2025. 02. 13. csütörtök

Ella, Linda
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » „Sikerre van ítélve az új rádió”

„Sikerre van ítélve az új rádió”

Mondta a mai sajtótájékoztatón Tóth-Szántay József, a Rádió M ügyvezetője, ugyanis meglehetősen régóta ez az első, igazi miskolci, kereskedelmi rádió.

A Rádió M (FM 101.6) jelenleg az egyetlen valóban miskolci, azaz Miskolcon, stúdióval rendelkező rádió, mely a borsodi megyeszékhely és 30-50 kilométeres körzetében fogható.Szeretnék ha az egész megye hallhatná őket, ezért a tulajdonosok – a Mátra Centrum Kft. – pályáztak egy ózdi és egy kazincbarcikai frekvenciára is.

A Rádió M-nek jelenleg három főállású és összesen 12 munkatársa van.

A Rádió M műsorát  öt idősávra  osztották: a reggeli műsor 6 és 10 óra között, a délelőtt 10 és 15 óra között, a délutáni 15 és 20 óra, az esti 20 és 23 között hallható.
Zenei kínálatában az elmúlt 10-11 év terméséből válogatnak, azon belül pedig kiemelt figyelmet szentelnek azoknak a magyar felvételeknek, melyeket a többi rádió nem nagyon játszik.

A Rádió M honlapja már működik, és a www.fmradiom.hu és a www.fmradiom.com címeken érhető el.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés