2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Behajtás a kamatplafonon túl – sorra bedőlő „hitel-hiénák”. Újabb uzsorások kerültek előzetes letartóztatásba Borsodban! – Letölthető videóval

Behajtás a kamatplafonon túl – sorra bedőlő „hitel-hiénák”. Újabb uzsorások kerültek előzetes letartóztatásba Borsodban! – Letölthető videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében uzsorabűncselekmény gyanújával a rendőrség újabb elkövetőket vett őrizetbe, a bíróság pedig elrendelte azok előzetes letartóztatását.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrség jelenleg 46 ügyben folytat eljárást uzsorabűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A 46 ügynek ezidáig 71 fő gyanúsítottja van, melyből 45 fő jelenleg is valamilyen kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

 

 

Menetrendszerinti inkasszó a segélyezési napokon

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói október 4-én vettek őrizetbe egy alsózsolcai házaspárt, akik a gyanú szerint bűnszövetségben, üzletszerűen, több helyi lakossal, azok rászorult helyzetét kihasználva, különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást kötöttek. Részükre havonta, különböző összegű készpénzt kölcsönöztek, valamint a bolti árhoz képest irreálisan magas – két-háromszoros – áron különböző élelmiszereket adtak el. Az így hitelspirálba kerülő adósok közül volt, akit tartozása megadásának „ösztönzésére” veréssel fenyegettek meg.

A kölcsönösszegek beszedése érdekében jellemzően a családi pótlék felvételekor, valamint a nyugdíj osztáskor a 48 éves alsózsolcai asszony és 53 éves férje megjelentek a település központjában és az adósokhoz odalépve, azokat egyenként leszólítva a tartozások, kamatos pénzek megfizetésére szólították fel.

A videofelvételekkel is dokumentált pénzátadásokat követően a nyomozók intézkedés alá vonták az elkövetőket, akiknél végrehajtott ruházat, csomag, valamint gépjárműátvizsgálás során jelentősebb összegű készpénz, valamint neveket és pénzösszegeket tartalmazó feljegyzések kerültek lefoglalásra. A gyanúsítottaknál megtartott házkutatás során nagy mennyiségű készpénz és kézzel írt „elszámolási iratok”, bankkártyák kerültek lefoglalásra.

Az elkövetők bár bejelentett munkahellyel nem rendelkeznek életkörülményeik a lakókörnyezetükhöz képest átlagon felülinek mondható.

A rendőrség előterjesztése alapján ügyészi indítványra a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

 

Uzsorahitel majd életveszélyes fenyegetések

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi  Osztályának nyomozói október 3-án bűnügyi őrizetbe vették azt a 37 éves sajóhídvégi nőt, aki a gyanú szerint 100%-os kamatra felszámított uzsorakölcsönök folyósításával rászorulók helyzetét használta ki és ezáltal további súlyos nélkülözésnek tette ki őket.

A gyanúsított az így felszámolt kamatokkal fennálló tartozás megfizetése érdekében több adósát is életveszélyesen megfenyegette.

Az élet vagy testi épség elleni, avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással és uzsorabűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható 37 éves sajóhídvégi nőnek a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit az eljáró nyomozási bíró elrendelt.

 

A nyomorúság vámszedői: bedőlt „hitel-hiénák”.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrse október 10-én két ügyben három elkövetőt vett őrizetbe uzsorabűncselekmény gyanújával.

Egy 59 éves sajókazai férfi és 55 éves felesége a gyanú szerint uzsorakölcsönök folyósításával a rászorultak helyzetét kihasználva, súlyos nélkülözésnek tette ki a sértetteket és azok családtagjait.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők arra rászoruló sértetteknek 2006. évtől rendszeresen kisebb-nagyobb – 10.000-20.000 Ft körüli – összegeket adtak készpénzben kölcsön 50%-os, vagy azt meghaladó uzsorakamattal terhelten. Előfordult, hogy az adóst, amíg az bankkártyával rendelkezett a postánál megvárva elvitték az automatához, hogy a pénzt arról vegye le és törlessze az adósságát.

Egy 36 éves sajókazai férfi a gyanú szerint ugyancsak uzsorakölcsönök folyósításával használta ki a rászorultak helyzetét, így téve ki őket további nélkülözésnek. A férfinél megtartott házkutatás során tárgyi bizonyítékként került lefoglalásra az adósok nevét és a kölcsön-tartozásokat nyilvántartó füzet.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrse kezdeményezte az őrizetbe vett elkövetők előzetes letartóztatását, amit ügyészi indítványra az eljáró bíróság október 13-án elrendelt.

 

Információs Háttér:

Általában elmondható, hogy az uzsorások leginkább a társadalom perifériáján élő, mindennapi megélhetéssel küszködő, rendszerint különböző szociális juttatásokból és járadékokból gazdálkodó családokat sanyargatnak véget nem érő „kölcsönszerződések” meglehetősen sajátságosan számolt törlesztő részleteinek behajtásával.

 

Btk – Uzsorabűncselekmény:

„330/A. § (1) Aki a sértett rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsorabűncselekményt bűnszövetségben követik el.

(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.”


Videó!

 

A Miskolci-, valamint a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp