2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Vonatdobálókat „kapcsoltak” le

Vonatdobálókat „kapcsoltak” le

Az Edelényi Rendőrkapitányság egyik szolgálaton kívüli nyomozója Szendrőládon „vonatdobálókat” fogott el. Az eset remélhetőleg gátat szab a jövőbeni hasonló súlyos bűncselekményeknek.
Az Edelényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának egyik nyomozója éppen nagyszüleinél tartózkodott Szendrőládon, amikor az udvarról azt látta, hogy a közelben húzódó vasúti sínpár mellett ketten az éppen elhaladó személyvonat irányába köveket dobáltak.

A rendőr zászlós nem késlekedett, azonnal a fiúk után szaladt, ahol rendőri mivoltát felfedve szolgálatba helyezte magát és elfogta ez elkövetőket. A köveket dobálók egyike még gyermekkorú, a másik fiatalkorú volt, felnőtt korú nő hozzátartozójuk, aki szintén velük volt, nem vett részt a dobálásban.  A két fiú a bűncselekmény elkövetését beismerte, mindketten megbánták tettüket.

A vasút Biztonsági Szolgálatának feljelentése alapján jelenleg két eljárás is folyamatban van az Edelényi Rendőrkapitányságon vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt.

A már korábban is tapasztalt cselekményeket a tanúk beszámolója szerint általában gyermekkorú illetve fiatalkorú személyek követik el. Számukra ez „jó heccnek” bizonyulhat, azonban az esetlegesen bekövetkező rongálás mellett a dobálók közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követnek el, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az Edelényi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp