2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Sokszínű színház: egy híján húsz féle előadással várja közönségét novemberben a miskolci teátrum

Sokszínű színház: egy híján húsz féle előadással várja közönségét novemberben a miskolci teátrum

Kivételes műfaji sokszínűség várja novemberben a nézőket a Miskolci Nemzeti Színház négy játszóhelyén.

Az évad eddigi két új bemutatója (Túl a Maszat-hegyen és Az arany ára) után most operaelőadásra készül a Miskolci Nemzeti Színház társulata és vendégművészei. Puccini Bohéméletét Halasi Imre állítja színpadra, a premier november 25-én lesz a Nagyszínházban. Mindezek mellett azonban tizenhat másik előadással is találkozhat a miskolci közönség: musical és klezmer musical, piaci játék, életjáték és bábjáték, színmű, tragikus komédia és komédia, zenés meseelőadás és zenés bolondság valamint táncelőadás és mozgásszínházi előadás egyaránt fellelhető a novemberi műsorban. Az elmúlt években folyamatosan nagy sikerrel játszott előadások mellett két régebbi előadás is újra műsorra került. 2004-ben mutatta be színházunk A dzsungel könyve című musicalt a Kamaraszínházban, ami 2008-ban elérte a 120. előadást. Most – kétévadnyi szünet után – újra látható Miskolcon ez a remekbe szabott musical, ám ezúttal a Nagyszínházban, hogy ezzel is eleget tegyünk nézőink kérésének: legyen gyermekelőadás a Nagyszínházban is. A dzsungel könyve első előadása november 11-én lesz látható, és ekkor kerül színre az utoljára 2009-ben látott tragikus komédia is, Az élet mint olyan Máhr Ágival, Bősze Györggyel és Áron Lászlóval a Játékszínben.

A fotókat Bócsi Krisztián készítette.

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp