2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 357 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Királyné szimfónia és római kavalkád az október 24-i koncerten
szimfo

Királyné szimfónia és római kavalkád az október 24-i koncerten

A Miskolci Szimfonikus Zenekar október 24-i koncertjén két kivételes művész és egy izgalmas műsor várja a zenekedvelőket. Felcsendül Respighi Római ünnepek című műve, amelyben az Örök Város múltja és hagyományai kelnek életre egy káprázatos seregszemlében: a Piazza Navona forgataga, római kastélyok hangulata, romantikus szerenádok, a Circus Maximus ünneplő tömegének szenvedélyes kavalkádja elevenednek meg a koncerten. Az est szólistája Szergej Kaljanov orosz csellóművész lesz, aki Schumann a-moll csellóversenyét játssza majd. Szergej Kaljanov 1998-ban már járt Miskolcon, akkor Kovács Lászlóval és Szabadi Vilmossal adta elő Beethoven Hármasversenyét Jurij Szimonov vezényletével. Az esten elhangzik még Haydn „A Királyné”-ként ismert szimfóniája is, amely a felhasznált témáról, Marie Antoinette királyné kedvenc daláról kapta a nevét. A zenekart a Prágai Nemzeti Színház operaprodukcióinak vezető karmestere, Oliver von Dohnányi vezényli majd.

A koncert este 19 órától veszi kezdetét a Művészetek Házában a Népszerű Zenei Esték Bérletben. Jegyek 1600 Ft-os áron kaphatók a Művészetek Háza jegypénztárában.

2011. október 24. hétfő 19 óra

Művészetek Háza

Joseph Haydn: 85. (B-dúr) „La Reine” szimfónia

Robert Schumann: a-moll csellóverseny

Ottorino Respighi: Római ünnepek

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Cselló: Szergej Kaljanov

Vezényel: Oliver von Dohnányi

Szergej Kaljanov

Az 1968-as születésű csellista a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban végezte tanulmányait. 1992-ben a Moszkvai Állami Filharmonikusok szólistájaként kezdte pályafutását, de már ez idő alatt is számos szimfonikus zenekarral és kamarazenekarral turnézott együtt Európa-szerte. Kamarakoncerteken a partnere volt már Julian Milkis, Michail Petuchov, Nina Kogan, Marina Yashvili, Luba Timofeieva, és Boris Berezovsky is. Több lemezfelvétele is megjelent a Russian records és a Pavane records hanglemezvállalatok gondozásában. 2005-től tanárként tevékenykedik, jelenleg is a svédországi Lundi Zeneakadémián, és a csehországi Pilseni Állami Konzervatóriumban tanít, valamint mesterkurzusokat tart Csehország és Svédország mellett Franciaországban is. Legutóbb 1998-ban járt Miskolcon, akkor Kovács Lászlóval és Szabadi Vilmossal adta elő Beethoven Hármasversenyét Jurij Szimonov vezényletével.

Oliver von Dohnányi

A trencséni születésű karmester a Pozsonyi Konzervatórumban tanult hegedülni és vezényelni, majd olyan neves professzorok növendéke volt, mint Václav Neumann, Alois Klíma, vagy Otmar Suitner. Számos nemzetközi karmesterverseny finalistáinak sorában megtaláljuk, megnyerte a híres Premio Respighi olasz versenyt, de a Magyar Televízió Karmesterversenyéről is ismerős lehet a munkássága. Több lemezfelvétel, operaprodukció, nemzetközi turné fűződik a nevéhez. Dolgozott a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekaránál, a Szlovák Nemzeti Színház zenekaránál, a Prágai Nemzeti Színház zenekaránál, emellett számos neves együttessel Európában, Amerikában és Ázsiában. Emlékezetes produkciója Gounod Fauszt című operájának színre vitele Pozsonyban, amelyet aztán Európa számos országában bemutattak, az Egyesült Királyságban pedig zenei díjat is elnyert. Az Edinburghi Nemzeti Opera meghívására vezényelte Arrigo Boito: Mefistofele, Verdi: Falstaff című operáját, valamint Lehár: Víg özvegy című operettjét, amelyek mind kiemelkedő sikert arattak. 2006-tól a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának első karmestere, a Zágrábi Filharmonikusok, a Staatsoper Stuttgart, valamint a Horvát Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestere.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Vasarely don’t go home!
Vasarely Don't Go Home! címmel nyílik kiállítás a Városligeti NEO Kortárs Művészeti Tér-ben a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált műv…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés