2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A Figura Stúdió Színház sikerdarabja Miskolcon
11104-a-figura-studio-szinhaz-sikerdarabja-miskolcon-01

A Figura Stúdió Színház sikerdarabja Miskolcon

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház őszi turnéjának egyik állomása Miskolc, ahol Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című mozgásszínházi előadás lesz látható Bozsik Yvette rendezésében november 8-án 19 órakor a Kamaraszínházban. Az előadás az „eszköztár megújításáért” idén elnyerte a zsűri különdíját a 9. Nemzetiségi Színházak Kollokviumán.

 

Peter Handke

AZ ÓRA, AMIKOR SEMMIT NEM TUDTUNK EGYMÁSRÓL

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása

 

Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadás nagyszerű alkotók találkozásából született. A neves osztrák író, Peter Handke híres, szavak nélküli darabját Magyarország egyik legelismertebb koreográfusa állította színre, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely közreműködésével.

„Film és színház úgy van együtt ebben a produkcióban, hogy megvalósítja azt, amit a kortárs demokratikus beszéd lényegének gondolok: nem ironizálják, hanem erősítik egymást. […]

Bozsik Yvette és Iványi Marcell bámulatosan szép groteszket talált ki a gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi Peter Handke színműre. A darab maga is bámulatos: ott ül az ablakban az író, és bámészkodik. Jönnek-mennek az emberek kint a téren – meg bent a fejében, ő meg válogatás nélkül leírja őket. Van abban valami különösen talányos, hogy Handke ezt 1992-ben műveli, amikor már egy éve javában dúl a balkán háború, amellyel kapcsolatos nézetei (ti. hogy a szerbek volnának az áldozatok, és olyannyira ezt hangoztatta, hogy az emberiség-ellenes bűnökkel vádolt Milošević tanúnak kérte fel a hágai bíróságon) komoly gondot okoztak mindazoknak, akik zseniális életművét tisztelték.” (Selyem Zsuzsa)

Az előadás az „eszköztár megújításáért” a zsűri különdíját nyerte el a 9. Nemzetiségi Színházak Kollokviumán 2011-ben.

 

Előadják:
Antal József, Bartha Boróka, Boros Béla, Boros Mária, Gáll Kata, Györfi Csaba, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Moşu Norbert-László, Nora Covali, Oláh Hilda, Osváth Ildikó, Pál Levente, Szabó Eduárd, Sipos Réka, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér, Vass Csaba

 

Zene: Cári Tibor, Yonderboi, Schubert
Fénytervező: Pető József
Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs
A rendező munkatársa: Iványi Marcell

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

 

2011. november 8. 19 óra • Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés