső sem.
Augusztus derekán már sárgulni és hullani kezdtek a falevelek.
Mintha az egész életünket akarta volna visszatükrözni az egész klímaváltozás.
Aggódva tekintettünk a közelgő érettségi találkozónkra.
Hatvan esztendő telt el azóta, hogy érett emberként hagytuk el az almamátert.
Vajon hány falevél hullott le időközben osztályunk fájáról?
Negyvenhatan voltunk az osztályunkban.
Az osztályunk egybehangzó véleménye alapján az osztálytitkári tisztséget tölthettem be, ami számomra nagyon megtisztelő volt.
Érettségi után az élet különféle területeire szóródtunk szét.
Többen folytatták tanulmányaikat az egyetemeken, de nem mindenkinek sikerült felvételt nyernie.
Ötévenként rendszeresen megszerveztük a találkozóinkat.
Külföldről is szívesen jöttek haza barátaink, kivéve az Amerikába került osztálytársunkat.
Sajnos, volt kedves tanáraink valamennyien örökre eltávoztak, így már csak a sírjuknál tudtuk elhelyezni az emlékezés virágait.
60 ÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓNK
Mindössze már csak tizenketten örülhettünk egymásnak volt iskolánkban, egykori osztály ter-münkben, majd a szokásos közös ebéden.
El is határoztuk, hogy ezen túl már évenként találkozunk. Éreztük valamennyien, hogy roha-mosan fogy az időnk
Rövid idővel találkozónk után újabb két osztálytársunktól kellett véglegesen megválnunk.
Ki lesz a következő?
Ez a gondolat egyre többször megfordul a fejünkben.
Közeledik az én életemben is egy jeles évforduló, a nyolcvanadik születésnapom.
Úgy érzem, hogy ezt méltóképpen, megfelelő – nem mindennapi – körülmények között illenék megünnepelni.
A görög kultúra bölcsőjére, Athénre esett a választásom.
Az Akropoliszon, Aphrodité istennő lábaihoz kell eljutnom…!
Ezt azonban még meg is kell érnem.
Elhatározásomat tett követte.
Lefoglaltam az internet segítségével a szobát a Dorian Inn Hotelben, s megvásároltam a repülőjegyet november hó 25-re a MA 232. sz. járatára.
Korán reggel, 06.28 órakor indult a TVK. IC. Miskolcról, így tíz órakor ismét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felújított, kibővített impozáns csarnokában gyönyörködhettem.
BESZÁLLÍTÁSRA VÁRAKOZVA
Pontban tizenkét órakor negyven utassal a fedélzetén kigördültünk a kifutó pályára.
Szélcsendes, enyhe időben emelkedtünk 12.166 méter magasságig, ahol már csak az alattunk úszkáló felhőkben lehetett gyönyörködni a szikrázó napsütésben, -65 C. fok külső hőmérsékletben, 788 km/ó. sebességgel
A szokásos bemutatkozások után bemutatták a kis képernyőkön a biztonsági előírásokat, s megkezdték az „uzsonnák”/!/ kiosztását.
Nagyon szegényesnek találtam az ellátást.
Kis sonkás zsemle, kávé, üdítő… Elmaradt a whisky!
A gazdasági válság itt is érezteti hatását.
Pontosan érkeztünk az athéni El. Venizelos Int. Airportra.
Most kellett volna az órát átállítani egy órával előbbre, de ezt most nem tettem erre a rövid időre.
A világ második /:területileg!:/ legnagyobb repterén landoltunk, amelyet a 2004-es olimpia idejére korszerűsítettek.
Mindenütt mozgó lépcsők és futó járdák segítik a gyors és kényelmes közlekedést.
Így mi is gyorsan eljutottunk a metró végállomásig, ahonnan indulni kellett a belvárosba.
A 3.sz. kék színű vonalon negyven perc alatt lehet bejutni a városközpontba, a Syntagma /:alkotmány :/ térre. Gyors átszállás után még két megálló és megérkeztünk az Omonia /:Egyetértés:/ térre.
Innen már csak öt perces séta és megjelent a tizenkét emeletes Dorian Inn Hotel.
Kedves fogadtatás a recepción, megkaptam a mágneskártyát, amely nyitja a kilencedik emeleten az átmeneti otthon ajtaját.
Honfoglalás után irány a tetőterasz a tizenkettedik emeleten.
Káprázatos látvány tárult ki a szemünk előtt!
Az Akropoliszon teljes megvilágításban, sziporkázó fényárban bontakozott ki a Parthenon.
Nyolcvanadik születésnapom legszebb ajándéka.
Katalin névnapja is csodálatos keretet kapott az ünnepléshez.
TOPON VAGYUNK
Eltelve a gyönyörűséges látványtól, elindultunk ismerkedni Athén belvárosával. A Pireus utca esti fényei kápráztattak el bennünket.
Azonnal betértünk az utunkba esett első ajándék üzletbe, ahol meg is vásároltuk a szokásos szuveníreket. Természetesen az Akropoliszt ábrázoló kis mütyürt vásároltam meg, amely egyben működő órát is tartalmazott. Kathleen most is a hűtő mágneseknél állt meg.
BŐSÉGES ÁRUVÁLASZTÉK
A jó vásárlásra áldomást kell inni, ezért betértünk egy közeli étterembe, ahol görög zenét is hallgathattunk. Megszólalt közben a „belügyminiszter” is, ezért a görög ízeket is meg kellett kóstolnunk.
ÉTTEREM A PLAKAN
Jó hangulatban fogyasztottuk el a Katalin napi ünnepi vacsorát, görög italok kíséretével.
A fiatal bárányhúsokból grillezett ételek nagyon megnyerték tetszésünket. Különlegességnek számított a nálunk igen ritkán előforduló étek.
A hosszú nap élményeivel telve tértünk nyugovóra.
A kellemes, kényelmes szoba ablakán kitekintve a várost körül ölelő hegykoszorú bontakozott ki. Előttünk ismét az Akropolisz s a Lykobettosz magaslatai tekintettek vissza, s ezeket látva még a szokásos reggeli tornámat is vidámabban végeztem.
Bőséges reggeli után indultunk el a város meghódítására.
Irány az Ó-város, ott is a központi hatalmas piac, ami mindent elárul egy városról.
GYÜMÖLCSÖK ÉS KOLBÁSZ MINDEN MENNYISÉGBEN
BÁRÁNYOK ÉS MALACKÁK SZÉLES VÁLASZTÉKA
Micsoda hangzavar! Az eladók egymás hangját túllicitálva kínálják portékájukat.
Ehhez hasonlót csak a római nagy piacon és Szicíliában tapasztaltam.
Szombat lévén a reggeli órákban óriási a vásárló tömeg.
Itt könnyű dolguk van az athéni háziasszonyoknak, azt kapnak, mi szemnek – szájnak ingere.
A vasárnapi ebéd elkészítéséhez szükséges alapanyag minden minőségben rendelkezésre áll.
Tapasztalataink szerint a főétkezést a gyenge bárány húsok képezik.
Csak végig nézve ezt a gazdag kínálatot, megindulnak a gyomornedvek…
Rohan az idő, s még oly sok mindent szeretnénk megnézni ebben a városban.
Különösen kíváncsi voltam a város központjára, a Syntagma /:Alkotmány:/ térre, ahol az utóbbi időkben véres csatákba torkollott tüntetések zajlottak napokon, heteken keresztül.
Bízva abban, hogy az új elnök megválasztása lecsitítja a kedélyeket, nem lesznek zavargások, nyugodt szívvel közeledtünk az esti híradásokból már oly annyira ismert parlamenthez.
PARLAMENT – NYUGALOMBAN
SYNTAGMA TÉR, GRAND BRETAGNE LUXUS HOTEL
ELŐRE! NARANCSOK SOKASÁGA
ŐRSÉGVÁLTÁS AZ ISMERETLEN KATONA SÍRJÁNÁL
A parlament előtt óránként történik az őrségváltás. A ceremóniára még a helybéli görögök is nagy izgalommal várakoznak fényképező gépekkel, kamerákkal, hogy megörökítsék ezt a szép eseményt. Ezt tettük mi is. Lencsevégre kaptam néhány katonát, akik szemrebbenés nélkül tűrték nagyon fegyelmezetten a fotósok támadásait.
Hivatásos fotós is tartózkodik a téren, aki eteti a galambokat, s öt euróért bárkiről készít egy emlékfotót. Ezt a lehetőséget Kathleen sem hagyta ki.
KÁVÉSZÜNET
Az őrségváltás után egy kis kávé szünetet tartottunk a főtéren. Hatalmas étterem-kávézó teraszán sikerült egy üres asztalt lefoglalnom. Telt ház volt ugyanis az étterem, kávézó minden helyiségében. A +15 C. fok meleget igyekezett mindenki kihasználni a szabad levegőn. Azért is örültem ennek a helynek, mert innen át tudtam tekinteni az egész teret, ahol most csak a sétálgató emberek, fiatalok élvezték a szombati nyugalmat. Feltételezhetően ők is örültek – velünk együtt – a megért nyugalomnak.
Jól öltözött hölgyek, urak jó hangulatban múlatták az időt.
Nem is értem utólag, hogy miért is volt az a nagy elégedetlenség?
Láthatóan jól élnek! Még a nyugdíjasok sem panaszkodhatnak, hiszen az átlag nyugdíjuk: 1.620.- EURO, szemben a mi: 332.- EURO –nkkal.
Nem sokat kellett várakozni azonban, hogy újra megtöltsék a teret az elégedetlenkedő, főleg fiatalok.
Most azonban nem politikai követeléseket írtak zászlóikra, transzparenseikre, hanem az állatok védelmére álltak ki, kórusban üvöltve a számunkra érthetetlen görög szöveget.
Csak az angol nyelvű feliratokból derült ki számunkra egyértelműen, hogy mit követelnek.
Ennek már nem akartunk részesei lenni, ezért bevetettük magunkat a város „Váci” utcájába, hogy megismerkedjünk a görög főváros divatjával. ERMOU utca!
TILTAKOZÓK
ERMOU: SÉTÁLÓ – BEVÁSÁRLÓ UTCA
Fényes üzletek, márkás áruválaszték a világ minden tájáról.
Feltűnő volt számomra, hogy minden második üzletben cipőt, csizmát, lábbelit árultak.
ÜZLETBEN
ITT IS MEGJELENTEK A TÜNTETŐK
Végig jártuk az egész sétáló utcát, közben be – betekintettünk egy-egy érdekesnek ígérkező üzletbe.
Az utca végén kuriózumnak ígérkezett a térképem alapján egy bizánci stílusú templom.
KAPNIKAREIA
PIREUS KIKÖTŐ
ÓRIÁS KOMP A PIREUSI KIKÖTŐBEN
Túlzott reményeket tápláltam Görögország legnagyobb kikötője iránt.
El sem mertem volna képzelni, hogy úgy haza utazom ebből az országból, hogy ne látogassam meg a legnagyobb Égei tengeri kikötőt..
Bár ne tettem volna!
Rendkívül nagy csalódás ért!
Egy lepusztult várost találtam a tenger partján.
Athén után mintha nem is ebben az országban lennénk.
Ide terveztem egy hangulatos ebédet, de a környéken sem találtunk arra alkalmas éttermet.
Érdeklődtem taxi sofőröktől, de olyan lemondó tekintetekkel válaszoltak, hogy le kellett mondani az elképzelt születésnapi ebédről, a legnagyobb sajnálatomra.
Ahogy jöttünk, úgy tértünk vissza a vasúton a fővárosba.
Itt aztán találtunk egy elfogadható éttermet, amely zsúfolásig telve volt vendégekkel.
Várakoznunk kellett, amíg a főpincér biztosítani tudott számunkra két helyet.
Speciális étterem volt, ahol kizárólag a tenger gyümölcseiből készítették az ételeket.
Ebből én nem kértem, Kathleennak viszont annál nagyobb volt az öröme. Ő kifejezetten szereti a tengeri herkentyűket.
Számomra maradt csak a hideg görög sör…
Az ünnepi vacsorával ezért még várni kellett.
Alig hittem, hogy haza érjünk a szállodánkba, ahol kellemes körülmények között lehet elkölteni a leg igényesebb ételkölteményeket is.
Fel a tizenkettedik emeletre, ahol a gasztronómiai élmények mellett a csodálatos esti panorámában is lehet gyönyörködni, hiszen előttünk a ragyogó fényekben tündöklő AKROPOLISZ.
Kellemes hőmérsékletű étteremben fogadott bennünket a mindig vidám bár pincér, aki a kellemes zenét dúdolva keverte, mixelte a finom koktélunkat.
MIÉNK A VILÁG
MEGÉRTEM! 80 !
ÜNNEPI HANGULATBAN
Ízletes vacsora után tértünk nyugovóra, hogy kipihenjük magunkat az utolsó napi fárasztónak ígérkező program előtt.
Jól esett a reggeli torna a nyitott ablaknál beszűrődő friss levegőn.
Kedvezett az időjárás. Alig néhány felhőfoszlány tarkította a kék eget. A felkelő nap sugarai nem fukarkodtak beborítani a fehér sziklás Akropoliszt és a szomszédos Lykabettoszt aranyló fényükkel.
Jókedvűen, vidáman fogyasztottuk el az ízletes reggelit, tele várakozással. Vajon mit rejteget a mai nap, számunkra.
Utazásunk legfőbb célja, az Akropolisz következett.
Az Omonia térről csupán egy, az AKROPOLI megállót kellett elérnünk
STÍLSZERŰ MEGÁLLÓ: AKROPOLI
Vasárnap lévén egymás után érkeztek a csoportok a világ minden tájáról.
Bábeli nyelvzavar volt tapasztalható.
Az idegenvezetők a görög nyelven kívül leginkább az angolt használták.
Úgy tűnt számomra, hogy ezen a ponton mindenki le akarja filmezni, fotózni, megörökíteni a látottakat.
Ketten, idegenvezető nélkül segítettük egymást a történelmi köveken feljutni a csúcsra.
A fiatalos társaságban mi voltunk a legidősebbek, talán a legkitartóbbak is?
Felemelő érzés volt bejárni azokat az utakat, amelyeken évszázadokkal előbb perzsák, velenceiek, görögök, sőt a második világháborúban német tisztek is megfordultak.
AZ ELSŐ LÁTVÁNYOK
DIONÜSZOSZ SZÍNHÁZ
KÖZELEDÜNK…
ALATTUNK A VÁROS: ATHEN
IME A KARIATIDÁK!
PARTHENON – EREKTHEION ELŐTT
CSÚCSON VAGYOK!
FINTA LA COMEDIA!
Csodálatos érzés volt látni, megtapasztalni azt a gigantikus munkát, amelyet évszázadokkal előbb létrehozott az emberiség.
Még romjaiban is érzékelni lehet a művészeti teljesítményt.
AFRODITÉ istennő képzeletbeli lábainál adtam hálát teremtő Istenemnek, hogy megértem nyolcvanadik születésnapomat, s ebben a környezetben ünnepelhettem meg méltó módon.
Élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve tettünk még egy sétát az AKROPOLISZ tövében.
Üzletek, éttermek, kávézók sokasága váltotta egymást nyitott ajtókkal, csalogatva a turistákat beljebb és beljebb.
Nem volt nehéz dolga annak a leleményes pincérnek, aki barátságos mosollyal kínálta étterme bőséges választékú étlapját.
Meg is éheztünk a fárasztó sétában, de kedvünkre valónak találtuk a hangulatos éttermet is.
Nem csalódtunk! Finom ebédet, s hűtött görög sört kaptunk ebédre.
MÉG MINDIG FINOM A GRILLEZETT BÁRÁNY…
Irány a DORIEN HOTEL!
Bőröndjeink már útra készen, becsomagolva vártak ránk.
Kedves emlékekkel távoztunk átmeneti otthonunkból, hogy újra haza térjünk megszokott kis miskolci fészkünkbe.
ADIEAU ATHEN!
ÍRTA: KISS LÁSZLÓ
