2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Elsősegélynyújtó képzések ózdi óvodák részére
11287-elsosegelynyujto-kepzesek

Elsősegélynyújtó képzések ózdi óvodák részére

Az egyik meghatározó háztartási vegyi-árut gyártó cég a Léghajó Programmal együttműködve országos eseménysorozatot indított. A társadalmi célú támogatás, melynek összege 2 millió forint, Budapest és 9 megye megközelítőleg 150 óvodájának nyújt lehetőséget arra, hogy pedagógusaik átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket kaphassanak a hirtelen kialakuló gyermekbetegségekről és az életet veszélyeztető balesetekről, valamint azok kezelési módjáról.

A cég országos programjának célja, hogy az elsősegélynyújtó kurzusokon résztvevő óvónők olyan használható elméleti és gyakorlati tudásra tegyenek szert, amelyek segítségével határozottan és képzetten tudnak cselekedni veszélyhelyzet esetén. Az eseménysorozat keretében a Léghajó Program szakemberei – a vészhelyzeteket gyakorlatban is ismerő, évtizedes gyakorlattal rendelkező orvosok, diplomás nővérek – oktatnak az óvodásoknál előforduló leggyakoribb vészhelyzetekről, betegségekről és azok kezelési módjáról.

A Budapesten és 9 megyében  megvalósuló program, melynek támogatási összege 2 millió forint, közel 150 óvoda pedagógusának ad lehetőséget gyermek elsősegélynyújtó ismeretek elsajátítására. A megyék kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a képzések olyan helyre jussanak el, ahol erre a legnagyobb szükség van. A cég egy-egy kurzust azoknak a településeknek is felajánl, ahol a vállalat Magyarországon működik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe korábban már két tanfolyam is eljutott a cég támogatásával, de az éves program keretéből még egy további képzés megtartására is lehetőség nyílt. A szakemberek úgy gondolták, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyének kínálják fel a kurzust, melynek köszönhetően november 8-án, az ózdi óvónőkhöz is eljutott a gyakorlati oktatás. A kurzuson összesen 15 óvónő vett részt Ózd 13 óvodájából , ahova összesen 1182 gyermek jár. A képzésen résztvevő intézményeket a megadott szempontok alapján az Ózdi Önkormányzat jelölte ki. A tanfolyamon részt vevő óvodák megkapták a Léghajó Program védjegyének számító matricát is, amely a szülők számára ad jelzés arra, hogy az intézményben elsősegélynyújtásból is felkészült óvónők dolgoznak.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés