2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szakszervezeti vezetők Júdás-csókja

Szakszervezeti vezetők Júdás-csókja

A Jobbik elutasítja a három szakszervezeti konföderáció, valamint a kormány által tegnap aláírt megállapodást, melyben a felek – állítólag a munkavállalók érdekeit védve – deklarálják, hogy az új Munka Törvénykönyvére szükség van, az egyezik a nemzetközi joggal, megtörténtek a szakmai egyeztetések, és összességében javasolható annak megszavazása. Cserébe a szakszervezetek nagyobb munkaidő-kedvezményt, vezetőik nagyobb védettségét, a szakszervezeti tagdíj további munkáltatói levonását, illetve a munkáltatónál történő helységhasználati jogot kapják meg. Az egyszerű munkavállalók pedig mindössze annyit éreznek ebből a megállapodásból, hogy a túlóráért járó ellentételezés immár nem a munkáltató egyedi döntésétől függően lehet szabadidő vagy bérpótlék, hanem az megállapodás tárgyát képezi.

A konföderációknak a több száz elfogadhatatlan pontból egyetlenegyet sikerült javítani, cserébe „eladták a lelküket”, legitimáltak egy olyan törvénytervezetet, amely nem háromoldalú, kompromisszumos egyeztetések eredménye, és továbbra sem egyezik a nemzetközi joggal. Ugyanis attól, hogy néhányan aláírnak egy papírt, ez még nem valósul meg.

A megállapodás ellenére a törvény olyan kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat, hogy szinte nincs is olyan passzus, ami védelmet adna nekik, amit a munkáltató komolyabban meg tudna sérteni. De a szakszervezeteknek gyakorlatilag semmi érdemi törvényi lehetősége nem lesz fellépni a munkavállalók megmaradt jogaiért sem, szájjártató gittegyletté válnak. Igaz, a megállapodás értelmében mindezt a munkáltató helységében, és amíg van tagság, addig némileg több munkaidő-kedvezménnyel, és kicsit több védett tisztségviselővel tehetik majd. Amíg lesznek tagok. Mert ha egy szervezet léte értelmetlen, öncélú, akkor a tagság igen hamar kikopik alóla – ez vár a szakszervezetekre is.

Ez az egyezség igen jól mutatja, hogy egyes szakszervezetek, konföderációk számára mi a fontosabb: az öncélú lét biztosítása vagy a valódi munkavállalói érdekvédelem?

Semmiért mindent, főképp a szakszervezeti mozgalom kevés megmaradt becsületét – a tegnapi megállapodásnak ez a lényege. Ezt a Jobbik teljes mértékben elítéli, mivel az a magyar emberek érdekeivel ellentétben egyoldalúan a Fidesz-kormány érdekeit szolgálja. A Jobbik mint a nemzeti ellenzék pártja viszont továbbra is határozottan kiáll a munkavállalói jogok valódi érvényesítéséért.

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp