2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az Orbán-kormány a fiatalok művelődését is pénzkérdésnek tekinti

Az Orbán-kormány a fiatalok művelődését is pénzkérdésnek tekinti

Ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz számára semmi sem szent: a jövő nemzedékét jelentő fiatalok művelődésén is képes spórolni. A közelmúltban életbe lépett kormányrendelet alapján megszűnt a fiatal, 26 év alatti diákcsoportok azon lehetősége, hogy ingyenesen látogathassák az állami fenntartású múzeumok tárlatait. Ez a lépés várhatóan nagyon sok diák – például az osztálykirándulással egybekötött – múzeumlátogatását akadályozza meg a jövőben.

A kormányrendelet kiadása után a Jobbik várakozó álláspontra helyezkedett, hiszen bíztunk benne, hogy valamilyen kompenzáció születik majd a diákok részére. Miután erre hiába vártunk, szeptember 26-án írásbeli kérdést intéztem Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez, amelyben az okokról és a kedvezmény visszaadásának lehetőségéről érdeklődtem. Az ellentmondásos, magyarázkodásoktól sem mentes válaszból azonban egyértelművé vált, hogy a kormányt itt is csak a pénzügyi szemlélet vezette, és ennek oltárán nem voltak restek feláldozni a gyerekek művelődési lehetőségét sem, ezzel még egy szöget verve az egyébként is csökkenő látogatottságú múzeumi terület koporsójába.

A Jobbik mindig is fontosnak tartotta kulturális értékeink megismertetését, és minden eszközzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy egyre több fiatalhoz jussanak el ezek az értékek. Elgondolkodtató, hogy a magát nemzetinek valló Orbán-kormány ezen a területen is spórolni kíván, és nem látja be, hogy az ingyenes belépés megvonásától a közös jövőnk lesz sivárabb, a következő generáció lesz értékekben szegényebb.

Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Ifjúságpolitikai Kabinet vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp