2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Személyi és pénzügyi döntések Tiszaújvárosban
11079-penzugyi-es-gazdasagi-dontesek-tiszaujvarosban

Személyi és pénzügyi döntések Tiszaújvárosban

Viszonylag kevés napirendi pontot tárgyalt október 27-én tartott ülésén Tiszaújváros képviselő-testülete. A grémium többek között személyi kérdésekben döntött, határozatot hozott az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és az önkormányzati intézmények foglalkoztatási létszámával, illetve a gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatban. A testület néhány pénzügyi tárgyú döntés mellett határozott a 2012/2013-as oktatási évre vonatkozó önkormányzati tankönyvtámogatás mértékéről.

Személyi kérdések
Személyi kérdéseket tárgyalva zárt üléssel kezdte munkáját a testület. Az ezt követő polgármesteri tájékoztatóban Bráz György elmondta, a korábbi évek gyakorlatát követve a testület állami kitüntetések adományozását kezdeményezte. A polgármester közölte, a zárt ülés második napirendi pontját tárgyalva – az érintett kezdeményezésére – a testület közös megegyezéssel november 30-ai hatállyal megszüntette Weisz György, a Tisza Média Kft. ügyvezető igazgatója munkaviszonyát. A nyugdíjba vonuló ügyvezetőnek köszönetét fejezte ki a képviselő-testület a Tiszaújvárosban végzett munkáért. Több képviselő szükségesnek tartotta, hogy a nyilvános ülésen is megköszönje az igazgató munkáját. Árvai Julianna a Tisza Média színvonalas működtetése mellett az intézményekkel való kapcsolattartást, a szakmai programok rendszeres bemutatását emelte ki. Kovács Tibor néhány emlékezetes produkció – szilveszteri műsorok, Triatlon TV – mellett a kiegyensúlyozott tájékoztatást említette Weisz György érdemeként. Kanyok Attila ez utóbbi megállapítást vitatta, szerinte nem nevezhető pártatlannak és kiegyensúlyozottnak sem a Tiszaújvárosi Krónika, sem a Tisza TV, mindazonáltal ő is megköszönte a távozó ügyvezető munkáját. Kiss László a sikeres pályázatokat, az élő közvetítések meghonosítását emelte ki. Bráz György polgármester sikeresnek minősítette a helyi televízió és a városi hetilap működését, s hangsúlyozta, hogy Weisz György irányításával eredményesen gazdálkodott a Tisza Média Kft. A megüresedő ügyvezetői posztra – bár ezt nem írja elő a törvény – pályázatot írt ki a testület. Az állás 2011. december 1-
jétől tölthető be és a kinevezés határozatlan ideig szól.

Céges ügyek

Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál és az önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak létszámát érintő kérdések tárgyalásával folytatta munkáját a testület. A grémium hozzájárult ahhoz, hogy a Tiszaújvárosi Városgazda Kft. 2011. november 1. – 2012. március 15. között 15 fő 8 órás közterület-gondozó munkavállalót alkalmazzon, ugyanakkor a Városi Intézményellátó Szervezet létszámkeretét – álláshely megüresedés miatt – 4 fővel csökkentette. A képviselő-testület még erősebb felügyeletet kíván érvényesíteni az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok napi gazdasági tevékenysége során. Ennek szellemében több pontból álló határozatot fogadott el a testület. Így például a szerződéseket ellenjegyeztetni kell az adott cég jogi képviselőjével, illetve a könyvelést végző TiszaSzolg 2004 Kft. főkönyvelőjével. A számlákat szintén ellenjegyeztetni kell a főkönyvelővel, szolgáltatások igénybevétele esetén a befogadott készpénzes számla összege nem haladhatja meg a bruttó 50 ezer forintot, s a házipénztárakból ugyanazon szállító részére ugyanazon a napon csak egy számla fizethető ki.

Pénzügyi döntések
A képviselő-testület több pénzügyi tárgyú, a költségvetést érintő döntést is hozott. Egyebek mellett 480 ezer forintos keretösszeget hagyott jóvá a rendelőintézet fiziko- és balneoterápiás részlegének javítási, karbantartási munkáira és 3,5 millió forintot csoportosított át a polgármesteri hivatal költségvetéséből a Derkovits Kulturális Központ költségvetésébe a várossá nyilvánítás 45. évfordulója alkalmából megjelenő Képes Krónika kiadására, s engedélyezte, hogy az intézmény igazgatója megkösse az ehhez szükséges szerződéseket.
Nem az idei, hanem a jövő évi költségvetést érinti a 2012/2013. oktatási évre vonatkozó önkormányzati tankönyvtámogatásról szóló döntés. Ennek értelmében a tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező, tiszaújvárosi és nem tiszaújvárosi alap- és középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló gyerekek, illetve a 23. életévüket be nem töltött nagykorú személyek a tankönyvár 50 %-a, de maximum 6 ezer forint erejéig részesülhetnek támogatásban. Egyedül álló szülő által nevelt gyermek esetében az ár 50 %-a, de maximum 10 ezer forint lehet a helyi támogatás.

Ferenczi László

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!