2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A régészetet is elérték a kormányzati megszorítások

A régészetet is elérték a kormányzati megszorítások

A kulturális örökség védelméről szóló törvényhez benyújtott, a kormánypárti képviselők által tegnap megszavazott módosító javaslatból egyértelműen megállapítható, hogy a Fidesz-KDNP által végrehajtott megszorítások újabb szakterületet, ezúttal a régészetet is elérték.

A fideszes L. Simon László által vezetett szakmai bizottság az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága által benyújtott módosító javaslat tartalma szerint a beruházásokat megelőző, a törvény által kötelezően előírt régészeti feltárás költségei a jövőben nem haladhatják meg a beruházás értékének 1 százalékát, illetve a 200 millió forintot. Ez az érték a korábbi előírás alapján minimum 0,9 százalék volt, a gyakorlatban pedig a nagyobb beruházások 2,6 százalékát tette ki a feltárások valós költsége, tehát jól látható, hogy óriási forrásmegvonás éri ezzel a régészet területét.

A szakma megcsúfolása az a tény, hogy maximálisan kétszer 30 napra csökkentik a próba- és a megelőző feltárások időtartamát, amennyiben azt a beruházó nem hajlandó tovább meghosszabbítani. Ilyen rövid idő alatt a feltárás sok esetben nem végezhető el teljes körűen, tehát a törvénymódosító javaslat ezzel lényegében ellehetetlenítheti a régészek munkáját. Mindezzel együtt pusztulásra ítélik azokat a leleteket is, amelyeket a rövid határidő miatt már nem lehet majd megmenteni.

Rendkívül sajnálatosnak tartjuk azt is, hogy ismételten a szakma véleményének kikérése és bármiféle egyeztetés nélkül hoztak meg egy ilyen súlyú döntést. A Magyar Régész Szövetség tájékoztatása alapján kifogásaikat az illetékes minisztériumban még válaszra sem méltatták.
A Jobbik meglátása szerint a tegnap elfogadott módosító javaslat ismételten azt bizonyítja, hogy a kultúra területén is csupán a kormány gazdaságpolitikai irányvonala – a megszorítás – érvényesül, szakmai szempontokat nem vesznek figyelembe. Álláspontunk szerint a kulturális örökség védelméről szóló törvény szakmaiatlan toldozgatása-foldozgatása helyett annak teljes újragondolására lenne szükség.

Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp