2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Már második helyen a Jegesmedvék
10966-ute-mjjse

Már második helyen a Jegesmedvék

A Miskolci Jegesmedvék már sokszor megtapasztalhatták, hogy a kötelező győzelmek a legnehezebbek. Ezt azonban most teljesítették Újpesten, és felléptek a bajnoki táblázat második helyére.

A Macik nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, látszott, hogy hamar dűlőre akarják vinni a három pont kérdését. Több helyzetet is kihagytak, ám a 3. percben már örülhettek a csapatot Újpestre is elkísérő miskolci szurkolók. Dubek vezette a korongot keresztbe a kapu előtt, elfektette Szőkét, majd fölötte a hálóba lőtt (0-1). Bő fél perc elteltével – emberelőnyben – Jarabek bombája jött ki a hazai kapusról, a szemfüles Bonar pedig közelről a felső sarokba emelt (0-2). A 11. percben a semmiből szépített az Újpest. Az egyik miskolci védő elcsúszott, így a hazai támadók Gyenesre vezethették a korongot. A miskolci hálóőr két próbálkozást még védett, ám harmadszorra Gergely már a kapuba tuszkolta a korongot (1-2).

A második harmadban végig a Jegesmedvék uralták a játékot, az Újpestnek mindössze egy veszélyes lövése volt. A 3. percben kettős előnyben Bonar hozta helyzetbe a kapuvasnál settenkedő Rafajt, aki közelről nem hibázott (1-3). A 6. percben gyönyörű kombináció után növelte előnyét a vendégcsapat. Saluga passzolt Bonarhoz, az ő lövése kipattant, éppen Dubek elé, aki a felső sarokba emelt (1-4). A 16. percben ismét kettős előnyben lőtt gólt a Miskolc. A buli után Rafajhoz került a korong, aki kicselezte Szőkét és az üres kapuba lőtt (1-5). Ebben a harmadban az Újpest játékosai ritkán látható ámokfutást vittek véghez. Sorra vadászták le a miskolci játékosokat, Láda Péternek letört egy darab a fogából, Rafajnak kis híján eltörték a kezét, nem is tudta folytatni a játékot. Greg Lindqvist a harmad közepén összehívta a csapatot és rájuk parancsolt, hogy ne válaszoljanak a provokációkra, ne üssenek vissza a nyilvánvalóan alattomos durvaságok után se.

A harmadik harmadban két verekedés, négy végleges fegyelmi és egy gól érdemel említést. Ez utóbbit Szilágyi lőtte közelről (1-6).
A Jegesmedvék ezzel a győzelemmel felléptek a dobogó második fokára. Folytatás kedden este Miskolcon, a Steaua ellen.

Jegyzőkönyv
Újpesti TE – Miskolci Jegesmedvék
1-6 (1-2, 0-3, 0-1)
Újpesti Jégcsarnok 200 néző
V: Haszonits, Soós, Berger
Gól: Gergely ill. Dubek, Bonar,
Kiállítás: 59 perc (+ 10 perc fegyelmi Svasznek, + 20 perc végleges Gergely Zs, + 20 perc végleges Roczanov, + 20 perc végleges Szajbert) illetve 28 perc (+ 20 perc végleges Lindgren, + 20 perc végleges Popovics)
MJJSE: Gyenes – Popovics, Chmelo, Szilágyi, Saluga, Ritó, Jarabek, Láda P., Dubek, Urbán, Fodor, Bonar, Miskolczi, Lindgren, Orosz, Rafaj, Sijka, Budai K. (k). Edző: Greg Lindqvist.  
Újpesti TE: Szőke – Gergely, Pichler, Jankovics, Tolnai, Zalavári, Rusznyák, Dömötör, Gergely, Garbacz, Kukucska, Svasznek, Dorner, Roczanov, Szajbert, Sommer, Hajek (k). Edző: Ancsin János.

Greg Lindqvist: – Jól kezdtünk, de utána kaptunk egy balszerencsés gólt. Utána azonban uraltuk a mérkőzést, az egyéb történésekről nem akarok beszélni. Idegenben szereztünk 3 pontot, ez a legfontosabb.
Ancsin János: – Egy agresszív, jó mérkőzésből csinált botrányt a vezetőbíró. Örülök, hogy van olyan szabály, amely szerint háromnál kevesebb mezőnyjátékos nem lehet a jégen.

Vélemény a jég mellől:
A csapatokat az újpesti csarnokban fogadó hangulat meg sem közelítette a Miskolcon megszokott hevességet, ám a csapatok hamar parázzsá tették az összecsapást. A valamilyen pártrendezvény vagy egyéb demonstráció helyett a jégkorongmeccsre kilátogatók ugyanis a színvonalas játék mellett rengeteg szabálytalanságot, sőt durvaságot láthattak. A képzeletbeli gyógyszeres doboz elsősorban az újpestieknél gurult el, ám a játékvezető kétes ítéletei sem segítettek a feszültség csökkentésében. Összességében teljesen megérdemelten győzött a végig jobban játszó Jegesmedve-gárda.
DicsukD

Fotó: Stiber Judit

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!