2026. 05. 3. vasárnap

Tímea, Irma

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Meggyújtották a adventi gyertyákat Mezőkövesd
11584-advent-mezokovesden

Meggyújtották a adventi gyertyákat Mezőkövesd

Beköszöntött az Advent, a várakozás és a felkészülés időszaka. Mezőkövesden idén is közös gyertyagyújtásra invitálták a városiakat Advent első és második vasárnapján.

Advent, vagyis Adventus Domini magyarul az Úr eljövetele, vagy röviden: Úrjövet. Advent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka. Jézus születésének közeledtét, az Adventot nem csak családunkkal, hanem városi szinten is megünnepelhetjük, így érezve az összetartozást.
Így történt Mezőkövesden is. A településen gyönyörű műsorral kedveskedtek az általános iskolások az Advent első vasárnapján összegyűlt közönségnek. A megható műsort követően dr. Berkes László plébános megáldotta a hatalmas adventi koszorút, melyet a Kertbarát Egyesület áldozatos munkájának köszönhet a város. A gyönyörű beszéd közben a koszorún meggyújtották az első gyertyát, mely azt üzeni mindenki számára, hogy elkezdődött a felkészülés időszaka.
A csodálatos műsor és a gyertyagyújtás után mindenkit vendégül láttak egy forró teára vagy forralt borra, a gyermekek pedig szaloncukrot is kaptak ajándékba.

Advent második vasárnapján, december 4-én szintén délután fél ötre várták a közösen ünneplőket a szervezők. Ez alkalommal a Szent László Ifjúsági Kamarakórus, a MASZK, az Egészségklub görögtánc csoportja adott elő szívet-lelket melegítő műsort. A közös éneklés után pedig meggyújtották a második gyertyát is az adventi koszorún.
Advent harmadik vasárnapjára, december 11-ére is nagy szeretettel várnak mindenkit a szervezők, amely keretében a Zeneiskola tanárainak műsorát, a Matyó Néptáncegyüttes bemutatóját, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület előadást tekintheti meg a közönség.
A gyertyagyújtások után minden alkalommal forró teával, forralt borral, szaloncukorral várták a közös ünneplésen résztvevőket.

P. V.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés