2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Újabb kihűléses halálesetek Borsodban

Újabb kihűléses halálesetek Borsodban

Két újabb áldozatot követelt a hideg időjárás, ezúttal Edelényben és Sajószentpéteren. Mindkét esetben a helyszínre érkező orvos az idegenkezűséget kizárta és a halál okaként kihűlést állapított meg. December elsején reggel házának bekerített udvarán, a földön fekve holtan találtak rá egy 75 éves edelényi férfira. Az idős bácsi azt megelőzően szédülésre, rosszullétre panaszkodott. Más betegsége nem volt, gyógyszert nem szedett.

Egy nappal később, december másodikán ugyancsak házának bekerített udvarán, a földön fekve hűlt ki Sajószentpéteren egy 60 éves férfi. A beszerzett információk alapján az elhunyt italozó életmódot folytatott és ittasságából adódóan már nem tudott a lakásába menni.

Mindkét esetben a helyszínre érkező orvos az idegenkezűséget kizárta és a halál okaként kihűlést állapított meg. A rendkívüli halálesetek bekövetkezésének körülményeit az Edelényi-, valamint a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja.

Információs háttér:

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt év téli időszakában 20-an veszítették életüket kihűlés miatt, az idén pedig már nyolcan haltak meg.

A különböző egyedi esetek vizsgálata során a rendőrség azt tapasztalta, hogy míg korábban és jellemzően közterületen fordultak elő ilyen jellegű elhalálozások, addig az elmúlt év téli hónapjaiban több saját tulajdonú ingatlanban történt kihűlés is előfordult.

A rendőrség kéri a lakosság segítségét, amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon.

Fontos hangsúlyozni, hogy a probléma nem elsősorban rendőrségi, hanem szociális, össztársadalmi ügy! A hidegebb, téli időjárás beköszöntével fordítsunk nagyobb figyelmet azon embertársainkra, akik elsősorban az utcán élik mindennapjaikat. Lehetőségeink szerint segítsünk azoknak is „túlélni” a hideg időszakokat, akik szociális hátterük miatt ezen a téren is veszélyeztetettek. A hűvösebb, csapadékosabb napok közeledtével elsősorban a hajléktalan, idős, egyedülálló, vagy más okból gondoskodásra szoruló személyekre kell odafigyelni. Hiszen az adatok azt mutatják, hogy nemcsak a hajléktalanokat érinti a kihűlés veszélye!

Az Edelényi-, valamint a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp