2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Tehetséggondozás az iskolákban
10976-tehetseggondozas-az-iskolaban

Tehetséggondozás az iskolákban

Nyílt napot tartottak október 13-án délután az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban, melynek keretében a másfél éve tartó tehetséggondozó műhelyek munkájába nyerhettek betekintést az érdeklődők. A helyi általános iskola és középiskola egy konzorcium keretében nyert TÁMOP pályázatnak köszönhetően folytathatta ezt a tudatos tehetségfejlesztő tevékenységet az elmúlt időszakban.

.A rendezvényt Pogonyi-Simon Edit, a középiskola igazgatója nyitotta meg, majd dr. Vass Vilmos, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense tartott előadást A kreatív iskola címmel. Interaktív előadásában felhívta a figyelmet a tehetség különböző megnyilvánulási formáira, azokra az oktatási sablonokra, amelyek nem segítik a diákok divergens gondolkodásának fejlődését, s azokra a módszerekre is, amelyekkel fenntartható és fejleszthető a kreativitás, a tehetség. Nemzetközi felmérések alapján a gyerekek óvodás koruktól a felnőtté válásig nagy százalékban elveszítik kreativitásukat, a problémák újszerű, eredeti megközelítésének képességét. Az iskola, a pedagógusok feladata, hogy skatulyákba szorítás nélkül, értő módon gondozzák a tehetségeket, hiszen a legkiválóbb képességek is csak megfelelő körülmények között tudnak igazán kibontakozni.

Az előadást követően jutalmakat adtak át azoknak a 7-10. évfolyamos általános iskolás és középiskolás tanulóknak, akik az Eötvös által meghirdetett tanulmányi versenyeken a legjobb helyezéseket érték el, matematika, angol és történelem tantárgyakból. A sikeres pályázatnak köszönhetően az általános iskola hat, a középiskola három tehetséggondozó műhelyt működtetett az elmúlt tizennyolc hónapban. E műhelyek munkáinak legfontosabb mozzanatait mutatták be egy kiállítás keretében, illetve a műhelyvezetők, és a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok rövid értékelést adtak az eredményekről. Mindannyian azt erősítették meg, hogy a műhelymunkák elérték céljukat, az előzetes felmérés során kiválasztott diákok, s a tehetségfejlesztésre külön képzésen is felkészült pedagógusok igen eredményesen tudtak együtt dolgozni a foglalkozásokon. A rendezvényen mindkét iskola érintett és érdeklődő pedagógusai és diákjai részt vettek. Egy szakmai beszélgetésen, kötetlenebb formában is megvitatták tapasztalataikat. A nyílt nap programjait a középiskola diákjainak zenéje színesítette és egy tárlat megtekintése zárta, mely a Városi Kiállítóteremben látogatható, és az általános iskolások képzőművészeti munkáit mutatja be.
T.E.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés